Ifjúsági Magazin, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-01 / 6. szám

M­É­UL A POP — Állj, állj, állj! Kezdjük elölről, hogy a másik kamera is vehesse — Hallatszott a sötét nézőtérről az utasítás a felvétel harmincadik percében. Bár kissé döcögősen indult a tévések miatt a győri Petőfi Sándor Művelődési Központban rendezett kon­cert, azért a csúszás után remek szórakozásban volt részük azoknak, akik az előadás szokatlan címe elle­nére megkockáztattak egy húszast a belépőre. Ugyanis ez alkalommal „gurult” először vidékre a fővárosból a Pop-tojás. Ez annak a koncertsorozatnak az elneve­zése, amelyet a KISZ Budapesti Bizottsága, a KISZ Központi Művészegyüttese és a PEPITA-BRAVO tá­mogatásával Boros Lajos, a népszerű pol-beat énekes szervezett országos hálózattá.­­ Még az esztendő elején hirdette meg azt a progra­mot az Almássy téri Művelődési Központ munkatársa, amelynek keretében minden második hét végén amatőr rockzenekarok léphetnek fel a közönség előtt — mesélt a kezdetről Boros Lajos. — A mind nagyobb érdeklő­dés láttán ötlött fel bennünk annak a gondolata, hogy bevonhatnánk ebbe a nagyszerű kezdeményezésbe a vidéken zenélő fiatalokat is. Azonnal hozzáláttunk a szervezéshez, s közvélemény-kutatást tartottunk több nagyvárosban. A művelődési házak kedvező válaszát követően pedig különböző területekre „osztottuk” az országot annak függvényében, hogy hol a legaktívabb a zenei élet. — Mindez sok időt vett igénybe, mégis a neheze, a prog­ramok szervezése ezután következik. Hogyan alakulnak a klubok? — Úgy terveztük, hogy az egyik hét végén az egyik terület három városában rendezzük meg a Pop-tojást, a rákövetkező szombat-vasárnap Budapesten, az Almás­sy téren. A legközelebbi hét végén pedig ismét vidéki színhelyeket keresünk fel. Elképzelésünk szerint két­havonta térnénk vissza ugyanazokba a városokba, s így idővel magától kialakulna a klubhálózat is. — Milyen célt kívántatok megvalósítani ezzel a kezde­ményezéssel? — Legfőképpen azt szeretnénk, hogy a segítségünk­kel, de túlmenedzselés nélkül jöjjön létre az országos amatőr zenei élmezőny. Azoknak, akik a klubháló­zatban a legjobbnak bizonyulnak, nyáron a Budai Ifjú­sági Parkban nyolc alkalommal biztosítunk fellépési lehetőséget, az év végén pedig a PEPITA-BRAVO egy teljes nagylemez anyagát készíti el velük, így hát elsőként Győrben, másnap Pápán, vasárnap Sopronban ütött tanyát a „vidéki” Pop-tojás. Húszper­ces időközönként négy csapat lépett a „világot jelentő” dobogóra: a győriek Doronicum diák popszínháza, a soproni Radír, a pápai Utódok és a fővárosi KMK (Közveszélyes Műkedvelők). A Doronicum nagyszámú legénysége megzenésített verseket adott elő. A tíz lány és a tíz fiú sikere nem volt meglepetés, hiszen az együttest már régről ismerik a győri fiatalok. Legutóbb egy tehetségkutató vetélkedő győzteseiként láthatták őket. Terveik között szerepel egy Lennon-dalokból összeállított, fegyverkezésellenes popműsor készítése. Az Utódok zenei társaság már három éve játszik mai dalokat a pápai Textiles Művelődési Házban. Április elején tértek vissza Berlinből, ahol a KISZ NDK-beli bizottsága meghívásának tettek eleget. A kint dolgozó magyar fiatalok annyira megkedvelték a valóban kitűnő muzsikát, hogy júliusban tíz napot ismét turnézással töltenek az NDK nagyobb városaiban. »»sakes

Next