ifjúsági Magazin, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
Győztes Éva A huszonhat éves Csetneki Imrénét (pénztáros Évát) nemcsak kedvességéért, hanem boszorkányos gyorsaságáért is kedveli a kis budagyöngyei KÖZÉRT törzsközönsége. 1972 óta minden pénztárosversenyen indult, s a legtöbbször elvitte a pálmát. — Hogyan készültél a versenyekre? — A legfontosabb a gyakorlottság. Általános iskola után ipari tanuló lettem, s rögtön boltban kezdtem. Egész családom kereskedelemmel foglalkozik. Kedvem volt a szakmához, de a tapasztalat hiányzott, öt évvel később vágtam neki az első vetélkedőnek. Megnyertem, s a nemzetközi versenyen is negyedik lettem. — Mit jelent a pénztárosverseny? — Az Irodagéptechnikai Vállalat szervezi, kétévenként. Az országból két-háromszáz pénztáros indul. Négy régi gépen dolgozunk. Tíz bevásárló kosár tartalmát kell számláznunk, egyenként tízféle áruval, stopperórával mérik az időt. — Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb? — Legjobban akkor örültem, amikor egy vásárlónk nyílt levelét olvastam a Magyar Nemzetben, a munkámat dicsérte. Az újságkivágást eltettem. — Ez a bolt az első munkahelyed? — Tizenkét éve kezdtem, s azóta itt dolgozom. Ha délelőttös vagyok, reggel négykor kelek, mert Zuglóban lakom, mégis maradtam. Szeretem a kollégáimat. Egy brigád vagyunk, nemrég kaptunk ezüstkoszorút. — Hobbid? — Elsős kisfiam. Munkám mellett csak rá marad időm. Férjemmel váltott műszakban dolgozunk, s úgy osztjuk be, hogy a gyerek soha ne maradjon egyedül. Vasárnaponként hármasban kirándulunk és sportolunk. — Terveid? — Általában azok mennek kereskedelmi szakiskolába, akik „nem elég jók” a gimnáziumban. Pedig itt gyorsabban kell számolni, mint egy matekórán. Szeretnék érettségizni, s készülök a következő versenyre is! Jubilál Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Pécsi Balett. Az alapító tagok közül ma már csak hárman szerepelnek: Bretus Mária, Uhrik Dóra és Hetényi János. A Liszt-díjas Uhrik Dórával beszélgettünk. — A hatvanas évek kirobbanó sikerű bemutatóival a Pécsi Balett bevonult a tánctörténetbe . . . — Pedig amikor az évfolyamunkat a fővárosból Pécsre telepítették, rettenetesen el voltunk keseredve. De Eck Imre hihetetlen tűzzel és lelkesedéssel kezdett velünk dolgozni. Néhány hét alatt belénk sulykolta, hogy van bennünk valami többlet, amit csak mi tudunk. — Műsoraitok az együttes egyéniségeire épültek. — Olyannyira, hogy ha egy szólótáncos megbetegedett, helyettesíteni szinte képtelenség volt. A természetes megújulás és Tóth Sándor más világú koreográfiái hatására lassan eltűnik ez a korábbi szemlélet. Most már több az összmunkát kívánó darab, amely szabadon hagyja a fantáziát. — Mintha a Pécsi Balett kisebb viharokat kavarna . . . — Úgy látom, a mi szakmánk a periférián hever. A balettművészet nem él még igazán a köztudatban és a közönség nem fogadja be az általunk közvetített gondolatokat. De talán ez is csak idő kérdése. — Hogyan gondolsz vissza a ,,süllyesztő” éveire? — Ezen mindnyájan átestünk; a koreográfus szuverén joga, kinek adja új művében a főszerepet. A mellőzöttséget — bár nincs sok időnk — ki kell, ki lehet bírni! A legfontosabb a kondíció megőrzése. Számomra sokat jelent, hogy a pedagógiai főiskola elvégzése óta tanítok is a művészeti szakközépiskolában. — Magánéleted? — Munkánk maximális fizikai igénybevételt jelent. Mégis így jó, addig jó, amíg rongyosra táncolhatjuk a cipőnket. Ilyen körülmények között nem sok szabad idő marad. A fiam ugyan nagyon sok energiát elvesz, ezen azonban nem szoktam tépelődni, nincs rá időm. — És hogyan látod a Pécsi Balett jövőjét? — Ha jellegzetes — sem klasszikus, sem szélsőségesen modern — stílusát megőrzi, akkor a hírnevét is fenntartja még sokáig. Vidéki élet Paulin István Kartalan, a Petőfi Termelőszövetkezet növénytermesztési ágazatvezetője. A fővárosból került ebbe a községbe. — Egy éve végeztél az egyetemen, közvetlenül utána vidékre kerültél. Milyen elgondolások vezettek a választásnál? — A gyakorlatban akartam megvalósítani a tanultakat. A friss diplomás mezőgazdászoknak két lehetősége van: elhelyezkedni az ország valamelyik állami gazdaságában, termelőszövetkezeténél, illetve, aki Budapesten szeretne maradni, mezőgazdasági jellegű céghez kerülhet irodai munkára. — Milyen volt az indulás? — Szerencsés vagyok, növénytermesztési ágazathoz kerültem, ez jobban vonzott, mint az állattenyésztés. A beilleszkedés nehezen ment. Az egyetemi