Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK New Yerseyből Sárospatakra Az idén tizenegy országból érkeztek fiatalok a sárospataki nyelvi táborba, hogy még- vagy éppen továbbtanuljanak magyarul, ismerkedjenek hazánk történelmével, irodalmával, művészetével. A tizenhét éves Vitéz Ilona törzsvendégnek számít a Bodrog-parti Athénban. — New Yersey államból, Porth Amboy városból jöttem. Nálunk szinte családi hagyománynak számít a részvétel a pataki nyelvi kollégiumban. Testvéreim is többször jártak itt, s mindig csupa jót meséltek Sárospatakról, a tábor hangulatáról, édesapám a környék szépségeiről, az emberekről, így nem csoda, hogy kedvet kaptam az utazáshoz. — Nagyon szép a kiejtésed, mintha nemcsak nyaranként, a sárospataki táborban beszélnéd az anyanyelvet. — Nem bizony, hiszen otthon magyarul beszélünk. És jól mondtad, nekem valóban a magyar az anyanyelvem. Porth Amboy-ban is magyar vagyok elsősorban, és azt szeretem, ha amerikai barátaim is a magyar nevemen szólítanak, sok magyar újság jár nekünk, vannak magyar könyveink, szóval naponta találkozom Magyarországgal. — Hogyan teltek a pataki napok? — Nem unatkoztunk egy percet sem. A magyarságismereti és a nyelvórák után sportoltunk, népdalokat, táncokat tanultunk, megismertük a fafaragást, a kerámiakészítést, sőt citeráztunk is. Persze nem pengettük olyan jól, mint a citera gazdája, de elviselhető volt. . . Megható volt látni a monoki Kossuth-házat vagy a debreceni Nagytemplomot és gyönyörködtünk Eger, Sárospatak műemlékeiben. A legszebb élmény mégis, hogy itt jobban lehet barátkozni, az emberek természetesebbek, közelebb vannak egymáshoz és csodálatos a magyar orgonamuzsika. . Vajon jövőre is lesz alkalmad itt meghallgatni! — Nagyon szeretnék viszszajönni: nem lehet csak úgy elfelejteni a várost, az embereket és azokat a hangulatos Bodrog-parti szalonnasütéseket . . . A „Ruttkai" sikeréért Nagy siker a lemezpiacon a „Ruttkai"*. Népszerű színésznőnk egy LP-re való dalt énekel — Adamis Anna szövegeivel. Utóbbit, a szerzőt kérdeztük az album születésének körülményeiről. — Ez a lemez műfaji elhatárolásoktól függetlenül is gazdagítja a mai magyar popzenét. Kínált-e az írásban másfajta lehetőségeket, mint az előző lemezei? — Tartalmilag olyan dalok és azok láncolatának megírására volt mód, amelyeket másképp a jelen magyar körülmények között nemigen írhattam volna meg. A dal egyszerű, tömör művészi forma, szavakban kifejezhető mondandóját a szöveg hordozza. Ennek tartalmassága minden szöveges zenében fontos. Számomra különösen. Vagyis nagyon nem mindegy, miről szól egy dal, mire épül a zene, mit ad elő az énekes-előadó, így volt ez, akár az Omegának írtam annak idején, akár az LGT-vel teremtettünk meg egy új utat, akár szólóénekeseknek készültek a dalok — nem is beszélve a vígszínházi Popfesztiválról vagy a másik musicalről. Itt azonban tovább lehetett lépni. És bár nehéz munka volt — egyben élvezetes játék is, írásban-szerkesztésben a lemez új lehetőségei felé vezet. Másik János nagyszerű zenét írt, ami hangszerelésben is sajátos, egyéni világú. — A borító is az ön elgondolásai alapján jött létre, és ön szerkesztette a lemezt is . . . — Igen, ez komplex munka volt, de más szakemberekkel együttműködve készítettem. — Ugye, nem pártolt el a rocktól? — Miért pártoltam volna el? A véremben van. Benne élek tizenhét éve. Sőt, folyamatosan az foglalkoztat, mit lehetne tenni érte. A legerősebb, legegyszerűbb kifejezési forma. A szívem fáj, az agyam meg lázadozik azért, ami a rockkal történik! Amit hiányolok, az egyre inkább a tartalmas, erős, koncepciózus gondolatiság: általánosságban és hosszú távon a szövegekkel-írásokkal vannak hiányérzeteim. Tudom, nehéz csinálni. . . Valahogy vagy az erős egyéniségekben, vagy e zene életérzésének megfelelő lényegi gondolatokban nem nagyon bővelkedik a műfaj. És mindig csodálkozom a körkérdésen: milyen lesz a rock a 70-es, 80-as, stb. években? Milyen? Amilyenné az alkotói teszik. Kísérleti stúdió Néhány év óta kísérleti filmstúdió működik a televízióban. Ennek az alkotóközösségnek a tagja Czikó Gábor segédoperatőr, akinek a közeljövőben kerül bemutatásra az Egy pillanat című rövidfilmje. — Hogyan működik a stúdió? — Abszolút demokratikusan. Bármilyen beosztású dolgozó tagja lehet a közösségnek. Vannak itt vágók, asszisztensek, rendezőaszszisztensek, segédoperatőrök, szakmai nyelven a ,,második lépcső”. A stúdió elsőrendű célja a gyakorlás, de tartalmi és formai újdonságok kikísérletezésével is foglalkozunk. A filmkészítés a forgatókönyv elfogadásával kezdődik, ami nem is olyan sima ügy, hiszen az egész közösség