Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

— Tanulni nem szerettem, éltem a világba, jól jött már a házasság, untam a sok csavargást — ka­­jánkodik István. Felesége elnézően mosolyog, ő tudja csak, meny­nyit változott a fiú. István hozta rendbe a barátok, rokonok segítségével ezt a lakrészt, ha szükséges, porszívózik, vagy tesz-vesz a ház körül, az udvar­ban, a kertben. Tanul is a munka mellett: egy év múlva leteszi a szakmunkásvizsgát. Marik ü­gyesen van a kis Petivel, kivárja a három évet, nem akarja bölcsődébe adni. Tény viszont, hogy így nehezebben jönnek ki anyagilag. — Közösen kezeljük a pénzt — mondja Mari­ka —, és igyekszünk beosztani. A rezsiköltségek felét mi fizetjük. Sajnos, nagyon sok megy el a tü­zelőre, télen, no meg természetesen a kajára. Megtanult főzni, anyósa segítségével. István elé­gedett a főztjével, mint mondja, arra a szakács­­könyvre, amit esküvő előtt ígért nejének, ám nem vette meg, már nem is lesz szükség. Mindkét szülővel jó a kapcsolatuk. Marika csa­ládjával gyakran összejárnak. Marika pedig István anyjában, apjában szerető segítőtársakra talált. — Mi nem szóltunk bele az elhatározásukba — így István édesanyja. — Mit is szólhattunk volna, ha egyszer szeretik egymást? Egy éve házasok, perle­kedés még nem volt köztük. Hét gyermeket nevel­tem fel, hárman már a maguk szárnyán vannak. Marika mintha az édes lányom volna. A kis Peti pedig . . . Hát ő a kedvencünk, a szemünk fénye. Akárcsak Angéláék, ők is lakásra vágynak. Bár ez még odább van, István szerint beletelik néhány év, míg saját otthonba költözhetnek. Addig ezt a kis lakrészt csinosítják. — Szeretnénk Petit nagyon szépen, nagyon jól nevelni — morfondírozik István. — S én, aki utál­tam a tanulást, azon leszek, hogy a fiam minél többet tanuljon, okos, értelmes ember legyen. Ismét gyámhatósági ügy? Angéláék és Marikáék házassága, amilyen nehe­zen indult, olyan reményteljes most, egy-két év után. De Éváékkal például már nem tudtam beszél­ni, annak ellenére, hogy Éva először beleegyezett a találkozásba. Később lemondta a randevút, szomo­rú volt, ideges, pattanásig feszült a kapcsolatuk a férjével, nem tudja, mi lesz a vége, s ott a kétéves csöppség, akinek szép családi életet remélt. A tapasztalatok szerint a kiskorúak házasságá­ból nemegyszer ismét gyámhatósági ügy lesz. Lát­hatási ügy: amikor már elváltként kerülnek visz­­sza a hivatalhoz, azon marakodva, hogy mikor mennyi időre viheti el az egyik fél a másiktól a gyereket... — A kamaszfejjel házasulandók nagy része ma­ga is csonka családból származik — mondja Ká­roly Sára. — Lehet, hogy anyagiakban nem szen­vednek hiányt, de érzelmekben igen, nincs család­­­élményük. „Kispriccelnek” otthonról, s úgy érzik, hogy a szexuális kapcsolattal szeretetet, érzelmi biztonságot is kapnak; hogy a babával együtt meg­születik egy családi tűzhely is ... Kívánatos volna a gyerekeket jobban felkészíteni a családi életre, eset­leg egy iskolapszichológusi rendszer létrehozásával. Epilógusként álljon itt annyi: Marikáék s Angé­láék családjában újra „baj” van. István iskolás húga, aki eddig mindent megkapott, megszökött egy legénnyel. István anyja, ki zokszó nélkül fogadta fia korai házasságát, s lányaként menyét, szinte bele­betegedett a történtekbe, édes lányának nem tud „megbocsátani”. A másik családban Tibi öccse ejtette teherbe tizennégy éves barátnőjét, immár másodszor. S a mindig úgy határozott Angéla most teljesen ta­nácstalanul csak azt hajtogatja: „Ezért a gyerekért nekik, maguknak kell megküzdeni ...” KENDE KATALIN ÁTIRATOK VERKLIRE A nagy sikerű tavalyi Illés­­buli után fölröppent a hír a zenekar újjáalakulásáról. Ez ugyan még várat magára, de így sem maradnak muzsika nélkül a rajongók. Most egyveleg formájában kerül lemezre számos Fonográf- és Illés-dal a Verkli együt­tes előadásában. — Honnan származik az egyveleg ötlete? — kérdezem Kölcsényi Attila zenekarve­zetőt. — A zenekar megalapítá­sakor elhatároztuk, hogy mindenképpen magyar szá­mokat fogunk játszani. A legközelebb az Illés-dalok világa áll hozzánk. Ezért ezeket választottuk. Az egy­veleg ötlete Németh Oszkár­tól, a Fonográf dobosától származik. A lemezgyáriak figyelmét pedig Bródy János hívta föl az együttesre. — Véleményed szerint kor­szerűek még ma is az Illés­­dalok? — Mindenütt akad kérész­életű, futó sláger és tartós értéket képviselő. Azt hi­szem, az igazi értékek nem függnek az időtől, példa er­re a klasszikus zene, hiszen sok száz