Ifjúsági Magazin, 1969 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

KÁBÍTÓSZER AZ NSZK ISKOLÁIBAN irodalomórán történt. Éppen Tho­mas Mann Varázshegyéről folyt a vita, amikor Carola Dietz, egy szőke lány az ötödik sorból egyszerre csak kiabálni kezdett: — Nem félek! Nem félek! A többiek hangos nevetésbe törtek ki, de amikor a lány ájultan esett a földre, döbbent csend lett az osztályban. Carolát hazavitték. Apja jól kereső mérnök Nyugat-Berlin­­ben. A tizenhat éves kislány kábító­szert — hasist szívott. Jutta Schulz-Rahmel Marburgból egyidős Carolával. Apja fogorvos, őt is ájultan vitték be ezen a nyáron a helybeli klinikára. Mint utóbb kide­rült, otthonról megszökött,­ „végig­­stopozta” Európát, így ismerkedett meg egy hippy-csoporttal, akiktől megtanult hasist szívni, ő már nem elégedett meg a „veszélytelen" ha­sissal, injekció formájában rendsze­resen ópiumot és morfiumot vett ma­gához. Karvonái tönkre voltak szur­kál­va. Csak két nap múlva tért ma­gához. Ugyanitt kezelték a tizenhét éves Peter König ipari tanulót is. A maga kotyvasztotta LSD-keveréket egy ba­ráti bulin vette be. Azt hitte, ettől jó kedve támad. Nem így történt. Kábulatában kitántorgott a házból, ledobálta ruháit, meztelenül az utcá­ra rohant, és szinte eszeveszetten ke­resztülgázolt egy bank üvegablakán. Aztán hangosan kiabálni kezdett, és véresen a földre zuhant. MENEKÜLÉS EGY ÁLOMVIK­CBB Még folytathatnánk a sort, mert ma a nyugat-németországi diákok köré­ben egyre terjed a kábítószer-élve­zet Felmérések megállapították, hogy a nagyvárosokban minden ti­zenöt évnél idősebb gimnazista meg­kóstolta már a hasist, és minden ötö­dik cigaretta formájában rendszere­sen szívja ezt a mérget. A bajor tar­tományi bűnügyi hivatal szerint az utóbbi években rendkívül fellendült a kábítószer-csempészés. Tíz évvel ezelőtt legfeljebb grammnyi mennyi­ségben találtak, 1965-ben már kiló­számra. Ebben az évben mázsányi mennyiségekkel lehet számolni. Egyedül a hesseni tartományi rend­őrség idén tavasszal 660 kiló hasist zsákmányolt. (Ez volt Európában a legnagyobb fogás, amely valaha is rendőrkézre került). Értéke hozzáve­tőleg másfél millió nyugatnémet márka. A csempészáru felvásárlói az amerikai megszálló hadsereg kato­nái és újabban egyre nagyobb szám­ban nyugatnémet diákok. A hasis és más izgató, doppingoló szerek imádata tízéves késéssel ér­kezett Amerikából Nyugat-Németor­­szágba. Sok fiatal úgy véli, hogy a hasismámor megoldja minden prob­lémáját, így szökhet meg legkön­nyebben a konformista élet elől. És sok nyugatnémet fiatal azért veti magát bele a bódulatba, mert úgy ér­zi, erre a menekülésre alapos oka van. Sokan korán ismerik fel, hogy példaképekben szegény, de előírá­sokban gazdag világuk őszintétlen, tökéletlen. A hamburgi egészségügyi hivatal elnöke tanulmányt írt erről a témá­ról, ebből idézünk: „Sok követendőt még nem láttak ezek a fiatalok eb­ben a világban. Szörnyű háborúkat, vagyon és jólét utáni hajszát, meg­hamisított fogalmakat a szabadság­ról és annak a kilátástalanságát is, hogy mindezen a jóindulatú törekvé­sek sem képesek segíteni. Ez egye­seket az utcára visz­­ a tüntetők soraiba, másokat egy álomvilágba.” ■nyAm szerzi be számomra________ A fekete vagy szürke hasist dohány­nyal összesodorják, már néhány „slukk” megszünteti a gondokat, a szorongást. Csak laza ernyedtség és jókedv van. Utóhatás, másnaposság — mint az alkoholnál — nincs. Még­is nagy veszélyt rejt magában ez az úgynevezett ártalmatlan por. Aki egyszer belekóstolt a mámorba, ha­marosan semmiféle megpróbáltatást nem vállal már. A legkisebb nehéz­ségnél a kábítószerhez menekül. Aki megkóstolta az egyiket, az idővel menthetetlenül áttér a nehezebb „műfajokra”. (Amerikában az FBI szerint a hasist szívók nagy száza­léka idővel átnyergel a veszedelmes heroinra, amely igen rövid időn be­lül megtámadja az idegrendszert, és néhány évi élvezet után a biztos ha­lálhoz vezet.) A Stern riportere megkérdezett néhány rendszeres kábítószert fo­gyasztó fiatalt, mi késztette őket ar­ra, hogy a valódi világot felcseréljék egy álomvilággal. Íme, néhány vá­lasz: Rudolf Schön, érettségiző gimna­zista Nyugat-Berlinből: — Amikor

Next