Ifjúsági Magazin, 1972 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1972-02-01 / 2. szám
zsonyban a nyomorgó Petőfit, tehát az a véleménye az írói foglalkozásról, hogy abból nem lehet eltartani egy asszonyt. Nem adja a lányát. Mikszáth erre megszökteti a lányt, s Pesten házasságot kötnek. Nemsokára kiderül, hogy a fiatal író valóban nem képes eltartani feleségét. Gyerekük születik, s meghal. Mikszáth bejelenti az asszonynak, hogy el kell válniuk. Az asszonyka hazamegy az apjához, Mikszáth Pesten marad. Négy év múlva, a Tót atyafiak sikert hozó megjelenése után, újból feleségül veszi Mauks Ilonát, s boldogan élnek haláláig. Még egy ilyen válsága volt, második fia, Jánoska halála. El kell olvasni A ló, a bárányka és a nyúl című elbeszélését, a szülői fájdalom megörökítését, a világirodalom egyik remekét. Foglalkozása szerint Mikszáth újságíró volt. Szegeden, aztán a fővárosban dolgozott. Egyszer bement az Országházba, a beteg parlamenti kolléga helyett. S megírta, amit hallott és látott. Attól fogva ő írta a lapba az országgyűlési tudósításokat, metsző gúnnyal, leleplező igazságérzettel. Egy ország adta szájról szájra jelzőit. De igazi mondanivalója az elbeszélés s a regény, ami nála majdnem egy műfaj. Realista volt, elméleti tudatosítás nélkül, csalhatatlan ösztönére hallgatott, ahogy a gömöri hályogkovácsról szóló történetében maga is bevallja. Boldog volt, mint Arany János, hogy bölcsője magyarnak ringatta. Nem kívánkozott idegenbe, nem utazott el külföldre, írásműveiben nem kalandozik idegen helyeken, Magyarország volt az ő világa, kimeríthetetlen kincsesbányája. Rendületlenül állott hazája földjén. Művei: hagyományaink, bűneink és erényeink öszszeszövődött tárháza. Haláláig szítta bölcsőhelye tápláló nedvét, a nép emberségét. A népet nemcsak mint tárgyat mutatta be, hanem a nép nyelvén írt, mint Arany, Petőfi és Jókai. Jól tudta, hogy a népnyelv a nemzeti nyelv gyökérzete. A valóság volt a múzsája és a modellje. Mértéke és ereje ő a magyar realizmusnak, kútforrás számunkra is. Vele vándorolunk kanyargós fehér országutakon, régi várak és tiszta vizű folyók mentén, barangolunk köd lepte hegyekben, megsimogatjuk a nógrádi rétek füvét, mint ő tette, mikor egyszer visszatért Pestről szülőföldjére. Vele nevetünk, vele eszmélünk, vele adjuk át a népnek a nemzeti múltat és kultúrát. Nálunk az írók is nemzetnevelők, mint másutt a nagy pedagógusok. Mikszáth is nemzetnevelő, valóságra eszméltet s óva int attól, hogy elszakadjunk, irodalomban és közgondolkodásban a valóságtól, jelenünk és jövőnk modelljétől. SZALATNAI REZSŐ A FIATAL MIKSZÁTH A DOLGOZÓSZOBÁBAN A FEKETE VÁROS KÉZIRATA