éves művek csen­dülnek föl a hangverseny­­termekben, lemezeken. Sze­rintem ma is szükség van arra a fajta érzékeny, a vi­lágra nyitott szemléletre, amelyet az Illés együttes képviselt. Ma nem születnek olyan programadó dalok, mint a „Nem akarok állni, ha futnak a percek, nem akarok állni, ha fordul a Föld”. Pedig szükség lenne rájuk. — Terveztek valamilyen változást a megszólalásban, hangzásban? — A koncerteken nem az a lényeg, hogy minden ugyanúgy szóljon. A tökéle­tes hangzás csak a lemeznél került előtérbe. Ennek meg­felelően a koncerteken ter­mészetesen nincsenek bil­lentyűsök, három gitár—dob felállásban játszunk. Szerin­tem a legfontosabb a dalok hangulatának visszaadása, s azt így is és úgy is megpró­báljuk megoldani. — Változtat valamit az éle­teteken a lemez? — Semmit. Amatőrök ma­radunk. Nagylemezes ama­tőrök. Ez elég ritka. A zene­kar tagjai az egyetem után mérnökként szeretnének dolgozni és nem profi ze­­nészként. — A közönség hol hallhat­ja ezt a műsort? — Az egyveleget koncer­ten nem játsszuk, csak az eredeti számokat. Fellépünk egyetemi és középiskolai klubokban, törzshelyünk to­vábbra is az Új Várklub. HETESI PÉTER 4* 4" JHMMI ORSZÁGJÁRÁS — Na, ki halt meg itt a történelmi falak alatt? Na, ki? Nem tudja senki, gyerekek? — kérdi a ta­nár néni a dioptriák mögül. Néhány rágógumi-pukkanás a válasz. — Na... Csak nem hagytok szégyenben! Segí­tek : török ágyúgolyó vitte el a lábát... na ... na .. — Böööö... — böffent valaki hatalmasat, jóízűt. — Egészségére — löki oda az egyik pukkantós. Nem tudni, hogy a jókívánság a dicső végvári har­cosnak, vagy a bölisnek szólt. Az idegenvezető belendül: — 1063-ban itt telepedett le, és 1067-ben itt épí­tette fel... az egész udvartartását és a feleségét is be jött a tatár ... ők is, az utód is szerették a Du­nát, a szép környezetet, a jó levegőt. — Vagy egy cigid? — kérdi valaki súgva. — Nesze... Még jó, hogy csak a marhának van két gyomra. Az talán meg is enne most egy-két műemlékjellegű téglát. — Engem egy középkorú korsó sör is maradan­dóvá varázsolna! — ... de jött a török! Két hónapig nem vette be. Aztán mégis bevette. Ez az ország egyik legré­gibb hálószobája. Vitéz János is itt... ott egy ajtó, amely a Dunára néz . . . — Jól kinézünk, ha lekéssük az ebédet.. . — ... még szerencse, hogy betömték, mert amit betömnek, az megmarad. A rózsaablak az ajtó fö­lött színes üveggel volt berakva. Képzeljük el, mi­lyen gyönyörű, szórt fénnyel árasztotta el a ká­polnát. — Most is színes karikák táncolnak előttem, olyan kajás vagyok ... — Aztán jöttek a világháborúk, és ennyi ma­radt az utókorra. Nem tudom, milyen él­mény maradt a kisom­­fordáló, cigi után koto­rászó tinikben. Csak azt tudom, hogy irtó dühö­sek voltak, mert az elő­ző este diszkó volt a szá­mukra idegen kisváros strandján, de a tanárnő korai lefekvést vezé­nyelt, hogy kibírják a másnapi múzeum-temp­lom túrát. Minden év szeptember első heteiben nekivág­nak a középiskolások, hogy 3—4 nap alatt megismerjenek egy or­szágrészt, s benne min­dent, ami szép és jó, és műemlék és művészi, és történelmi és maradan­dó, és egyedi és sajátos, és ritka ... és kötelező­nek tartott ismeret. Egy osztály esetében ez kö­rülbelül 3 nap, 1000 ki­lométer, 30 templom, 15 múzeum, 5 várrom, 20 kilométer városnézés. Rémálmaimban ben­nem is feletlenek egyko­ri kötelező országjáró kalandjaim. Amikor idő­járástól, hangulattól, erőnléttől függetlenül, következetesen végigto­­loncoltak Kőszegtől Sop­ronig, onnan Szombat­helyig, Keszthelyig és haza. Természetesen minden megnézhetőt megnéztünk, mégsem láttunk semmit. . . Gyanítom azt is, ha a tanár felkészítené a diá­kot a kirándulásra, több élményhez jutnának a tanulók is. A Salamon­­toronyba áhítattal is, unalommal is beléphet az ember. Ha a kirucca­násokat tanév közben előkészítenék, mi több, a tananyaghoz kötnék, ak­kor ismereteinkre ten­nék fel a „koronát”. Ma már a felnőtt is a zsebéhez tervezi az uta­zást. Olykor ahhoz, hogy hol olcsóbb és jobb a sör. Sokan pedig egysze­rűen oda utaznak, aho­vá az utazási irodák he­lyet tudnak biztosítani. A diákok is hasonlókép­pen számítgatnak: mit ajánl az Express Utazási Iroda? Hol tudnak szál­lást biztosítani? Mennyi van az osztálykasszá­­ban? Ennek eredménye­képp végigrohanják a lehető leghosszabb utat, s azt hiszik, így használ­ták ki legjobban az ide­jüket és lehetőségeiket. Felkészülni ugyanis a legtöbb iskolában még­­csak nem is „ajánlott”. SZILAS ZOLTÁN 21

Next