Ifjúsági Magazin, 1967 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1967-02-01 / 2. szám
kicsit? Tulajdonképpen milyen panaszuk van, miféle „legalizálásért” küzdenek és hogyan képzelik el ezt? Mondjuk inkább így: egy meglevő, de eddig csak résnyire nyitott kaput szeretnének teljesen kizárni. Tavaly ugyanis megalakult a könynyűzenei klub, de alig tud róla valaki. Mi azt szeretnék, ha nem maradna ilyen papirosszerv, amilyen most, hanem állami intézménnyé válnék. Rendelkezzék ugyanolyan jog- és hatáskörrel, mint az ORI vagy az OSZK. Vagyis, minden kultúrmunkás, aki például rendezvényre készül, legyen tisztában vele, hogy ha népi zenekarra van szüksége, az OSZK-hoz forduljon, ha hagyományos tánczenekart kíván, az ORI-tól kérjen, de ha gitárzenekart, beatmuzsikát akar, akkor a könnyűzenei klubot keresse meg igényeivel. Az lenne tehát a fő kívánságunk, és bizonyosak vagyunk benne, hogy a többi amatőr gitárzenekar legfőbb gondjának is hangot adunk —, hogy szervezetten, módszeresen és szeretettel foglalkozzanak velünk. Tartozni szeretnénk valahová! S a könynyűzenei klub, megfelelő jogkörrel, alkalmas kerete lenne az együvé tartozásnak. A leghőbb kívánságuk után azt is megkérdezem: mit tartanak legnagyobb eredményüknek? Sokan azt hiszik, a televízió tavaly nyári táncdalfesztiválja hozta ismét divatba a magyar számokat. Szerénytelenség nélkül mondjuk: nekünk már a fesztivál előtt részünk volt benne, hogy a könnyűzenét kedvelő fiatalság ismét megszerette a magyar számokat, és ezután is arra törekszünk, hogy minél több hazai muzsikát adjunk. Illés Lajos ehhez még egy személyes élményét is elmondja. A budapesti KISZ-bizottság nemrégiben Zsolnára küldte, megfigyelőnek a szlovákiai beat-zenei fesztiválra. Ez volt különben Illés első külföldi útja. Nagyon megilletődött, amikor az egyik zenekar az ő számukat (Séta az aranyhúrokon) játszotta ... # A népdalok világához is közel áll a mi muzsikánk, a modern beatzenek fűzik tovább a gondolatot arról, ami a legkedvesebb nekik. — Városi népzene ez tulajdonképpen, s legnagyobb művelői, a Beatlesek is azt vallják, így csinálják. S hogy ez kell, hogy jó úton járunk, arra bizonyítéknak érezzük, hogy ma már minden amatőr zenekartól szinte megköveteli a magyar számokat is a közönség. A mi zenei stílusunk nem a technikán alapul: a hangulat a fontos, amelyet megteremteni igyekszik. (Persze, azért a technika sem kis problémájuk: korszerű felszerelések tömege kell ehhez a muzsikához, és ez sok pénzbe is kerül. A többi között azért is „laza” kissé ez a hangsúlyozott amatőrség, hiszen már csak a kellő felszerelés megszerzése érdekében is szükségük van olyan fellépésekre, amelyekért fizet a közönség.) A Belvárosi Kávéház asztalát körülülve, hol egymás szavába vágva, hol egymást kiegészítve, de mindig hittel, szenvedéllyel beszéltek, mondták el mindazt, amelynek egy részét az IM munkatársa itt lejegyezte. Valószínűleg nincs igazuk mindenben, bizonnyal lesznek — olvasóink, levelezőink között is —, akik egyikmásik ponton vitába szállnak velük. Dehát nem is az a fontos, hogy mindenben igazuk legyen. A fontos az, hogy őszintén és izzó örömmel csinálják, amit „amatőr” létükre is igazi hivatásuknak éreznek! SZÖRÉNYI LEVENTE SZÖRÉNYI SZABOLCS BRÓDY JÁNOS PÁSZTORY ZOLTÁN