Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-02-01 / 2. szám
«■porunkban az ifjúság — akceleráció, / J ' / elhúzódó iskoláztatás, pályakorrekci /ók sorozata stb. miatt — különös korosztályként jelentkezik. Hozzávetőlegesen IS—25 év közé téve ezt a réteget, V / megállapítható: a társadalmi odafigyelés ellenére is ez a korosztály gyakran magára marad. A nemi érés, a pár- és pályaválasztás, a nagykorúság, az életcél-perspektíva, az önmegvalósítás gondja és számtalan más tényező elmélyíti az amúgy sem könnyű helyzetet és hamar kialakul korunk népbetegsége: a társadalmi beilleszkedési zavar, azaz szaknyelven az inadaptáció ... Az ifjúság — mint korosztály — elhalálozási okaiban első helyet foglal el az önpusztítás, megelőzve a közlekedési baleseteket és a leukémiát. Az öngyilkosságok száma az utolsó években állandó emelkedést mutat. Az öngyilkosságok és az öngyilkossági kísérletek a válságos helyzetet átélő egyének kétségbeesett figyelmeztetései környezetükhöz. Az öngyilkossági kísérletekről nincs pontos kimutatás, az egészségügyben erre a társadalmi feladatra még nem történt egységes intézkedés. Az utógondozás így napjainkban még nem megoldott. A megelőzés és a már bajbajutottak visszasegítése a társadalomba az egyetlen járható út, amelylyel csökkenthető ez a szomorú statisztika. És gyakran nem kellene más, csak megértő, emberi magatartás, és elejét vehetnénk az értelmetlen halálnak ... JUTKÁVAL A KERTBEN ősz van, igazi vénasszonyok nyara. Délután. A szanatórium fái alatt a falevelek körtáncot járnak egy kis fuvallatra. Színes levélkavalkádban sétálunk Jutkával, zsebeink vadgesztenyétől duzzadnak. Bent kipakoljuk őket. Jutka szobatársa helyeslően bólogat: — Ha már én nem tudok kimenni a természetbe, legalább a természet jöjjön be hozzám! — mondja mosolyogva. Ő egy tragikus autóbaleset után — mint egyetlen túlélő — veszítette el a célt... Jutka? Tizenkilenc éves. Tavaly érettségizett közgazdasági technikumban. Szakképzettsége: képesített könyvelő. Utálja a könyvelést. Mindig is utálta. „Tartozik-követel, értékcsökkenési leírás, eszközlekötési járulék, íróasztal, akták, számok világa” — kész diliház számára, magánzárkában. A GYERMEKKOR Már az oviban szemet, fület, szájat fúrt a dísztökbe és saját gyártmányú fantáziafigurájára húzta hófehérre mosott luxussapkáját. A papírzacskók megelevenedtek keze alatt: zsineg, befőttes gumi, egy darab zsírkréta, s egykettőre apóka lett a liszteszacskóból. Ha valaki felidegesítette, hatalmasra fújta apókáját, elkötötte a nyakát, majd az asztalra csapott: „apuka mérges, szétdurran — bumm” szöveggel. A szülők ijedeztek: Jutka gyanús! — Á, csak kreatív — nyugtatgatja őket az óvónéni és a közérthetőség kedvéért hozzátette: — Alkotó, konstruktív, az egyik legfantáziadúsabb gyerek a csoportban! Az óvónéni szavai sem mentették meg Jutkát a gyermek-ideggondozótól. És bár az egészségügyi intézmény diagnózisa egyértelműen negatív volt, Jutka mégis — félévenként — visszajáró lett. Ezalatt tapasztalatokat szerzett. Megtudta, hogy vannak olyan gyerekek, akik éjjel bepisilnek vagy bekakálnak, fogukat csikorgatják, lábukat rázzák, egyszóval valóban gyanúsak. Levonta a következtetést: ha rossz fát tesz a tűzre, elég valamelyik módszert alkalmazni és a következmény elmarad, mert hát ő beteg. Másnap irány a jópofa orvos nénihez, aki négyszemközt megfenyíti: „Ejnye, Jutka, most melyik szerepedet játszottad el?” Ilyenkor Jutka mesélhetett. Felsorakoztatta bűneit, kilyukasztotta a birsalmabefőtteket, becsengetett a szomszédhoz, összevarrta apa kabátujjait. Később, iskoláskorban, nem figyelt matekórán, beírták és a tinta véletlenül ráömlött a beírásra, elvesztette azt az ocsmány rózsaszín pulóvert és egyéb ehhez hasonlóak.