Ifjúsági Magazin, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
hordó robbant, Franciaország, ahol február 21-én a kormány betiltotta a másnapra tervezett reformbankettet. A beijedt ellenzéki képviselők ezután lemondtak tervükről, de az utca népe a kitűzött időben megrendezte a felvonulást, barikádokat emeltek, elűzték Lajos Fülöpöt, a „polgárkirályt", és kikiáltották a köztársaságot. A győztes megmozdulás híre napokon belül mozgósította a német államok népeit is, s március elején már csak Poroszországban és Ausztriában állt fenn a régi rend, de a nyugtalanság Bécsben is nőttön nőtt. Metternich és a porosz uralkodó megbízottja még tárgyalt az ellenintézkedésekről, amikor a láng tovaterjedt és 1848. március 3-án a pozsonyi országgyűlésen Kossuth emelkedett szólásra. Jogokat és alkotmányt követelt az örökös tartományok számára és a párizsi hírektől megrettent országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta javaslatát, amellyel azonnal küldöttség indult Bécsbe. S miközben — akárcsak Európa más országaiban — a „nagyurak” alkudozni kezdtek az uralkodóval, az ellenzék és a fiatalság, amely vigyázó szemét nálunk is Párizsra vetette, akcióba lépett. „TALPRA MAGYAR!” A párizsi és európai események híre, amelyről a hazai lapok is kezdtek beszámolni, erjedést indítottak meg. Március 4-én Győrben Lukács Sándor ügyvéd a cenzúra megkerülésével, viharos tetszésnyilvánítások közepette, felolvasta a felirati javaslatokat. Más vármegyékben is mozgolódni kezdtek a radikálisok, akik a reform győzelme érdekében a parasztok mozgósításától sem riadtak volna vissza. Március 7-én a Pesti Hírlap francia eseményekről beszámoló lapjai eljutottak Veszprém megyébe egy fiatal házaspárhoz is, s az ifjú férj — Petőfi Sándor — azonnal csomagol, indul Pestre, ahol barátai, az Ellenzéki Kör tagjai már kész tervekkel várják. Megszövegezik a 12 pontot, 19-re Pesten is reformbankettet szerveznek. Ám 14-én este 9 órakor befut a bécsi gőzhajó, a császárvárosban kitört forradalom hírével, amely azonnal eldönti a kérdést: ütött az óra, „itt az idő, most vagy soha!". S másnap vértelenül győz a magyar forradalom, az egyetlen Európában, amelynek megmozdulásai, eseményei során még egy ablakot sem törnek be. A pestit futótűzszerűen követik a berlini, velencei, milánói események, s ekkor még úgy tűnik, hogy valóra válik az európai forradalmakról szóló álom, a „népek tavasza" soha nem látott, pompás virágokat hajt, amelyekből megszülethetnek a polgári nemzetállamok. Az európai forradalmak azonban diadalukban és bukásukban is közös sorsot húztak. Ahogy a februári párizsi események elindították a forradalmakat, ugyanúgy a francia munkások júniusi felkelésének leverése adta meg a jelet a reakció ellentámadására, s pecsételte meg a szabadságmozgalmak sorsát. A francia forradalom leverése után gyorsan letörték az olasz és német megmozdulásokat. S miután aláírták a fegyverszünetet, az osztrák haderő — a szövetségi segítséget nyújtó cári csapatokkal együtt — szabad kezet kapva elintézhette a forradalmi mozgalmak további sorsát Szeptember 11-én Jellasics seregei átlépték a magyar határt, s ezzel megkezdődött a magyar forradalom elleni nyílt katonai támadás is. Ekkor a magyar népnek a küzdelmet már egyedül kellett megvívnia ... Az európai forradalmak, amelyeknek puszta léte is óriási támogatást jelentett volna, már elcsendesedtek. Petőfi 1848 októberében írta híres versét: „Európa csendes, újra csendes, elzugtak forradalmai .. Utólag visszapillantva, megállapíthatjuk, hogy az 1818-as forradalmak harcai — szándékuk ellenére — látszólag semmit nem