Ifjúsági Magazin, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1978-12-01 / 12. szám

megrugdosták az előszoba ajtaját, akkorát ugrottam ijedtemben, mint egy múltszá­zadbeli neurotikus aggszűz. Mil­va néni és Sicsók együtt még nekem is megártott. Sicsók ki leholt utánanézni, hogy ki kér bebocsáttatást ilyen előkelő módon, és hiába volt megnyugtató a tény: a szom­széd srác várható és bahéval magyaráz­ható felbukkanása, Sicsók kaján vigyora, majd gyors színeváltozása rosszat sejte­tett. — Ó az! — mondta drámaian Milva né­ninek, és rámutatott a srácra, aki csak állt és bámult. — Tudod, hogy azért jöttem, mert... — kezdte volna mondani, de Sicsók máris a kezébe nyomta a kazettákat. — Menj! És mulass jól! — ordított rá. — Boldog születésnapot! — Ez csak egy sima báhé — hebegte a szerencsétlen. — Nem baj — mondta gyorsan Sicsók, és kituszkolta. — Sima micsoda? — kérdezte tőlem Milva néni. — Jól meg tetszett nézni? — rohant vissza Sicsók, nehogy szóhoz jussak. — Ez volt az a fiú, aki miatt kikosarazott engem. — Most én foglak elgáncsolni — jelen­tettem ki, és feltápászkodtana, de megint Sicsók döntött vissza, és utána aggódva megvizsgált. — Ugye, nem kaptál agyráz­kódást is, amikor elájultál? — kérdezte szeretettel. — Akkor miért Sicsók beszél félre, ha esetleg én kaptam agyrázkódást? — folya­modtam segítségért Milva nénihez, de őt főleg a bábé mivolta érdekelte. Sicsók felvilágosította, hogy bizonyos körökben ez a házbizalmi rövidítése is, én pedig egy cím- és rangkórságban szenvedő nő­személy vagyok, aki olyan törtető, hogy gimnáziumi tanulóhoz le se akar eresz­kedni, mert nála az ember a közbizalmi­nál kezdődik. Milva néni röviden eszmét futtatott arra, hogy az ő közbizalmijuk szintén nagyon kedves, bár nyugdíjas, és milyen érdekes, hogy ebben a kerületben szinte gyerekcipőben járó bábék is van­nak. — Mert a fiataloké a jövő — szavalta Sicsók, és teljes erőből homlokon csókolta Milva nénit. — Az örök fiataloké — tet­te hozzá áhítatosan. Az öreglány szeme úgy jojózott, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről örömében, mert egy szimpla másodunokaöcs any­­nyira szereti, de kiderült, hogy csak Si­­csókék új, doboznyi minivizorját vette észre az éjjeliszekrényen, ami állítólag ta­valy még nem volt ott. — Valódi japán? — kérdezte csámcsog­va a gyönyörűségtől. — Politechnikai oktatásról kikerült ha­misítvány! — jajveszékelt Sicsók. — Át­ejtett vele egy svindler házaló. Egyedül voltam itthon, és tetszik tudni, én mi­lyen vagyok. Az húz csőbe, aki akar. Szil­vi a tanú rá — fordította felém figyel­mét, mert nem akarta, hogy legyen időm kipihenni a disznóságait —, legutoljára ő palizott be. Egész délelőtt vártam az anyakönyvvezetőnél, de nem jött. Pedig szmokingban voltam, mint Zoltán bácsi. — Zoltánom zsakettet viselt — ponto­sított az öreglány. — Elmegyek! — mondtam dühösen, mert ez több volt a soknál. — Ha normá­lis leszel, jelentkezhetsz — és feltápász­­kodtam. — Szerelmem! — kiabált Sicsók. — Ne hagyj el! Milva néni! — hisztériázott az öreglány előtt —, tessék beszélni vele! Be­vezettetem a gázt, és felkötöm magam a vezetékre is! Engem már a guta kerülgetett, mert Milva néni remekül szórakozott, és nyil­ván ingyencirkuszban érezte magát: a szatyrából kihalászott egy sóskiflit és ön­feledten majszolni kezdte, aztán megkér­dezte, van-e egy kis vajunk. — Nincs — mondta Sicsak ridegen, mert kajában