vitatja meg, majd dönt róla. Miután a stúdió nem kötelezett adásra, ezért az elkészült filmekből is — persze újabb vita és minősítés után — csak a legmagasabb színvonalat elérő alkotások kerülnek bemutatásra. Nekem, úgy látszik, szerencsém van, mert volt már egy filmem, a Kizárólag egy napig című, amit már sugároztak. — A stúdióban rendezel, a televízióban segédoperatőr vagy. Annak mi a dolga? — Nagyon röviden: technikailag felkészíti a kamerát a forgatásra, és segíti az operatőr művészi munkáját. Konkrétan ez a lencsék élességének állítását, a színszűrők kipróbálását, a kép és a hang közötti szinkron biztosítását, a kamera egyegy jelenethez való beállítását, s a film nyersanyagának kezelését jelenti. — Terveid? — Elsősorban felvételt nyerni a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőri szakára, azután sok érdekes, fiatalokat érdeklő filmet készíteni. AZ INTERJÚKAT KÉSZÍTETTÉK: CSONTOS TIBOR, FALUS TAMÁS, PAIZER GORDON GYÖRGY, SZERÉNYI GÁBOR ÉS ZOLTÁN JÁNOS (jLilo CpSbn- „Járhassak emelt fővel" Földessy Margit, Mézga Kriszta megszólaltatója, hogy most csak ezt említsük, főszerepet játszott Sós Mária első játékfilmjében, a tavaly bemutatott Boldogtalan kalapban. —• Mi történt azóta? — Továbbra is a Pannóniánál vagyok szerződésben. Egy epizódszerepet kaptam Sándor Pál új filmjében, a Szerencsés Dánielben. Nagyszájú munkáskislányt játszom Zsurzs Éva örkényadaptációjában. És sokat szinkronizálok. — Így „csak” a hangodat ismerik. Nem érzed ezt mellőzöttségnek? — Nemzetközileg elismert a szinkronizálás, itthon rossz beidegződés miatt degradálónak tartják. Én nagyon szeretem ezt a munkát. Rengeteget lehet belőle tanulni. Például beszélni. — És a színház? — Színház érdemben sosem keresett. Nem hívnak, nem is nagyon ismernek. Becsületszóra nem hiszik el, hogy mit tudok. Két-három mondatra pedig nem akarok visszamenni. A Pannónia előtt a Várszínháznál voltam szerződésben. Volt egy negyvenöt perces önálló műsorom. Shakespeare-művekből, csupa férfiszerep. Nyolc előadást ért meg. Nem tudom magam adminisztrálni. — Kiszolgáltatott a színész? — Igen. De nem a munkakönyv jelzi a művészi rangot. Valaki attól még nem profi, hogy diplomája van, és az amatőr is lehet profi diploma nélkül. Major Tamás mondta, hogy csak jó és rossz színész van. Vidéken is voltam hat évig, főiskola előtt Pécsett, utána Debrecenben. Fel vannak töltve a színházak. Csak azért, hogy színházi szerződésem legyen, nem törekszem. Jó közérzetet biztosítson a munka, emelt fővel járhassak — ez az elvem. — Színészeten kívüli ambícióid? — írni szoktam. De nincs vele ambícióm. Verseket, novellákat — nagyon roszszakat, de kiírom magamból. A gyerekek kitáncolják a feszültséget a diszkóban. Borzasztóan szeretek játszani, főzőcskézni. . . Gyerekcentrikus családanya és hobó vagyok. Reklámot nem vállalok, persze végső esetben. követ törni nem vagyok elég erős. — Miben bízol? — Hit nélkül nem lehet élni. Ha valamit nagyon szeretnék, Komlós Vili nagyapámra szoktam gondolni. p gf Vifter utódja? Csak az elismerés hangján szólhatnak az atlétika szakemberei a 16 éves Kovács Attila teljesítményéről, aki a Vasas SC még serdülő korú hosszútávfutója. — Vajon miért a dicséret? — Kétszer értem el az aranyjelvényhez szükséges szintet, ami megfelel az első osztályú versenyzői besorolásnak. Terepen a 15 kilométeres kismaratonit tavaly 54 perces, az idén 50 perc 50 másodperces idővel teljesítettem. A szint 55 perc volt. A serdülő egyéni bajnokságon háromezren harmadik lettem. — Hogyan határoztad el, hogy ezt a kevesek által űzött sportágat választod? — Négy éve atlétizálok, előtte kéttusáztam, úsztam és futottam. Az edzőim úgy látták, hogy a futáshoz nagyobb a tehetségem, és mivel azt mindig is szerettem, nem volt nehéz a választás. — Mi szükséges ahhoz, hogy az ember képes legyen nagy távolságok teljesítésére? — Elsősorban akaraterő. Heti hét edzésünk van, amelyek két és fél órásak. Nemcsak futunk, hanem gyakran gimnasztikázunk is. — Nem unalmas ennyit futni? — Nem, jó a társakkal együtt menni. Ha nem intenzív az edzés, még beszélgetni is szoktunk. — Mik a versenyzői álmaid? — Jövőre, ha ifjúsági versenyző leszek, azonnal szeretném megfutni a már 20 km-re növő távon az aranyjelvényt, s két év múlva az országos bajnokságon az ötezer méteren dobogóra akarok kerülni. Felnőtt koromban minél több világversenyen szeretnék elindulni. Jó lenne olyan versenyzővé válni, amilyen az etióp Vifter, már csak azért is, mert ő is olyan alacsony termetű, mint én. — Megy a tanulás a sok futás mellett? — A Vasas budakeszi sportgimnáziumába járok, 3,5—4 körül van az átlagom. It 100.