Ifjúsági Magazin, 1973 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1973-10-01 / 10. szám

rá, kellett, hogy a család apraja-nagyja felnőtt ember­ként összefogjon. S ti vállaltátok a lányok gyönge tes­téhez méltatlan, túl nehéz munkát is, s bár az anyagi gyarapodásért irigykedik rátok a falu, mégis a legdol­gosabb lányoknak kénytelen elismerni benneteket. Nézzetek hát szembe az irigykedőkkel büszkén, hiszen mindenért felnőtt emberhez méltóan megdolgoztatok. Hangsúlyozom a felnőtt ember kifejezést, mert itt akarok rátérni leveled kritikus részére. Hosszú-hosszú gondolkodás után is érthetetlen számomra, hogy fel­nőtt módon dolgozó gyermekeit miért tartja két szülő — főleg az apa — Hamupipőke-sorban. Nem, világért sem állítom, hogy holmi szörnyetegek ők. Sőt, hiszem, hogy a lelkük mélyén mindenben jót akarnak nektek. Gürcölnek, fogukhoz verik a garast, munkába törik a családot, részben azért, mert saját gondtalan öregségükre gondolnak, részben pedig azért, hogy több maradjon nektek, ha már ők nem lesznek. Vasárnap a mozi után azért parancsolnak haza oly kérlelhetetlen szigorúsággal benneteket, mert a jó híre­teket akarják óvni a falu szájától. Csakhogy tudjuk, a pokol útjai is jószándékkal vannak kikövezve. A ti szüleitek, kedves Hamupipőke, a maguk maradi mód­ján akarnak nevelni benneteket. Úgy, ahogy annak ide­jén ők nevelkedtek, semmivel sem különbül. Apátoknak nyilván gyakran eszébe jut az ő keménykezű apja, aki úgy kuporgatta a garasokat, hogy még búcsú napján is saj­nálta a pénzt embernyi­ ember legényfiától, s talán kuncogva emlegeti is, miként emelt el egy-két zsák bú­zát az öreg padlásáról. Anyátoknak eszébe jut az ő édesanyja, aki az esti harangszó után a szoknyája mö­gé dugott bottal várta a kapuban kicsit megkésve ha­zatérő nagylányát. Mert rendes, dolgos, törvénytiszte­lő embernek nőttek fel ők, azt hiszik, hogy az kimon­dottan a keménykezű nevelés eredménye. Hülettek felemásan gondolkozó emberek. Bizo­nyos mértékig korszerűek: lám, gyönyörű házat építettek, televízióra áldoznak. De lélekben mélységesen mélyen megrekedtek. Képtelenek megérteni olyan alapvető dolgot, hogy ha már más körülmények között él az ország, a nép, a falu, a szomszédok, akkor a családban is másképpen kell élni, mint valamikor. Nem értik meg, hogy a szü­lőnek a gyermek nem rabszolgája, nem tulajdona, mint az állat vagy a tárgy. Még ha kiskorú a gyermek, akkor sem az. Éppen ezért, csírájában igyekeznek el­fojtani kétségbeesett lázadásotokat. De ezt is a maguk módján. Hangos, durva szavakkal, szívre taposó, légből kapott gyanúsításokkal, pofonnal, s talán szoknya mö­gé rejtett botokkal is. Szüléiteknél, kedves Hamupipő­ke, nem másról van szó, mint a megfelelő érvek hiá­nyáról. Mert amikor dolgozni kell, akkor felnőtt em­bernek tartanak benneteket, amikor szórakozni jártok, fiatalokhoz méltóan élnétek, akkor még gyerekek vagytok. Hogyan is lehetne ekkora igazságtalanságot áthidalni? Csak egyféleképpen. Durvasággal, pofonnal. — M­it lehet tenni? — azt kérdezed tőlünk, mit tudnánk tanácsolni. Tanácsolnám, hogy lázadj fel, szakíts mielőbb azzal a házzal. Keress munkát, találj valahol egy albérle­tet, s élj a magad évjáratú lányok ésszerű szokásai szerint. De még ilyen körülmé­nyek közepette sem akarok ellentétet szítani gyermek és szülő között. Tehát csak egy tanácsnak lehet helye itt, ha nehéz is, légy fegyelmezett. Apád leszázalékolt rokkant, beteg ember. Talán ez is befolyásolja a csele­kedeteiben. Igyekezz apró kis lefegyverző figyelmessé­gekkel a kedvében járni — ilyenek előtt a legzsarno­kabb atya is lábhoz ereszti a fegyvert —, s apránként kicsikarni a nagyobb önállóságot. S aztán, ha már nem leszel „kicsi”, válassz egy tisztességes fiút, szüljél gyer­mekeket és neveld őket úgy, hogy soha ne sírjanak mi­­ attad. SIMON LAJOS

Next