Ifjúsági Magazin, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
— Mindenhová elkísérni a Dire Straits tagjait? És egy fotóriporterrel? Nem, erről szó sem lehet! Tegnap a bécsi Hiltonban rendezett fogadáson egy fotósnak összetörték a vakuját, mert emlékképet akart készíteni a zenekarról. Athénban nem álltak szóba a Figaro munkatársával, de kidobták már a New York Times kritikusát is. Éppen az ellen tiltakoznak, amit te akarsz! A magánéletük az övék, s a hosszú turnén is igyekeznek úgy berendezkedni, hogy elviselhető legyen az állandó vándorlás. Ez egy életforma !_Ha meglátják, hogy újságíró vagy, harapnak — mondták némi alakoskodással a Dire Straits budapesti fellépése körül bábáskodó londoni menedzseriroda kelet-európai képviselői, egyébként honfitársaink. * Látványnak sem volt rossz: öt kamion és két lakóbusz landolt a reggeli órákban a Budapest Sportcsarnoknál. Az előző napi bécsi koncerthelyszínről érkezett rockkaraván húsz roadja azonnal munkához látott, hogy délutánra felépítse a színpadot. A magyar segítőkkel kiegészített roadcsapat egyetlen hangos szó nélkül, gyorsan és nagy odafigyeléssel dolgozott. Mindenki végezte a munkáját, még a szendvicsekre és az üdítőkre is csak a több tucatnyi minikonténer kipakolása közben jutott idő. A dobfelszerelés kicsomagolásával, pontos beállításával például ketten foglalkoztak nagy műgonddal: a cintányérokat speciális fényezővel kezelték, a dobokat pedig négyzetcentiméterenként babusgatták finom porecsettel. A Dressing Room feliratú konténer az öltözőbe gurult, s ládák sokaságából a magukkal hozott szakács és felszolgálólányok hamarosan edényekkel, tea- és kávéfőzőgépekkel, elektromos kenyérpirítóval, főzéshez szükséges fűszerekkel, nyersanyagokkal népesítették be a színpad mögött konyhának kiszemelt helyiséget. Még egy kondicionáló evezőszerkentyű is előkerült... Pontosan öt órakor megkezdődött a hang- és fénypróba. „Belőtték” a mikrofonokat, az erősítőket, a hangszereket, s egyenként, fényerősségmérővel ellenőrizték a számítógépes vezérlésű lámpákat. Első ránézésre kiderült: ilyen fény- és hangtechnikával még nem ontottak wattokat magyar koncertszínpadon. Bizonyára nem véletlenül kukkantott be kíváncsiskodni a hazai rockszakmából Benkő Laci, Frenreisz és Végvári Ádám. * Néhány mazsola a Dire Straits élő koncertjével kapcsolatos harminc (!) oldalas megállapodásból: „— A Vevőnek tudomásul kell vennie, hogy a Dire Straits csak teljes sötétségben játszik, s üvegfal vagy mennyezet esetén a koncerthelynek ezen részeit be kell függönyözni vagy a koncert kezdését sötétedés utánra tenni. NAGYON LÉNYEGES! — Bár a Producer nem akarja elősegíteni, a művészeket különösképpen nem zavarja, ha a közönség hangfelvételt készít az előadásról, s jelen szerződés alapfeltétele, hogy a közönség tagjait ne kutassák át hangfelvevőt keresve. — A fényképészek nem tartózkodhatnak a színpadon a kulisszák mögött, a művészek öltözőjében vagy az öltözők közelében, kivéve, ha a művész képviselője ezt engedélyezi. — A művészek határozott kérése, hogy a koncert alatt a közönség a lehető legnyugodtabb, veszekedésmentes módon élvezhesse az előadást. — A Vevőnek tizennégy angolul beszélő színpadi munkást kell a Dire Straits turnészemélyzete rendelkezésére bocsátani. Kérjük, hogy mindezek a színpadi munkások felnőttek, józanok, erősek, teherbírók és segítőkészek legyenek. A Dire Straits öltözőjének tizenhárom fő részére kényelmesnek kell lennie, s rendelkeznie kell teljes nagyságú tükrökkel, legalább egy hideg-meleg vizes mosdókagylóval tisztán, s a vizét kellemes hőmérsékleten tartva. Gondoskodjon a Vevő harminchat fürdőtörülközőről is. — A Vevő saját költségén biztosít több láda tonikot, több kiló jégkockát, több karton meghatározott márkájú sört, valamint vodkát. * „A Dire Straits együttes tisztelettel meghívja önt a Hotel Duna Intercontinental Budavár termében tartandó sajtótájékoztatójára. Kérdéseikre Mark Knopfler, John Illsley és Ed Bicknell válaszolnak. Elmentünk, láttunk és bosszankodtunk. Az első tíz percben