változtattak Európa térképén, politikai berendezkedésén, a mesterségesen létrehozott államalakulatok határain. Sőt, belpolitikai téren az önkényuralom átmenetileg megerősítette pozícióit, és a forradalmak országaiban 1848 után a terror, a megtorlás napjai, gyászos és tragikus emlékű évek következtek. Mégis, a bukott forradalmak döntő jelentőségűek voltak a XIX. század történelmében, hisz a modern, új Európa kialakulása, fejlődése, 1848-cal kezdődött. A katonai bukás ellenére a politikai eredményeket sehol sem lehetett többé megsemmisíteni. A forradalmasodott országokban felszámolták a jobbágyságot, ami megnyitotta a mezőgazdaság tőkés átalakításának lehetőségét, az ipari forradalom kibontakozását és befejeződését. A harcok során egy új összetartozás-tudat csírái alakultak ki, amely egységbe tömörítette az egyes államterületek minden lakosát, a nemzetet. A forradalmárok 1818-ban az Isten kegyelméből uralkodó királyok hatalmával szemben a népfenség elvét hirdették, s bár az eszmét akkor nem sikerült átültetni a gyakorlatba, a harcok során bebizonyosodott, hogy a lehetőség adott a társadalom elnyomott osztályainak felszabadítására. Fel lehet számolni az öröklött jogokat és kiváltságokat. 1848-ban a haldokló államhatalomnak — elsősorban a hadseregek segítségével, még sikerült konzerválnia a „robbanásveszélyes” társadalmi viszonyokat, de a felbomlás jelei az ellenforradalom győzelme után is szaporodtak, így az újjáéledő harcok során előbb az olasz és a német egység valósult meg, létrejött az osztrák—magyar kiegyezés. 1871- ben a párizsi kommünnel kísérlet történt a munkásosztály hatalmának kivívására, de az 1848-ban megfogalmazott követelések végül 1917-ben valósultak meg. Az 1848-ban elfojtott, de potenciálisan meglevő társadalmi energiák ugyanis az elkövetkező évtizedek során szinte minden országban cselekvő erővé alakultak át, s hatóerejüket a vesztes forradalmak elméleti és gyakorlati tapasztalatai — amelyek időközben egy új internacionalista gondolkodássá sűrűsödtek — csak fokozták. A megtorlás és a terror ellenére ugyanis a forradalmak vezetése az emigrációban is aktív maradt. Elég, ha a magyar példát említjük. Kossuth, Bem, Klapka, Türr agitáló szóval és fegyverrel is az európai szabadságmozgalmak mellé álltak. De a magyarok ott voltak a párizsi kommün barikádjain is, s ez az internacionalista magatartás és gondolkodásmód idővel minden nemzet emigrációban élő fiaira jellemzővé vált. Az 1848-as forradalmak igen nagy jelentőségűek voltak Marx és Engels, illetve a későbbi munkásmozgalmak számára is. A forradalmi háborúk módszereiről, a fegyveres felkelés taktikájáról, a forradalmi diktatúra szükségességéről és eszközeiről, egyáltalán a forradalom feltételeiről és menetéről, az osztályok várható mozgásáról, a forradalmárok különböző típusairól ekkor szerezték meg azokat a gyakorlati és elméleti tapasztalatokat, amelyek a következő évtizedekben a megerősödő munkásmozgalmat segítették. Az 1848-as forradalmak jelentősége éppen ezért óriási, mert nemcsak az elkövetkező évtizedek harcai, de a XX. század új márciusai is azokból az eszmékből, követelésekből, célokból születtek meg, amelyet a francia munkásság, a német, olasz vagy magyar polgárság, illetve haladó nemesség vezetői megfogalmaztak, megalkottak. Ahogy a magyar szabadságharcról szóló cikkében Marx is megemlítette: „Miután a júniusi felkelők vérében megmártották, lett a trikolór az európai forradalmak zászlajává — a vörös zászló vá!” SEBOK JÁNOS Párizsi diákok tüntetése 1848. február 22-én A berlini felkelők 1848. június 14-én elfoglalják a fegyvertárat 5