Ifjúsági Magazin, 1970 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1970-08-01 / 8. szám

Nevem: Dinnyés József. Születtem 1948. augusztus 4-én Szegeden. Anyám neve Lehoczky Ilona. Az ő említése nem csupán „kincstári adat”, öt éve énekelek és gitározok, először zenekarban játszot­tam, majd miután az feloszlott, egyedül. Szegeden énekeltem első dalaimat, szegedi barátaimnak és sokszor Szegedről. Most ugyan Pesten élek, de mindennél több szál köt szülővárosomhoz, Szegedhez. Dalaim — már a legelsők is — a körülöttem levő dolgokról, az emberek szegénységéről vagy gazdagságáról, csilla­gokról és sárrögökről szóltak, így lettem protest-song énekes. 1967-ben egyik kezdeményezője és résztvevője voltam a KISZ pol-beat fesztiváljának. Megnyertem a közönség nagydíját, a zsűri II. díját és a SZOT különdíját. A televízió adta aprócska hírnév­vel és gitárommal nekivágtam az országnak. 67 óta hetvenezer kilométert utaztam autóstoppal Hegyeshalomtól Záhonyig. Majdnem minden fellépésemre így mentem, csavarogva, embere­ket, sorsokat „sűrítve” magamba. Fesztiválgyőzelmem évében elvittek katonának. Most újra énekelek, falusi kultúrházak, egye­temi klubok és néha koncertdobogók fórumain. Magamról nem szívesen beszélek, dalban mondom el véleményemet a világról.

Next