Ifjúsági Magazin, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Herceg most magára gondol, olyan szeretne lenni, mind a Vadnyugat hősei, a markáns arcú emberek, akiknek lépteire megdöndül a föld. És már nyúl a colt után. Fiú, ez itt nem Arizona, és Amerikában ma rakétákkal lövöldöznek az égre, egy tán épp ott kering a fejed fölött. A hippi virágok nemcsak ott, itt is magtalanok. — Háromszor fogtam a szökésnek. Nagyobbak hívtak, gyere velünk kommunála. Beleizzadtam a gondolatba. Nem bírtam megtenni. Aztán egy csöves nő hívott, volt egy kis szundi, befértem volna, de nem gondolta komolyan. Harmadszorra megléptem. Piszkáltak otthon, hogy le kell vágni a hajam, mert tetű terem benne és dudva nő. A börtönt is csak a hajam miatt félem, nem érdekel ha cellában alszom vagy az utcán, ragaszkodom a hajamhoz és megnövesztem, mint a felszabadított rabszolga. Apám egész nyárra szobafogságra ítélt. Itt az első törés. Herceg átkozza apját, szidja ahogy csak azt lehet, akit tisztelni szeretne, de nem lehet, hát gyűlöli engesztelhetetlen haraggal. — Időben kellett indulni, időre visszaérni, csak addig olvashattam míg tévét néztek. Apámnak annyi a pénze, mint a szemét. Gályáztam a telken. Téglát raktam, maltert kevertem, kiástam a pincét, a szabad szombat csak arra jó, hogy már pénteken lehessen indulni. Semmi sem köt az apámhoz. Talán nem is tele vagyok. Most lesz negyvenéves. Bombát kéne tenni a lépcsőházba, aztán pukk! Petárdát, robbanna az egész pecó. Az első éjszakát a Római-parton töltötte. Hajnalban indult. Nadrágot, szandált, pólóinget vett magához, a csizmáját megvasaltatta. Harmincegy forint a zsebében. — Minden fában rendőrt láttam. A HÉV-nél egy öreg figura tologatta a vizesrongyot. Egy csaj állt ott szaxofonnal, meg egy srác egy három húrú gitárral, volt héderük. Befogadtak. Tíz nap múlva már szándékosan az utcán sétálgattam, hogy kapjanak el végre a rendőrök, hiszen csak azért mentem el otthonról, hogy térjenek észre. Kétszáz forintot ajánlottak értem Szent Antalnak. Elosontam a Bükkbe, meghúzni magam a szénégetők között, meló, pénz, falusi kis ribancok, szesz, majd eltűnök valahogy. Bejártam az egész Bükköt, egy szénégetőt sem találtam. Cikcakkban visz az út és egyre éhesebb lesz, cikcakkban fut az út mellett a patak, de a víz már nem csillapítja az éhséget, cikcakkban sorjáznak a hegyek, gyönyörű a táj. Eladja a bicskáját tíz forintért. — Az út mindkét oldalának stoppoltam. Menjünk már emberek közé. Betörök, lopok, kajás vagyok már. Miskolc felé fölvett egy házaspár. A kanyarokat számolgatták. Összejött százkilencven. Vissza Pestre stoppal. Paradicsomos káposzta három kilencvenért. Belámoltam marhára. A legfontosabb, ha az ember reggel egy lépcsőházban ébred, vigyázzon, hogy be ne görcsöljön a vádlija. Aztán előszedi a csikket, amit az őrszobán szedett össze. Összegombolja a kabátját. Ennivaló után néz. Csécsi szalonna, véres hurka kettőhúszért. A hasa teli. Kikerül néhány rendőrt. Herceg vagyona: egy kiló hagyma, két kiló zsír, egy liter mustár a lakótelepi ház pincéjébe rejtve. Éjszaka mászik be egy lyukon, és sálat kell dugni a pofájába, ha köhög. Lehet, hogy gondolatban a Holdon jár, mégis töprengésre késztet, hogy itt van köztünk. És nem egyedül. Úgy tartják, ezerötszáz csöves él Budapesten. SZIDERASZ SZPIROSZ FOTÓ:URBÁN