Ifjúsági Magazin, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

M­ajdnem remény­telen vállalko­zás meggyőzni a tizenéveseket arról, hogy életük legfon­tosabb és legszebb éveit élik. Mert mit lát a diák? Hogy elhalmozzák tanul­­nivalóval, hogy úton-útfé­­len számonkérik tőle a „leckéket**, hogy min­denki nevelni-fegyelmezni próbálja. Pedig nem gye­rek már... jól látja, hogy a felnőttek sem angyalok, némelyik tanár megbün­teti a vécében dohányzó­kat, és óra közben tele­füstöli a tantermet, né­melyik szülő ordít, mert a srác lógott az iskolából, s maga náthát színlel­ve betegállományban tá­masztja a kocsmapultot... soroljam? Sok disznósá­­got művelünk mi, felnőt­tek, s ezek igen látványo­sak. Hogy többségünk tisztességesen él, az nincs a kirakatban, a jó példa nem melldöngető látvá­nyosság, Így aztán a ka­maszok abban a tévhit­ben ringathatják magu­kat, hogy rossz a világ, s dupla bűne, hogy őket még nem engedi rosszal­kodni. Gyermeteg téve­dést A világ olyan, amilyen. Pontosabban: amilyenné tesszük. Javul lassacskán, abban az ütemben, aho­gyan az egymást váltó nemzedékek körü­lményei. Ezért aztán a fejlődés nem töretlenül felfelé szá­guldó rakéta. Inkább ha­sonlítható egy kanyargós­­göröngyös úton haladó szekérhez. Sajnos, az sem igaz, hogy az út mindig jobb és mindenben jobb, mint a régi, hogy a fiata­lok egyértelműen érté­kesebbek, mint az öregek, hogy a beosztott kétség­telenül okosabb, mint a főnöke, s hadd ne sorol­jam tovább a falvédő­ köz­­helyeknek ellentmondó állításokat. Azért hoztam mindezt szóba, mert azt hiszem, néhány dolgot mi, a teg­napi fiatalok, elszúrtunk. Akik ma középkorú szü­lők, tanárok, főnökök... tizenöt-húsz évvel ezelőtt diákok, fiatalok voltak. S akkor megküzdöttek a jogaikért, amolyan barát­ságos — de egyáltalán nem sérülésmentes — mérkőzések tucatjaiban kiverekedték a helyüket. A mai középkorúaknak gazdag és eredményes if­júságuk volt, nem kell szégyellniük a múltjukat. Az eredményeiket ti örö­költétek, nektek mindazt, amit örököltek-megőriz­­tek-elértek, tálcán kínál­ják. S milyen az élet! Mindez kevés, részben el is avult, előttetek már új célok, másféle divatok, s ezekkel együtt új győzel­mek és kudarcok is állnak. Kudarcok is, bizony. Mint ahogyan az előtte­tek járók se csak eredmé­nyeket könyvelhetnek el. Számos céljuk álcélnak bizonyult sok útjukról kiderült, hogy zsákutca, sok újításukról, hogy fá­ból vaskarika, sok álmuk­ról,hogy savanyú a szőlő. Mindez nem bűn, nem tra­gédia, hiszen az ember nem tökéletes, és semmi baj addig, amíg nem kép­zeli magáról, hogy ő a csúcs és nem követeli másoktól, hogy glóriát lássanak a feje körül. Az viszont komoly bajnak tűnik, hogy a mai felnőt­tek egy része nem készült fel eléggé arra, hogy szülő és nevelő legyen. Vagy idejük vagy kedvük vagy felkészültségük nincs elegendő ahhoz, hogy iga­zán törődjenek veletek — embere válogatja —, s olykor azért halmoznak el benneteket ajándékokkal és lehetőségekkel, hogy minél kevesebbet lábat­­lankodjatok körülöttük. Hovatovább nem újabb jogokért, hanem alapvető kötelességekért kell meg­kopogtatnotok az ajtót otthon is, az iskolában is. Nektek is egyetlen éle­tetek van, s hogy az mi­lyen lesz, azt jórészt ez a néhány év, a kamasz­korotok határozza meg. Tizenéves korban dől el — szinte végérvényesen —, hogy kiből milyen ember lesz. Ilyenkor alakul ki és szilárdul meg az ember jelleme, ebben a korban izmosodnak meg vagy fonnyadnak el a képessé­gei, ezekben az években tanul meg barátkozni vagy elzárkózni, most szilárdul meg az öntőfor­mában az anyag. Később már csak reszelgetni, tör­ni lehet, átformálni alig­­alig. Végre reflektorfénybe került