engedélyezték a fényképezést, ezután a fotósoknak el kellett hagyniuk a helyiséget. Majd elkezdődött a kérdezz-felelek — jó ideig csak angolul. Egy szó (alig hangzott el magyarul) mint száz: furcsa, hangulattalan tájékoztató volt. Annyit azért megtudtunk, hogy Mark Knopfler szerint Bob Dylannek szebb lábai vannak, mint Tina Turnernek, de nincs idő a velük való együttdolgozásra. Egyébiránt tetszik nekik Budapest. A végére mindenesetre kiderült, hogy valamennyi muzsikus kedves, közvetlen, csupán néhány kísérője csomagolta őket sztaniolpapírba. Szóval, egyszer volt Budavárban Dire Straits sajtótájékoztató. S még valami. Az újságírók harapásnyomok nélkül távoztak. „Sikeresebbek lesznek, mint a Beatles volt” — nyilatkozta a Dire Straitsről Paul McCartney. Nos, itt azért még nem tartanak, de az tény, hogy a kétéves szünet után a stúdiókba és a színpadra vonult együttes fennállása során talán a legjobb passzban van, s egyáltalán nem igazolják nevük eredeti jelentését, a „csőd szélént”. Történetük legnagyobb turnéja startolt május elején, s nem véletlenül kezdődik a turnéra kiadott sajtóinformáció a következő mondattal : mostantól kezdve a világ a Dire Straitshez tartozik... S ez nem is túlzás, hiszen huszonöt országban több mint kétszáz koncertet adnak. Izraelben kezdtek, következett Athén, Belgrád, Bécs, majd Budapest négyszer. A Benelux államok után Franciaország, Spanyolország, majd tizennégy koncerttel London. Kéthónapos szünet után pedig az Egyesült Államok, Kanada, Venezuela meghódítására készülnek. A világ körüli turné 1986 márciusában fejeződik be az észak-ausztráliai Darwin városkában. * Bízvást állítható, hogy a nagyszerű rendezőnek bizonyult Budapest Sportcsarnokban adott hangversenyeiket az év koncertsorozataként könyvelhetjük el itthon. Harminc-negyvenezer watt ontotta a Dire Straits muzsikáját alkalmanként tizenkétezres közönségnek. A százhúsz perces nonstop zenei programot a Budapest Sportcsarnok rockhistóriájának legnagyobb koncertjei közé avatta a szupertechnika, s a hangszerek, a zene minden ízét ismerő rokonszenves muzsikusok produkciója. Az újságíróiskolát végzett Mark Knopfler — aki producer, zeneszerző, filmíró egyszerre — ezen a koncerten is szinte szerelmes volt a gitárokba: szinte minden dalt más gitáron szólózott végig. A másik alapítótag, a kosárlabdázó-termetű John Illsley a basszust dübörögtette egy szólólemez boldog tulajdonosaként, a tizenhárom különböző szintetizátort és zongorát Alan Clark szólaltatta meg, a dobhegy tetején Terry Williams csücsült. S a koncertturnéra hívták meg a New York-i gitárost, Jack Sonnit, aki valósággal hátára vette a színpadot, Guy Fletcher billentyűst és a fantasztikus szaxofonszólókat produkáló Chris White-ot. A zenével egyenértékű élmény volt a színpadi fényerő. A reflektorok fénynyalábjainak különböző színekben játszó koreográfiája, sajnos, leírhatatlan. Akárcsak az a jelenet, ahogyan a koncert közbeni lélegzetvételnyi szünetben a muzsikusokat a kulisszák mögött a stábhoz tartozó felszolgáló hölgy szájában három égő cigarettával, vállán hét ropogósan tiszta törülközővel, s hétféle üdítővel várta .. . * Paul Cummins, a turné angol menedzsere: — Sajnálom, hogy nem tudtátok fényképezni őket a színpadon kívül, de vigasztaljon az, hogy Angliában is arctalan, anonim együttesnek hívják az újságírók a zenekart. Egyébként valamennyien jól érezték magukat nálatok, s Mark különösen örült, hogy visszatérhetett apja szülőföldjére, ahol azonnal megkóstolta a gulyást. Alan és Guy szegényebb maradt az ízével, ők ugyanis vegetáriánusok. Ami a koncerteket illeti, Budapesten csendesebb volt a közönség, mint másutt, jobban is értették a zenét, legalábbis mi úgy vettük észre. A Budapest Sportcsarnok előtti koncerthelyszíneken azt láttuk, hogy a közönség mulatni jött, s jól berúgni. Nagyon örültek Markék annak is, hogy sok kedves ajándékot kaptak: bort, elefántot, s egy videofelvételt például, amit a Private Investigation dallamára készített valaki Budapestről. CSONTOS TIBOR AZ ARCTALAN FIRE STRAITS