Ifjúsági Magazin, 1972 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1972-02-01 / 2. szám
— Nem. Szüleimmel lakom, ők sokat segítenek azzal, hogy harmonikus, nyugodt légkörben élhetek. Nagyon sokat dolgozom. A ruhabemutatáson, filmezésen és fotózáson kívül néha angol fordítást is vállalok, ősszel tolmács voltam az iráni pavilonban, a Vadászati Világkiállításon. Örömmel végzek minden munkát, mert szeretek dolgozni. — A tévedések elkerülése végett, csak névrokonok vagytok Szilágyi Marival? — Igen. — Te hogyan lettél maneken? — Véletlenül. Egy éve érettségiztem, jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de kibuktam a felvételről. Idén persze újból megpróbálom. Akkor elmentem dolgozni a Volán Vállalathoz, és közben felvettek a rádióbemondó-stúdióba is. Az első reklámfilmhez, mondhatom, hogy az utcáról hívtak be. Sikerült. Azután sorba jöttek a hívások, egyik hozta a másikat. Fotósok kérdezték, vállalok-e fotózást. A pénz jól jön, és nagyon szeretem csinálni. De melyik lány nem szereti a szép ruhákat, a fényt, a bemutatók vibráló hangulatát? — Mi okozza a legtöbb nehézséget? — Az, hogy komoly maradjak. Ugyanis rettenetesen nevetős vagyok. Főleg ruhabemutatókon sok „kényes szitu” adódik, például kesztyűben az istennek nem akarkinyílni egy gomb, vagy beleakad valamibe a slepp — hát én akkor beleizzadok a „mosolygásba”, mert majd szétvet a nevethetnék. Meg azon is, hogy a függöny mögött tépjük magunkat, mint a bolondok, aztán kiesünk a közönség elé, ott sétálunk egy kicsit és jön újból a ruhatépés. — Te mindig tudod, hogy mit akarsz? — Igen. — Azt is meg tudnád mondani, hogy mit nem szabad ebben a szakmában? — Kérni nem szabad és félni. Mert mindkettővel visszaélnek. Aki hisz a meglevő értékeiben, az nem lehet kiszolgáltatott. — Semmilyen körülmények között? — Azt sajnos nem mondhatom. Egyikünk nyakában sem lóg a tábla, hogy ő milyen. És gyakran egy-két ügyintéző „úriember” úgy beszél velünk, hogy az sértő lenne még akkor is, ha valamilyen alapot szolgáltattunk volna arra a hangra. SZILÁGYI ZSUZSA Szép nőnek születni abszolúte szerencse dolga. De nem feltétlenül kötelező hivatásszerűen kamatoztatni ezt a szerencsét, hiszen a személyes boldogság elérésének ezernyi más útja van, mint a szépség és a foglalkozás összekapcsolása. Ami pedig a bájos és rokonszenves interjúalanyokat illeti, sok sikert kívánunk további munkájukhoz. Szavaikból kiderül, hogy sem irigyelni, sem sajnálni nem kell őket. LÁSZLÓ ILONA FOTÓ: URBAN TAMÁS ÉS NAGY RUDOLF rmáz