Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1982-01-01 / 1. szám

A világ első digitális lantle­mezét a Telefunken-Decca cég egy magyar fiatalember közreműködésével készítet­te. A lemezt már az ősszel árusítani kezdték a nyugat­európai országokban. Olvasóink bizonyára máris kitalálták, hogy az előadó nem más, mint Benkő Dániel lant- és gitárművész, aki évente közel száz koncerten szerepel a hazai és külföldi közönség előtt. Ez idáig tizen­négy lemeze készült itthon és egy, a digitális lantelmez pedig az NSZK-ban. — Tulajdonképpen milyen a digitális lemez? Miben külön­bözik a hagyományostól? — A legkorszerűbb techni­kával készül — magyarázza a­­M esztendős, megjelenésé­ben inkább popzenészre em­lékezhető művész. — A zenét nem magnószalagra veszik fel, mint eddig, hanem az elektromos jelekre átalakí­tott hangot videokazettán rögzítik. Innen továbbítják a lemezre. S ily módon majd­nem tökéletes hang jön létre. Nincs szalagsusogás, tűsercegés, azaz zavaró „technikai hang”. A KISZ-díjas Benkő Dániel szobájába alig lehet beférni. Mintha egy koncertszínpadra tévedtem volna. Négy külön­böző helyen kottaállványok, a földön egymás hegyén­­hátán a különböző hang­szerek: gitárok, lantok. És még néhány bőrönd is, be­vagy kicsomagolásra várva. A riportra sincs sok idő, mert a házigazda kollégáit várja, akik gyakorolni érkez­nek. „Sajnos” mindenki pon­tosan­ nem marad sok idő a beszélgetésre. S a kis szo­bában még nagyobbnak tűnik a felfordulás: a Bakfark Con­sort kis csapata is kipakolja hangszerét. Néhány percet még kérnem kell Benkő Dánieltől, az együttes veze­tőjétől. De a többiek addig sem tétlenek, hozzálátnak a gyakorláshoz. Mi a konyhába szorulunk. — Gitárszakon végezted a főiskolát, mégis népszerűsé­ged inkább a lantnak köszön­hető. Hogyan nyergeltél át? — őszintén bevallva, a gitár akkoriban nem vonzott különösebben. Szerencsém­re akkortájt hazánkban egy angol zenészbarátom, aki megkedveltette velem a lan­tot. Átmeneti időszak követ­kezett az életemben. Két évig tartott, amíg csak ismer­kedtem azzal a zenei világgal, amelytől már soha többé nem tudok megválni. Nagyon sze­retem! De azért a gitárhoz sem lettem hűtlen. Sok más dolog mellett bizonyítja az is, hogy a külföldön hama­rosan kapható második digi­tális lemezen gitáron ját­szom romantikus műveket. — Sokat utazol. Most is egész nyáron külföldön dolgoz­AZ ELSŐ DIGITÁLIS LANTLEMEZ tál. Szólóturnéd volt Svédor­szágban, az NSZK-ban, Jugosz­láviában és emellett jó néhány országban koncertkörutat tet­tél a Bakfark Consorttal. Bizo­nyára sokan irigyelnek ezért. — Ezt nem tudom. De ha mégis irigyel valaki, az bizo­nyára nem gondol arra, hogy a koncertek milyen belső feszültséget igényelnek. Egy­­egy külföldi hangverseny ide­jén a szállodából csak étkezni járok ki. A többi idő gyakor­lással telik. Igaz, a koncerten már felszabadult vagyok, utá­na vidám, s ha úgy érzem, hogy jól sikerült, akkor talán meg is ünneplem egy kiskocsmában. Csak ez az, ami irigyelhető. Ha ezen kívül marad egy kis időm, akkor azt biztosan egy könyv­tárban töltöm, hiszen a lant­irodalom még kibányászat­­lan, így egy kis kutatómunkát is végzek minden országban, ahová eljutok. Nemsokára indulok Egyiptomba, ahol a fellépés mellett marad időm. Ennek már előre örülök, mert tudvalevő, hogy a lant az arab világból származik. Az igazi lantot a mórok, az arabok hozták át Európába. — Több hangszeren játszol: lanton, barokk lanton, gitáron, barokk gitáron, vihuelán, orpha­­­ rionon stb. Ezeket mind ma­ gaddal viszed a fellépése­idre? — Ez attól függ, hogy milyen koncertről van szó. De a legtöbb előadáson a lant és a gitár a hangszerem. Lanttal régi magyar zenét, reneszánsz és barokk műve­ket adok elő, míg gitáron a romantikus magyar zené­ből játszom. — A svéd Dagens Nyheter kritikája szerint jól tudsz kap­csolatot teremteni. — Nyilván arra az esetre gondolt, amikor a kultúr­palotában párhuzamot von­tam a mai popzene és a klasz­­szikus zeneszerzők között. A közönség hallható m­ódon élvezte az előadást. Bevallom, volt már ebben gyakorlatom, hiszen idehaza is gyakran találkozom érdeklődő hall­gatókkal, akár például az Apáczai Csere János Gimná­zium zeneszakkörének lel­kes diákjaira, akár a Magyar Tudományos Akadémia jeles professzoraira gondolok. Örülök, ha nemcsak zenében, hanem szóban is tudok újat mondani azoknak, akik ezt igénylik. — Nemre, korra, foglalko­zásra való tekintet nélkül? — Mi tagadás, ami a neme­ket illeti — a hölgyek jobban inspirálnak. — Nős vagy? — Nem hiszem, hogy len­ne nő, aki el tudná viselni életmódomat. VÁGÓ JUDIT FOTÓ: DINER TAMÁS ★ ★★★

Next