Ifjúsági Magazin, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
Majdnem reménytelen vállalkozás meggyőzni a tizenéveseket arról, hogy életük legfontosabb és legszebb éveit élik. Mert mit lát a diák? Hogy elhalmozzák tanulnivalóval, hogy úton-útfélen számonkérik tőle a „leckéket**, hogy mindenki nevelni-fegyelmezni próbálja. Pedig nem gyerek már... jól látja, hogy a felnőttek sem angyalok, némelyik tanár megbünteti a vécében dohányzókat, és óra közben telefüstöli a tantermet, némelyik szülő ordít, mert a srác lógott az iskolából, s maga náthát színlelve betegállományban támasztja a kocsmapultot... soroljam? Sok disznóságot művelünk mi, felnőttek, s ezek igen látványosak. Hogy többségünk tisztességesen él, az nincs a kirakatban, a jó példa nem melldöngető látványosság, Így aztán a kamaszok abban a tévhitben ringathatják magukat, hogy rossz a világ, s dupla bűne, hogy őket még nem engedi rosszalkodni. Gyermeteg tévedést A világ olyan, amilyen. Pontosabban: amilyenné tesszük. Javul lassacskán, abban az ütemben, ahogyan az egymást váltó nemzedékek körülményei. Ezért aztán a fejlődés nem töretlenül felfelé száguldó rakéta. Inkább hasonlítható egy kanyargósgöröngyös úton haladó szekérhez. Sajnos, az sem igaz, hogy az út mindig jobb és mindenben jobb, mint a régi, hogy a fiatalok egyértelműen értékesebbek, mint az öregek, hogy a beosztott kétségtelenül okosabb, mint a főnöke, s hadd ne soroljam tovább a falvédő közhelyeknek ellentmondó állításokat. Azért hoztam mindezt szóba, mert azt hiszem, néhány dolgot mi, a tegnapi fiatalok, elszúrtunk. Akik ma középkorú szülők, tanárok, főnökök... tizenöt-húsz évvel ezelőtt diákok, fiatalok voltak. S akkor megküzdöttek a jogaikért, amolyan barátságos — de egyáltalán nem sérülésmentes — mérkőzések tucatjaiban kiverekedték a helyüket. A mai középkorúaknak gazdag és eredményes ifjúságuk volt, nem kell szégyellniük a múltjukat. Az eredményeiket ti örököltétek, nektek mindazt, amit örököltek-megőriztek-elértek, tálcán kínálják. S milyen az élet! Mindez kevés, részben el is avult, előttetek már új célok, másféle divatok, s ezekkel együtt új győzelmek és kudarcok is állnak. Kudarcok is, bizony. Mint ahogyan az előttetek járók se csak eredményeket könyvelhetnek el. Számos céljuk álcélnak bizonyult sok útjukról kiderült, hogy zsákutca, sok újításukról, hogy fából vaskarika, sok álmukról,hogy savanyú a szőlő. Mindez nem bűn, nem tragédia, hiszen az ember nem tökéletes, és semmi baj addig, amíg nem képzeli magáról, hogy ő a csúcs és nem követeli másoktól, hogy glóriát lássanak a feje körül. Az viszont komoly bajnak tűnik, hogy a mai felnőttek egy része nem készült fel eléggé arra, hogy szülő és nevelő legyen. Vagy idejük vagy kedvük vagy felkészültségük nincs elegendő ahhoz, hogy igazán törődjenek veletek — embere válogatja —, s olykor azért halmoznak el benneteket ajándékokkal és lehetőségekkel, hogy minél kevesebbet lábatlankodjatok körülöttük. Hovatovább nem újabb jogokért, hanem alapvető kötelességekért kell megkopogtatnotok az ajtót otthon is, az iskolában is. Nektek is egyetlen életetek van, s hogy az milyen lesz, azt jórészt ez a néhány év, a kamaszkorotok határozza meg. Tizenéves korban dől el — szinte végérvényesen —, hogy kiből milyen ember lesz. Ilyenkor alakul ki és szilárdul meg az ember jelleme, ebben a korban izmosodnak meg vagy fonnyadnak el a képességei, ezekben az években tanul meg barátkozni vagy elzárkózni, most szilárdul meg az öntőformában az anyag. Később már csak reszelgetni, törni lehet, átformálni aligalig. Végre reflektorfénybe került