nem ismert tréfát. — Ha lett is volna, már rég megettük volna. — Esik még? — tett fel megbántódva Milva néni újabb keresztkérdést. Az ablaknál álltam és láttam, hogy változatlanul zuhog, de Sicsak gondosan összehúzta mögöttem az elsötétítő füg­gönyt, és hosszas fülelés után kijelentette, hogy szerinte ebben, a pillanatban hagyta abba, sőt, ha nem volna este hét, még a nap is sütne. — És mi ez a borzasztó üvöltés? — tu­dakozódott lankadatlanul az öreglány. Si­csek megnyugtatta, hogy csak a házbizal­mi dolgozik a kazettákkal, ez pedig nem befolyásolja a meteorológiát. — Akkor in­dulok — cihelődött Milva néni, és lecöve­­kelt az ajtó melletti asztalnál. — Milyen szép ez az ezüst hamutartó! Gyönyörű — ismételte. — Sicsók látható megkönnyeb­büléssel belecsúsztatta a szatyrába. — Ezt nem kellett volna — szaldódott Milva né­ni, és gyorsan összefogta a szatyor száját, mint aki attól fél, hogy a hamutartó mág­neses, és amíg Sicsók a közelében tartóz­kodik, nincs biztonságban, mert visszaug­rik hozzá. — Aztán majd értesítsetek, hogy fiú lett-e vagy lány! — állt meg az ajtóiban. Nem szeretem, ha az ördögöt a falra festik, de ez a vészmadár egyszerűen képtelen volt befejezni a búcsúzkodást. — Szervusz, Évikém, örülök, hogy megismer­telek — mondta például nekem. Sicsák megköszörülte a torkát, de nem szólt, pe­dig érdeklődve előbbre léptem. Milva né­ni viszont nem akart bizonytalanságban hagyni. — Jaj, az Évi tavaly ilyenkor volt — mosolygott rám. — Pá, Szilvikém­! Végre felszívódott. — Mi volt tavaly ilyenkor? — vártam Sicsókra csípőre tett kézzel. — Milva néni nyolcvannegyedik szüle­tésnapja — felelte Sicsók, és kimerülten eldobta magát a medvén. — Ma bonyolí­totta a nyolcvanötödik rokoni tarhakörút­­ját. Elég olcsón megúsztuk. Tavaly egy egész teáskészletet zabrált, de hát egyedül voltam itthon ... — Nem az Évikével? — kérdeztem fe­nyegetően. — Szerelmes kis madárkám — duru­zsolta Sicsók megbántva —, hiszen akkor már a te gyöngédséged tett boldoggá. Az Évikém csak Milva néni szolid bosszúja volt a hepajomért. Pedig a mi csodálatos szerelmünket semmi szét nem tépheti, hiába is hint Milva néni konkolyt, ugye? — reménykedett Sicsak. Lehúzott a med­vére, és megkérdezte: — Mondd, egyetle­nem, mi a túrót lehet ilyenkor csinálni? Tehetséges, kibontakozás előtt álló fiatal­ember lehetőségeit merevítette végérvé­nyessé az­ önpusztító indulat. Turzó Nán­dor az IM fiatal alkotóinak köréhez tarto­zott, néhány korábban megjelent verse után szomorú kegyelettel adjuk közre posztumusz írásait. TURZÓ NÁNDOR A kirándulás vége Bordáink közt lelassult a dobogós hangunk is halkabb csendünkbe zártan. A madarak kint rekedtek. Együtt vagyunk és külön-külön magunkba fordultan mint a füvek. Az eget kémleljük árnyékba takartan köztünk sivatag és észre sem vesszük: izmainkba hozta eszét az alkony. Föloldott tél Nem maradhatott jégbe zárva. Magába hullt most ajtót nyit az éjszakára. Átfogja vállad szemedben oldódik magánya. Most ne szólj. Menj utána. Virrad s most látja Krisztus­i tisztának az arcokat. Március Fiatal vagyok és erős. Fölöttem az ég is fiatal és erős. A Föld öreg. A lányok akik szeretnek ha énekelnek csuklójukra simul a Hold. Ha bánatom van vagy örömöm az is fiatal és erős. Virágaim négy irányba nyílnak s millió irányból fordul rájuk a homok. A Föld öreg, nem bírja már ha izmaim gyökeret vernek szivébe. NÉMETH MIKLÓS METSZETE

Next