Ifjúsági Magazin, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-03-01 / 3. szám

hordó robbant, Franciaország, ahol feb­ruár 21-én a kormány betiltotta a másnap­ra tervezett reformbankettet. A beijedt el­lenzéki képviselők ezután lemondtak ter­vükről, de az utca népe a kitűzött időben megrendezte a felvonulást, barikádokat emeltek, elűzték Lajos Fülöpöt, a „polgár­­királyt", és kikiáltották a köztársaságot. A győztes megmozdulás híre napokon belül mozgósította a német államok népeit is, s március elején már csak Porosz­­országban és Ausztriában állt fenn a régi rend, de a nyugtalanság Bécsben is nőttön nőtt. Metternich és a porosz uralkodó meg­bízottja még tárgyalt az ellenintézkedé­sekről, amikor a láng tovaterjedt és 1848. március 3-án a pozsonyi országgyűlésen Kossuth emelkedett szólásra. Jogokat és alkotmányt követelt az örökös tartomá­nyok számára és a párizsi hírektől meg­rettent országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta javaslatát, amellyel azonnal kül­döttség indult Bécsbe. S miközben — akárcsak Európa más országaiban — a „nagyurak” alkudozni kezdtek az uralko­dóval, az ellenzék és a fiatalság, amely vigyázó szemét nálunk is Párizsra vetette, akcióba lépett. „TALPRA MAGYAR!” A párizsi és európai események híre, amelyről a hazai lapok is kezdtek beszá­molni, erjedést indítottak meg. Március 4-én Győrben Lukács Sándor ügyvéd a cenzúra megkerülésével, viharos tetszés­­nyilvánítások közepette, felolvasta a fel­irati javaslatokat. Más vármegyékben is mozgolódni kezdtek a radikálisok, akik a reform győzelme érdekében a parasztok mozgósításától sem riadtak volna vissza. Március 7-én a Pesti Hírlap francia ese­ményekről beszámoló lapjai eljutottak Veszprém megyébe egy fiatal házaspárhoz is, s az ifjú férj — Petőfi Sándor — azon­nal csomagol, indul Pestre, ahol barátai, az Ellenzéki Kör tagjai már kész tervek­kel várják. Megszövegezik a 12 pontot, 19-re Pesten is reformbankettet szervez­nek. Ám 14-én este 9 órakor befut a bécsi gőzhajó, a császárvárosban kitört forrada­lom hírével, amely azonnal eldönti a kér­dést: ütött az óra, „itt az idő, most vagy soha!". S másnap vértelenül győz a ma­gyar forradalom, az egyetlen Európában, amelynek megmozdulásai, eseményei so­rán még egy ablakot sem törnek be. A pestit futótűzszerűen követik a ber­lini, velencei, milánói események, s ekkor még úgy tűnik, hogy valóra válik az euró­pai forradalmakról szóló álom, a „népek tavasza" soha nem látott, pompás virágo­kat hajt, amelyekből megszülethetnek a polgári nemzetállamok. Az európai forradalmak azonban diada­lukban és bukásukban is közös sorsot húztak. Ahogy a februári párizsi esemé­nyek elindították a forradalmakat, ugyan­úgy a francia munkások júniusi felkelésé­nek leverése adta meg a jelet a reakció ellentámadására, s pecsételte meg a sza­badságmozgalmak sorsát. A francia forra­dalom leverése után gyorsan letörték az olasz és német megmozdulásokat. S mi­után aláírták a fegyverszünetet, az oszt­rák haderő — a szövetségi segítséget nyúj­tó cári csapatokkal együtt — szabad kezet kapva elintézhette a forradalmi mozgal­mak további sorsát Szeptember 11-én Jellasics seregei átlépték a magyar határt, s ezzel megkezdődött a magyar forradalom elleni nyílt katonai támadás is. Ekkor a magyar népnek a küzdelmet már egyedül kellett megvívnia ... Az európai forradal­mak, amelyeknek puszta léte is óriási tá­mogatást jelentett volna, már elcsendesed­tek. Petőfi 1848 októberében írta híres versét: „Európa csendes, újra csendes, el­­zugtak forradalmai .. Utólag visszapillantva, megállapíthatjuk, hogy az 1818-as forradalmak harcai — szándékuk ellenére — látszólag semmit