évek alatt néhányszor látogatást tettünk termelőszövetkezetben, akkor a pozitívumokat láttuk. Az elkendőzött problémák már a kezdésnél kibuktak. A szépet és jót felváltotta a sok gond. A munkámnak nem volt látszatja, először az apró dolgokat kellett megoldani. Hiányzott a sikerélmény. Ilyenkor hajlamos az ember az elkeseredésre. Gondoltam arra, ha ezt tudom, nem jövök ide. Azonban nem mehettem el, a szerződés kötött. Később kezdtem megszokni, belerázódtam, éreztem, hogy szükség van rám. Egy év alatt összehangolódtunk. Közvetlenül kapcsolatban vagyok a termeléssel, ami számomra nagyon fontos. Felelősség van rajtam, a területemen mindenért felelek. Most nem jutna eszembe, hogy elmenjek. — A nyüzsgő, pesti életből csöppentél ide. Milyen művelődési, szórakozási lehetőséget tud nyújtani Kartal? — Kulturális élet sajnos nincs, kultúrház van, ahol hetente kétszer filmet vetítenek. Néhány gyerek megy el. A felnőttek nem is érdeklődnek. őszintén megmondom, napi 14 óra munka után nekem sem volt még kedvem rá, örülök, ha másnap reggelig aludhatok. Hétvégeken általában hazalátogatok, így másfél-két napba tudom sűríteni a művelődés igényét. Lemondás tehát mindenképpen van, megszokott környezettől, szülőktől, életmódtól szakadtam el, de mindezt * pótolja a munkám. JivriU* Bemondó lett A reggeli zenés műsor ezzel véget ért, búcsúzik önöktől a bemondó, Mohai Gábor. A rádió fiatal munkatársa egy évvel ezelőtt lett bemondógyakornok és 1979 novemberében teljesült a vágya, kinevezték bemondónak. — At jelent ez, milyen elbírálás alapján véglegesítettek kettőtöket a hét jelölt közül? — A gyakornokok munkáját rendszeresen figyelték, sőt egyes adásokat magnóra rögzítettek. Októberben azután a felvételek a Magyar Rádió nyelvi bizottsága és a Bemondók Szakmai bizottsága elé kerültek. A nyelvészek és az „öreg” tapasztalt bemondók külön-külön javaslatot tettek, ami az igazgató elé került. És végül is Dibusz Éva kolléganőmmel megkaptuk a kinevezést. — Milyen végzettség kell a rádióbemondáshoz? — Főiskolai diploma és nyelvismeret. Én például népművelési könyvtár szakos vagyok. — Hogyan kerültél a rádióhoz? — Olvastam a rádióújság pályázati felhívását és jelentkeztem. A kétfordulós felvételin híreket kellett mondani, szavalni és természetesen beszédtechnikai gyakorlat is szerepelt. — Szabad idődben mivel foglalkozol? — Nagyon szeretem a verseket, különösen Nagy László és József Attila áll hozzám közel. Az előadóestjeimen is főleg az ő verseikből válogatok, melyhez Dévai Nagy Kamilla hozzáillő népdalokat, megzenésített verseket énekel. Már eddig is sokfelé jártunk az országban műsorunkkal és szívesen fogadunk minden meghívást. Egyszer külföldre, Csehszlovákia magyarlakta területére is eljutottunk. 13 Karnagy A Budafoki Kamarakórus 1971-ben alakult és a XXII. kerületi tanács támogatásával működik. Az ifjúsági női kar rövid pályafutása során sok szép sikert ért el alapítókarnagya és művészeti vezetője, Bibér István irányításával. — Ki lehet a kórus tagja? — Bárki, aki szereti az éneklést és hajlandó erre időt, energiát áldozni. Természetesen megfelelő adottság is szükséges, ami nem keverendő össze a képzettséggel. Tagjaink általános és középiskolások, egyetemisták, dolgozók, pedagógusok, az átlagéletkor 19 év körül van. — Van-e különlegessége a kórusnak? — Különböző foglalkozásúak énekelnek együtt és a kórus repertoárja is igen sokrétű. A gregoriántól az avantgarde kompozíciókig valamennyi stíluskörből válogatja műsorát. Mintegy 50 mű magyarországi bemutatója vagy ősbemutatója fűződik a kórushoz. — Milyen a kórus élete? — Nálunk amatőröknél az együtténeklés többet számít, mint egy-egy fellépés. Fontosabbak a próbákon való együttlétek és azok a programok, amelyekre közösen megyünk el. S ha változik is az összetétel, a hangulat mindig baráti marad. — A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét. — Igen, komoly sikereket vallhatunk magunkénak. A rádió rendszeresen készít felvételeket velünk, háromszor kaptunk ezekért elismerő emlékplakettet. Megkaptuk a „Kiváló Együttes” kitüntetést, amely az amatőr együtteseknek adományozható legmagasabb kitüntetés. Londonban a BBC, Olaszországban a Goriziai Nemzetközi Kórusversenyen voltunk kategória-győztesek, megelőzve sok nagy múltú énekkart. — Mi a szereped a kórus irányításában? — Feladatom az alkotó közösség megteremtése. Sokan segítenek munkámban, mivel társadalmi vezetőség irányítja a kórust és közösen alakítjuk ki a műsort.