Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1982-02-01 / 2. szám

­ «■porunkban az ifjúság — akceleráció, / J ' / elhúzódó iskoláztatás, pályakorrekci­­ ­ /­ók sorozata stb. miatt — különös kor­osztályként jelentkezik. Hozzávetőle­­­­gesen IS—25 év közé téve ezt a réteget, V / megállapítható: a társadalmi odafigye­lés ellenére is ez a korosztály gyakran magára marad. A nemi érés, a pár- és pályaválasztás, a nagykorúság, az életcél-perspektíva, az önmegvalósí­tás gondja és számtalan más tényező elmélyíti az amúgy sem könnyű helyzetet és hamar kialakul korunk népbetegsége: a társadalmi beilleszkedési zavar, azaz szaknyelven az inadaptáció ... Az ifjúság — mint korosztály — elhalálozási okaiban első helyet foglal el az önpusztítás, megelőzve a közle­kedési baleseteket és a leukémiát. Az öngyilkosságok száma az utolsó években állandó emelkedést mutat. Az öngyilkosságok és az öngyilkossági kísérletek a válságos helyzetet átélő egyének kétségbeesett figyel­meztetései környezetükhöz. Az öngyilkossági kísér­letekről nincs pontos kimutatás, az egészségügyben erre a társadalmi feladatra még nem történt egységes intézkedés. Az utógondozás így napjainkban még nem megoldott. A megelőzés és a már bajbajutottak vissza­­segítése a társadalomba az egyetlen járható út, amely­­lyel csökkenthető ez a szomorú statisztika. És gyakran nem kellene más, csak megértő, emberi magatartás, és elejét vehetnénk az értelmetlen halál­nak ... JUTKÁVAL A KERTBEN ősz van, igazi vénasszonyok nyara. Délután. A sza­natórium fái alatt a falevelek körtáncot járnak egy kis fuvallatra. Színes levélkavalkádban sétálunk Jutkával, zse­beink vadgesztenyétől duzzadnak. Bent kipakoljuk őket. Jutka szobatársa helyeslően bólogat: — Ha már én nem tudok kimenni a természetbe, legalább a természet jöjjön be hozzám! — mondja mosolyogva. Ő egy tragikus autóbaleset után — mint egyetlen túlélő — veszítette el a célt... Jutka? Tizenkilenc éves. Tavaly érettségizett köz­­gazdasági technikumban. Szakképzettsége: képesí­tett könyvelő. Utálja a könyvelést. Mindig is utálta. „Tartozik-követel, értékcsökkenési leírás, eszközle­kötési járulék, íróasztal, akták, számok világa” — kész diliház számára, magánzárkában. A GYERMEKKOR Már az oviban szemet, fület, szájat fúrt a dísztökbe és saját gyártmányú fantáziafigurájára húzta hófe­hérre mosott luxussapkáját. A papírzacskók meg­elevenedtek keze alatt: zsineg, befőttes gumi, egy darab zsírkréta, s egykettőre apóka lett a lisztes­zacskóból. Ha valaki felidegesítette, hatalmasra fúj­ta apókáját, elkötötte a nyakát, majd az asztalra csapott: „apuka mérges, szétdurran — bumm” szö­veggel. A szülők ijedeztek: Jutka gyanús! — Á, csak kreatív — nyugtatgatja őket az óvó­néni és a közérthetőség kedvéért hozzátette: — Al­kotó, konstruktív, az egyik legfantáziadúsabb gye­rek a csoportban! Az óvó­néni szavai sem mentették meg Jutkát a gyermek-ideggondozótól. És bár az egészségügyi in­tézmény diagnózisa egyértelműen negatív volt, Jutka mégis — félévenként — visszajáró lett. Ezalatt ta­pasztalatokat szerzett. Megtudta, hogy vannak olyan gyerekek, akik éjjel bepisilnek vagy bekakálnak, fogukat csikorgatják, lábukat rázzák, egyszóval va­lóban gyanúsak. Levonta a következtetést: ha rossz fát tesz a tűz­re, elég valamelyik módszert alkalmazni és a követ­kezmény elmarad, mert hát ő beteg. Másnap irány a jópofa orvos nénihez, aki négyszemközt megfe­nyíti: „Ejnye, Jutka, most melyik szerepedet ját­­szottad el?” Ilyenkor Jutka mesélhetett. Felsorakoz­tatta bűneit, kilyukasztotta a birsalmabefőtteket, becsengetett a szomszédhoz, összevarrta apa kabát­­ujjait. Később, iskoláskorban, nem figyelt matek­órán, beírták és a tinta véletlenül ráömlött a beírás­ra, elvesztette azt az ocsmány rózsaszín pulóvert és egyéb ehhez hasonlóak.

Next