nem változtattak Európa térképén, politi­kai berendezkedésén, a mesterségesen lét­rehozott államalakulatok határain. Sőt, belpolitikai téren az önkényuralom át­menetileg megerősítette pozícióit, és a for­radalmak országaiban 1848 után a terror, a megtorlás napjai, gyászos és tragikus emlékű évek következtek. Mégis, a bukott forradalmak döntő jelentőségűek voltak a XIX. század történelmében, hisz a mo­dern, új Európa kialakulása, fejlődése, 1848-cal kezdődött. A katonai bukás el­lenére a politikai eredményeket sehol sem lehetett többé megsemmisíteni. A forra­­dalmasodott országokban felszámolták a jobbágyságot, ami megnyitotta a mező­­gazdaság tőkés átalakításának lehetőségét, az ipari forradalom kibontakozását és be­fejeződését. A harcok során egy új össze­tartozás-tudat csírái alakultak ki, amely egységbe tömörítette az egyes államterü­letek minden lakosát, a nemzetet. A for­radalmárok 1818-ban az Isten kegyelmé­ből uralkodó királyok hatalmával szemben a népfenség elvét hirdették, s bár az esz­mét akkor nem sikerült átültetni a gya­korlatba, a harcok során bebizonyosodott, hogy a lehetőség adott a társadalom el­nyomott osztályainak felszabadítására. Fel lehet számolni az öröklött jogokat és ki­váltságokat. 1848-ban a haldokló állam­­hatalomnak — elsősorban a hadseregek segítségével, még sikerült konzerválnia a „robbanásveszélyes” társadalmi viszonyo­kat, de a felbomlás jelei az ellenforrada­lom győzelme után is szaporodtak, így az újjáéledő harcok során előbb az olasz és a német egység valósult meg, lét­rejött az osztrák—magyar kiegyezés. 1871- ben a párizsi kommünnel kísérlet történt a munkásosztály hatalmának kivívására, de az 1848-ban megfogalmazott követelé­sek végül 1917-ben valósultak meg. Az 1848-ban elfojtott, de potenciálisan meg­levő társadalmi energiák ugyanis az el­következő évtizedek során szinte minden országban cselekvő erővé alakultak át, s hatóerejüket a vesztes forradalmak elmé­leti és gyakorlati tapasztalatai — amelyek időközben egy új internacionalista gon­dolkodássá sűrűsödtek — csak fokozták. A megtorlás és a terror ellenére ugyanis a forradalmak vezetése az emigrációban is aktív maradt. Elég, ha a magyar példát említjük. Kossuth, Bem, Klapka, Türr agitáló szóval és fegyverrel is az európai szabadságmozgalmak mellé álltak. De a magyarok ott voltak a párizsi kommün barikádjain is, s ez az internacionalista magatartás és gondolkodásmód idővel minden nemzet emigrációban élő fiaira jellemzővé vált. Az 1848-as forradalmak igen nagy jelen­tőségűek voltak Marx és Engels, illetve a későbbi munkásmozgalmak számára is. A forradalmi háborúk módszereiről, a fegy­veres felkelés taktikájáról, a forradalmi diktatúra szükségességéről és eszközeiről, egyáltalán a forradalom feltételeiről és menetéről, az osztályok várható mozgásá­ról, a forradalmárok különböző típusairól ekkor szerezték meg azokat a gyakorlati és elméleti tapasztalatokat, amelyek a kö­vetkező évtizedekben a megerősödő mun­kásmozgalmat segítették. Az 1848-as forradalmak jelentősége ép­pen ezért óriási, mert nemcsak az elkö­vetkező évtizedek harcai, de a XX. szá­zad új márciusai is azokból az eszmék­ből, követelésekből, célokból születtek meg, amelyet a francia munkásság, a né­met, olasz vagy magyar polgárság, illetve haladó nemesség vezetői megfogalmaztak, megalkottak. Ahogy a magyar szabadság­­harcról szóló cikkében Marx is megemlí­tette: „Miután a júniusi felkelők vérében megmártották, lett a trikolór az európai forradalmak zászlajává — a vörös zászló­­ vá!” SEBOK JÁNOS Párizsi diákok tüntetése 1848. február 22-én A berlini felkelők 1848. június 14-én elfoglalják a fegyvertárat 5

Next