ifjúsági Magazin, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1980-08-01 / 8. szám

Miközben az edzővel beszélgetünk, megérkezik a válogatott három kitűnősége: Zsivótzky Gyula a balszélső, Krecska János a beállós és Kovács András a jobbszélső. Életük első interjúja ez, Krecska bizonyára úgy vélte, ilyen alkalomra illik ünneplőt ölteni, ugyanis ő az egyetlen, aki sötét öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben feszít. Mindhárman rendületlenül rágóznak, az edző fi­gyelmeztetésére azonban gyorsan abbahagyják. Csendben ülnek egymás mellett, egy kicsit meg­­szeppentnek látszanak. ALMA A FÁJÁTÓL A kis Zsivótzky, az a bizonyos „alma”, amelyik közel is és messze is esett a fájától. Édesapja nem más, mint Zsivótzky Gyula, egykori világhírű ka­lapácsvetőnk, a mexikói olimpia bajnoka. Gyuszi már aligha lép apja örökébe, azt mondja: a kala­pácsvetés egy cseppet sem izgatja, s bár rendkívül gyors is, atlétának sem menne, a foci a mindene. Ettől függetlenül testnevelő tanárnak készül, ősz­től sporttagozatos gimnáziumban tanul majd. Kovács Andris műszerész lesz, Krecska pedig nyomdász. E jelekből ítélve a labdarúgás a legna­gyobb szerelmük, de nem élethivatásuk. Krecska fel­­nőtthöz illő megfontoltsággal magyarázza: — Nagyon jó lenne híres labdarúgóvá válni, de annyi minden történhet még velünk, butaság lenne, ha nem készülnénk valamilyen komoly pályára. Hármuk közül Krecska a legjobb tanuló. A hosz­­szúra nőtt fiú állóképessége — edzőjétől tudom —, átlagon felüli: 12 perc alatt 3400 métert fut, s erre csupán néhány felnőtt NB I-es labdarúgó képes. — Van-e labdarúgó-ideálotok? Zsivótzky Gyuszi kapásból válaszol: — Puskás. — De hát őt nem is láthattad játszani! Nem jön zavarba. — Néhányszor láttam filmen, de olyan sokan mesélik, nagy játékos volt, hogy el kell hinnem. — És a mai játékosok közül ki tetszik legjob­ban? A kérdés válasz nélkül marad, némi ösztökélésre Krecska Garaba nevét említi, ő az egyetlen, aki szív­­vel-lélekkel hajt, Kovács Andris Baranyit dicséri. Gyuszi némi késlekedéssel kirukkol a válasszal. — Szerintem a mi labdarúgóink nem élnek-halnak ezért a játékért. Sokszor vagyunk labdaszedők, egészen közelről látjuk, hogy mit csinálnak, mit beszélnek a pályán. Nekem ezért nincs ideálom. — No és Törőcsik vagy Nyilasi? — Hát ha hajtanának, akkor ők lennének a leg­jobbak, de én ezt nem sokszor látom tőlük. Krecska is hasonló véleményen van: — Nem bírják erővel a mieink, ezért nem tud­nak hajtani. — És ti fogjátok bírni erővel, mások lesztek? Csaknem kórusban ígérik: igen! VÉLEMÉNYEK AZ EB­RŐL Az olaszországi Európa Bajnokságra terelődik a téma. Kinek mi a véleménye a látottakról? Zsivótzky Gyuszi megint nagyon határozott: — Nem tetszett igazából a játék, mert a csatá­rokat egy csel után felvágták a védők. Én a lát­ványos, trükkös focit szeretem, a sok gólt. Kovács Andris is ezen a véleményen van, hiába, mindkét fiú csatár, legalábbis annak készül. — Én azt sajnáltam, — így Andris —, hogy Keegent nem engedték játszani a védők, valaki mindig rajta állt. Pedig ő aztán nagyon érti ezt a játékot. Krecska Jancsi nem szól közbe, de rázza a fejét, alig várja, hogy szót kapjon. — Csak részben igaz, amit mondtatok. Láthat­tátok, azért esett olyan kevés gól, mert minden válogatottnak nagyszerű a védelme. Egy Kroll vagy egy Gentile mellett nehéz elmenni. Bár a magyar válogatottnak lenne egy-két ilyen védője. Én is azt szeretem legjobban, ha van sok gól, de melyik csapat szeret gólt kapni. Mi sem. Ma ilyen a foci és ilyen is marad. Mindenkinek — védőnek, közép­pályásnak és csatárnak — mindent kell tudnia. „MINDIG IDEGESEK" — Szoktatok-e beszélgetni a menőkkel? Kovács Andris fintort vág. — Nem állnak le velünk. Kivéve Nyilasit, ő ál­talában kedves, nem zavar el. A többiek nem vála­szolnak, ha valamit kérdezünk, mindig idegesek. — Az iskolában mit szóltak ahhoz, hogy váloga­tott játékosok lettetek? — Mindenki örült neki — válaszolja Krecska. — Csak akkor van cikizés, ha nem jól felelünk, akkor minden tanár azt mondja: persze a foci! — Ha leálltok a téren focizni a srácokkal, nem hordjátok magasan az orrotokat? A kis Zsivótzky tiltakozik. — Ne tessék ilyet feltételezni rólunk, nincs az ránk írva, hogy egyesületben focizunk. Miért ne játszanánk bárkivel, mi nagyon szeretünk focizni. Hangos csókolommal búcsúznak. Serli Sándor arcán elégedett mosoly. — Ugye megért engem? Csak ilyen őszinte em­berkékkel érdemes foglalkozni. Mondtam magának: még romlatlanok. * PETHES SÁNDOR Az edző: Serli Sándor

Next