ifjúsági Magazin, 1981 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-01 / 11. szám

* * Victor Vasarely írja: „Számomra igazi felfedezést csak az absztrakció megismerése jelentett 1974-ben, amikor felismer­tem, hogy a szín-forma az egész világot kifejezheti. Nincs külön „szín” és „forma” egymástól elválaszt­va. Ez nem két külön dolog, hanem egy: „szín-for­ma”. Minden forma színalap, minden szín egy for­ma jelképe. A szín-forma-egység ugyanaz a képző­­művészetben, mint a hullámrészecske a természet­ben. Ez az elsődleges művészi érték ...” — Mi történt az első levélváltás után? — Elkezdtünk levelezni egymással, ami önmagá­ban is nagy megtiszteltetést jelentett nekem. Idén nyáron pedig meghívott magához. — Ami ugye, felepjthetetlen emlék marad? — Több más okból is. Kezdődött azzal, hogy Pá­rizs környéki otthona valójában csak gyalog köze­líthető meg, és szinte megtalálhatatlan. Végre több órás gyaloglás után rábukkantunk, csakhogy nem volt éppen otthon. Betegsége miatt Gordes-ban kel­lett lennie, csekélység, 1050 kilométerre. Persze odautaztunk. Hogy ne szaporítsam a szót, fogadott, beszélgetni kezdtünk. Végtelenül szerény embernek ismertem meg. Egy idő után az orvosok ránk pa­rancsoltak, fejezzük be a beszélgetést. Én még csak öt percet kértem, mire ő kijelentette: „Én pedig még egy fél órát.. . Az adakozó természetű, az alapítványokat alkotó Vasarelynek sokan szemére vetik, hogy valójában kapitalista, hogy egyedi, szignált képeit fantaszti­kus áron adja el. ő ezzel egyáltalán nem törődik. Már sok évvel ezelőtt kijelentette: „Én soha nem hajoltam meg a pénz hatalma előtt, hagyom, hogy ő hajoljon meg az én művészetem előtt. Az értéket nem a tárgy ritkasága határozza meg, hanem a mi­nőség, amelyet jelent. . .” — Nem félti gyűjteményét? — Milyen értelemben? — Abban, hogy betörnek lakásába vagy a kiál­lításokról lába kel valamelyik Vasarely-műnek ? — Ha félteném, soha nem bocsátanám kiállítás­ra a gyűjteményt. Nem tagadom, van bennem némi szorongás, de ezt mindig legyőzi a célba vetett hi­tem: ezeket a képeket, műveket mindenkinek lát­nia kell. Egyébként legutóbb is aláírattak velem egy nyilatkozatot, miszerint a kiállított képekért fele­lősséget nem vállalnak. — Ön miben látja Vasarely legnagyobb értékét, mondjuk úgy: hasznát? — Ehhez a művészt magát kell idéznem. Amikor Aix-en-Provence-ban létrehozta alapítványát, a ti­zenhat egymás mellé helyezett épületblokkot, és ez­zel ámulatba ejtette a franciákat, a következőket nyilatkozta: „Harcolni a vizuális ártalmak ellen, megszépíteni a mesterséges környezetet, megvaló­sítani a boldogság színes városát, ez volt a célom!” — Vasarely francia állampolgár, önnek mi volt a benyomása: megmaradt azért magyarnak? — Nem tudok franciául, magyarul beszélgettünk. Nem hiszem, hogy udvariasságból mondta: ő min­dig magyar marad. Hazájának nem elad, csak ad. Pécsi múzeumát 200 adományából hozták létre. S felajánlott egy 120 millió forintos alapítványt a fő­városnak is. Hamarosan Battonyának ajándékoz egy emlékművet. Persze azt, hogy valaki magyar, adományokkal nehéz bizonyítani, legfeljebb jelez­ni. Szent meggyőződésem, hogy ő szívében mindig Vásárhelyi Győző marad. PETHES SÁNDOR (A DIÁK A CSEPEL-GYŰJTEMÉNYBŐL VALÓK)

Next