Ifjúsági Magazin, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
zesmadzagot húztak el a rajongók előtt. Remekbe szabott nagylemezek, ötletes videoklipek, jól tálalt híranyagok árasztották el a magyar Queen-rajongókat is. Újságjaink a rockzene iránt eleddig szokatlan érdeklődéssel cikkeztek a készülő eseményről, amelyet egyesek még jóval a megtörténte előtt az év koncertjeként harangoztak be. A tévékamerák is kivonultak a Duna-partra, hogy az akkor még szeplőtlen királynő szárnyashajós megérkezéséről tudósítsanak, megtudtuk, hogy a legjobb tizenhét magyar operatőr a Mafilm teljes kameraparkjával celluloidszalagra rögzíti a hangversenyt, melyet a világ minden országában a turné koncertfilmjeként vetítenek majd, s karácsonykor nálunk is bemutatnak. Az eddigi fellépések bombasikereiről is eljutottak hozzánk a hírek, s a turnéországok sajtója hemzsegett a Queenről szóló információktól. Azért sem rendeztek Budapesten sajtókonferenciát a zenészek részvételével, mert úgymond az Európából és Amerikából összesereglett újságírók kíváncsiskodó jelenléte veszélyeztette a koncertsorozat legfontosabb feltételét, a zenészek nyugalmát. Még az is a fülünkbe jutott a Queen show-járól, hogy a Ben Hur című filmprodukció látványvilága csupán bábjáték az angol rocktársulat színpadképéhez képest. A Hotel Intercontinental elnöki lakosztályában rendezett fogadáson pedig Freddie elmondta, hogy rendkívüli koncerttel szeretnének bemutatkozni a budapesti közönségnek, nagyon készültek, ez kivételes alkalom, itt is ismerik a zenéjüket, ez cetera. Mindemellett csiklandozta a képzeletünket és felfűtötte várakozásunkat az is, hogy a hatalmas Népstadionban láthatjuk a királynői szupercsapatot. A koncert előtt történt egy és más, de még Freddie-nek sem kellett megjelennie este tízkor, hogy elfelejtsük, ami addig megesett a színpadon. Ám a leghíresebb zanzibári mégis felbukkant kivont mikrofonállvánnyal a kezében, s a Királynő ezúttal udvartartás nélkül bevonult a színpadi trónterembe. Ami ezután következett, az százezer watt üvöltése mellett is lehangoló volt. Üresjáratok, fölösleges közönségénekeltetések, hosszúra nyúlt frissítőiszogatások a színpadon, e soha nem látott méretű erősítőapparátushoz méltatlan technikai bakik, nem tudni a műsorban mit kereső Hello Mary Lou, Tutti Frutti-rockiblokk, ritmust, feszességet nélkülöző szerkesztetlen koncertprogram. Szeplős volt ez a pesti királynő, s maradéktalanul csak annak örültünk, hogy itt voltak. Bármennyire is csalódást keltett a Queen, fellépését végül is nem akármilyen rocktörténeti eseményként könyvelhetjük el. De hát ez sovány vigasz. A koncertunalom jellemző mozzanataiként voltak felfedezhetők a beszélgető, ásító nézők, akik egy része a menetrendszerű program végén elindult hazafelé, s amikor a Királynőék újra előkerültek, hogy ráadással búcsúzzanak, a többség már nem is fordult vissza. Olyan volt az egész, mint egy majális, melyen a hangszórókból véletlenül Queen-muzsika ömlött. Ami pedig a beharangozott látványvilágot illeti, nemhogy a Ben Hurnak, de még a Bóbita Bábegyüttesnek sem kell tartania efféle konkurenciától. Kétségtelenül órási dolog, hogy a vendégeink voltak, kedves gesztusként tartjuk számon, hogy Freddie magyarul énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat. A baj csupán az, hogy a koncert napjának nyáresti szele meglehetős unalmat árasztott. A koncertet megelőző sajtótájékoztatón videóról láthattunk egy interjút, melyben a zenészek a turné előtt nyilatkoztak reményeikről, várakozásaikról. A riporter megemlítette a Queen muzsikusainak, hogy mostanában ők a legnagyobbak. Rogerék szerényen megjegyezték: azért a Dire Straits-nek is jól megy. Ha nem jobban. 47