ez az életkor. Tudjátok: 1983 Diákév. Használjátok ki, segítsetek a titeket segítő felnőtteknek abban, hogy minél többet megtudjon a társadalom a diákéletről, arról, hogy mi van, mi milyen, miben mit lehetne jobbítani. Szó sincs arról, hogy csak kívánságlistákat írjatok, hogy — félreértve a Diákév céljait vagy az iskolai demokrácia lényegét — ti akarjátok meghatározni, hogy mit és ki és hogyan tanítson nektek. A Diákév nem jópofa „fordított nap” az iskolában, nem egyszeri viccelődésre való alkalom, hanem sokkal több: egy jobb, gazdagabb diákélet megalapozásának bevezetője lehet. Sok központi rendezvény ad keretet, lehetőséget a Diákév gazdagításához: az Országos Diáknapok, a Diákolimpia, a Diákpolitikusok Országos Vetélkedője, a Diáktoll Irodalmi pályázat... és számos „klaszszikus” forma is rendelkezésetekre áll, mindezzel azonban ne elégedjetek meg. Egy-egy osztály, KISZ-alapszervezet, iskola diákjain múlik, hogy milyen lesz a „zárszámadás” a kis közösségekben, amelyek mindegyike hozzájárul a diákság egészének lépésváltásához. Abból kiindulva, hogy az alapkötelezettség változatlan, hogy minden az eredményesebb tanulás érdekében történik, el kell felejteni a gyengék mentegetőzését, miszerint nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos. Ez a fociban sem igaz! Igenis legyen versenyszellem diák és diák, osztály és osztály, iskola és iskola között, s persze, maradjon e verseny barátságos, amelyben a vetélkedés a „veszteseket” is korábbi eredményeikhez képest jobb eredményekkel gazdagítja. Van egy kitűnő térkép a keretekben: a KISZ Központi Bizottságának „a tizenéves diákifjúság mozgalmi munkájának továbbfejlesztéséről” szóló határozata, írtunk már róla, egyébként is illik ismernetek. Számtalan célt és módszert jelöl meg ez a határozat annak érdekében, hogy több eredményt produkáljatok és több élményhez jussatok. Közülük ez alkalommal egy gondolatot hadd idézzek: „A társadalmi környezet felé nyitott és a diákfiatalok egész tevékenységének szervezésére képes iskola kialakítását szorgalmazzuk... igényeljük a fiatalokat szerető és mozgalmunkat támogató pedagógusok és szülők segítségét, a tanácsok, a társadalmi és tömegszervezetek, a közművelődési intézmények és sportegyesületek együttműködését...” Ne várjátok, hogy a felnőttek kopogjanak az iskola kapuján, ti keressétek és hívjátok őket! S ne csak az évzáróra, szalagavatóra, de osztálykirándulásra, sportversenyre, közös színházlátogatásra is próbáljátok elcsalogatni a „jobbakat”. Ha többet tudnak rólatok, több időt töltenek veletek, többet is tudnak segíteni! Nem gyámkodni, segíteni! A Diákév tartalma, eredménye leginkább tőletek függ. Ezért ismételjük meg múlthavi felhívásunkat: írjátok meg, diákként hogyan éltek, milyen gondjaitok, örömeitek vannak, milyen a kapcsolatotok a tanáraitokkal, a szüléitekkel, a világgal. Miben és kik segíthetnének? Hogyan és miben kellene változtatni az iskola, a kollégium falain belül? Nagy a téma, ki-ki kedvére eldöntheti, milyen részletkérdésről írja le tapasztalatait, véleményét, javaslatait. A legérdekesebb, legfontosabb leveleket közölni fogjuk, a felvetődő kérdésekre igyekszünk választ keresni, s a diákév végén legjobb levelezőinket jutalomban is részesítjük. Kérjük, hogy lehetőleg minden levélíró adja meg a nevét és címét is, eddigi gyakorlatunk szerint természetesen köztünk marad a név és a cím, aki kéri, annak levelét közlés esetén jeligével jelentetjük meg. Tiétek a szó! A borítékra írjátok rá jeligénket: „Diákév”. Címünk: Ifjúsági Magazin szerkesztősége, 1077 Budapest, Dohány u. 40. TIÉTEK ASZÓ