ez az életkor. Tudjátok: 1983 Diákév. Használjátok ki, segítse­tek a titeket segítő fel­nőtteknek abban, hogy minél többet megtudjon a társadalom a diákélet­ről, arról, hogy mi van­, mi milyen, miben mit le­hetne jobbítani. Szó sincs arról, hogy csak kívánság­­listákat írjatok, hogy — félreértve a Diákév céljait vagy az iskolai demokrá­cia lényegét — ti akarjá­tok meghatározni, hogy mit és ki és hogyan tanít­son nektek. A Diákév nem jópofa „fordított nap” az iskolában, nem egyszeri viccelődésre va­ló alkalom, hanem sok­kal több: egy jobb, gaz­dagabb diákélet megala­pozásának bevezetője le­het. Sok központi rendez­vény ad keretet, lehető­séget a Diákév gazdagí­tásához: az Országos Diáknapok, a Diákolim­pia, a Diákpolitikusok Országos Vetélkedője, a Diáktoll Irodalmi pályá­zat... és számos „klasz­­szikus” forma is rendelke­zésetekre áll, mindezzel azonban ne elégedjetek meg. Egy-egy osztály, KISZ-alapszervezet, isko­la diákjain múlik, hogy milyen lesz a „zárszáma­dás” a kis közösségekben, amelyek mindegyike hoz­zájárul a diákság egészé­nek lépésváltásához. Ab­ból kiindulva, hogy az alapkötelezettség válto­zatlan, hogy minden az eredményesebb tanulás érdekében történik, el kell felejteni a gyengék men­tegetőzését, miszerint nem az eredmény, ha­nem a részvétel a fontos. Ez a fociban sem igaz! Igenis legyen versenyszel­lem diák és diák, osztály és osztály, iskola és isko­la között, s persze, marad­jon e verseny barátságos, amelyben a vetélkedés a „veszteseket” is korábbi eredményeikhez képest jobb eredményekkel gaz­dagítja. Van egy kitűnő térkép a keretekben: a KISZ Központi Bizottságának „a tizenéves diákifjúság mozgalmi munkájának to­vábbfejlesztéséről” szóló határozata, írtunk már róla, egyébként is illik ismernetek. Számtalan célt és módszert jelöl meg ez a határozat annak érdekében, hogy több eredményt produkáljatok és több élményhez jussa­tok. Közülük ez alkalom­mal egy gondolatot hadd idézzek: „A társadalmi környezet felé nyitott és a diákfiatalok egész tevé­kenységének szervezésé­re képes iskola kialakí­tását szorgalmazzuk... igényeljük a fiatalokat szerető és mozgalmunkat támogató pedagógusok és szülők segítségét, a tanácsok, a társadalmi és tömegszervezetek, a közművelődési intézmé­nyek és sportegyesületek együttműködését...” Ne várjátok, hogy a felnőttek kopogjanak az iskola ka­puján, ti keressétek és hívjátok őket! S ne csak az évzáróra, szalagavató­ra, de osztálykirándulás­ra, sportversenyre, közös színházlátogatásra is pró­báljátok elcsalogatni a „jobbakat”. Ha többet tudnak rólatok, több időt töltenek veletek, többet is tudnak segíteni! Nem gyámkodni, segíteni! A Diákév tartalma, eredménye leginkább tő­letek függ. Ezért ismétel­jük meg múlthavi felhívá­sunkat: írjátok meg, di­ákként hogyan éltek, mi­lyen gondjaitok, örömei­tek vannak, milyen a kap­csolatotok a tanáraitok­kal, a szüléitekkel, a vi­­lággal. Miben és kik segít­hetnének? Hogyan és mi­ben kellene változtatni az iskola, a kollégium falain belül? Nagy a té­ma, ki-ki kedvére eldönt­heti, milyen részletkér­désről írja le tapasztala­tait, véleményét, javasla­tait. A legérdekesebb, leg­fontosabb leveleket kö­zölni fogjuk, a felvető­dő kérdésekre igyekszünk választ keresni, s a diák­év végén legjobb levelező­inket jutalomban is ré­szesítjük. Kérjük, hogy lehetőleg minden levélíró adja meg a nevét és címét is, eddigi gyakorlatunk szerint természetesen­­ köztünk marad a név és­­ a cím, aki kéri, annak levelét közlés esetén jel­igével jelentetjük meg. Tiétek a szó! A borítékra írjátok rá jeligénket: „Diákév”. Cí­münk: Ifjúsági Magazin szerkesztősége, 1077 Bu­dapest, Dohány u. 40. TIÉTEK ASZÓ

Next