Ifjúsági Magazin, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1987-11-01 / 11. szám

Hiszen - és ezt ők nem értik - egy érettségizett lány alig kap jól fizető állást, míg egy fiú szakmunkásként jóval többet kereshet. Mit lehetne tenni, hogy ez az egyre rosz­­szabbra forduló kapcsolat helyreálljon ? „Mit tehetek?” Sokszor meggyanúsítanak azzal, hogy a „Válogatott magánügyek" egyik-másik levelét én találom ki. Egy időben esküdöztem, hogy tényleg minden levél postán érkezik, újabban már csak a vállam vonom meg és azt mondom, aki nem hiszi, an­nak fogalma sincs, miféle összevisszaságban élünk. Itt ez a panaszos levél: hinné­tek, hogy a huszadik század végén, Európában, a felsza­badulás után több mint négy évtizeddel s Magyarországon íródott? Költői kérdés, sokan naponta tapasztalják, hogy itt él velünk ma is sok ősrégi eszme, hiedelem, hogy rég­volt „mércék" szerint is sok ember él. Nevessünk? Saj­nálkozzunk? Káromkodjunk emiatt? Egyik se jogos és egyik se segítene. Ennek a majdnem felnőtt lánynak a mamája, a keresztanyja rég­volt s nem érvényes elvek szerint gondolkodik, ám a maguk módján biztosan jót akarnak. Ők azt tanulták, hogy az „érettségizett" lány már több, mint a szakmun­kás, a paraszt, tehát ha sze­gény is ráadásul, ,jobb" em­bert, jobb „partit" érdemel. Nem vették észre, hogy ma már a „tanult", az érettségi­zett lány nem fehér holló, s nem tudják, hogy egy érett­ségi vizsgától korántsem lesz művelt az ember, sőt, sajnos, az érettségi rangja-értéke egyaránt kisebb, mint volt és mint kellene lennie. Jól látja ez a lány: a társadalom­­ fi­zetésben is­­ kevesebbre érté­keli az érettségizett lányt, mint a szakmunkás fiút. Mert a munkája nyilvánva­lóan sokkal kevesebbet is ér. Aki „csak" érettségizett, azt lassan - s joggal - úgy te­kintjük, hogy félbehagyta a tanulmányait, irodai segéd­munkás lehet belőle legföl­jebb (ami ugyancsak tisztes foglalkozás, de nem nevezhe­tő „karriernek"). Ez a lány érti már, hogy két ember bol­dogságához semmi köze an­nak, melyikük mennyit ke­res, és el tudja képzelni, hogy „érettségizett" létére egy „csak" szakmunkás felesége legyen. Higgyétek el, ez is je­lentős lépés, sok lány még eddig a felismerésig se jutott el. (Egyre nagyobb gond, hogy a „diplomás" nők nem találnak diplomás part­nert . ..) Azt viszont mintha elfelejtené, hogy - mint írta - neki is van szakmunkás-bi­zonyítványa. Ezt a bizonyít­ványt ő is kevesebbre becsüli, mint azt, amit most fog meg­szerezni a dolgozók gimnázi­umában. Hát. .. Szerintem az előbbi többet ér, s az érettségijével együtt még in­kább. Nem értem tehát, hogy miért nem akar érettségizett szakmunkásként dolgozni? Úgy alighanem többet is ke­resne, mint egy irodában. S azt sem értem, miért volna szükség arra, hogy majd a jobban kereső szakmunkás férje eltartsa őt és leendő családját. A gyerekeiket per­sze el kell tartaniuk majd­ közösen, egymást viszont egy házaspárnak nem kell eltar­tania. Meg kell majd élniük, ez se kis erőpróba. Kedves 19 éves lány! Sze­rintem félúton vagy. Már nem hiszed, hogy a mamád és a keresztanyád elvei érvé­nyesek, de még nagyjából te is úgy gondolkodol, ahogyan ők. Leveled alapján azonban azt hiszem, hogy alkalmas vagy a továbbtanulásra. Nem feltétlenül az iskola­padban, hímem az életben. Ha szeretitek egymást, háza­sodjatok össze. Anyád és a rokonok majdcsak megbé­kélnek a gondolattal. De gondolkodj el mindazon, amit leírtam, s ne képzeld, hogy több vagy kevesebb vagy, mint az a fiú. „Egy tehetetlen lány” Azt írtad, hogy „ha szüksé­ges", megírod a neved és a címed. Hát írd meg. Bár még egyszerűbb lenne, ha el­jönnél a legközelebbi foga­dóórára. 16 éves gimnazista lány va­gyok, másfél éve járok egy 19 éves főiskolás sráccal. Az a bajom, hogy rendkívül féltékeny, ha vele vagyok, másra rá se nézhetek. Bará­taim se lehetnek, ha valaki­vel szóba állok, egyből jele­netet rendez, és ilyenkor nagyon agresszív. Előfor­dult már, hogy mások előtt is megpofozott. Pedig a vádjai alaptalanok! Már többször mondta, hogy hagyjuk abba, mert megcsa­lom, de a vége mindig az lett, hogy szinte térden áll­va fogadtam neki újból és újból hűséget. Hiszen szere­tem, és nyilván ő is szeret, különben nem lenne ennyi­re féltékeny. Mit tehetek, hogy boldogok legyünk? „Egy szerelmes lány” Fogalmam sincs. Aki teljesen ki akarja sajátítani a másik embert, az jobban teszi, ha vesz magának egy kanárit vagy egy kutyát. S aki állan­dóan és alaptalanul gyanú­­sítgatja a másikat, aki nem bízik a másikban, az még kutyát se tartson, mert ki tudja, nem egy másik kutyá­ról álmodik-e titokban a dé­delgetett eb? A féltékenység : betegség. (Hiszen aki „hűt­len", akit joggal „kell" félte­ni, azt többnyire nem érde­mes félteni és nem lehet „megtartani") Az alaptalan féltékenység az esetek több­ségében személyiségzavar, ám hogy pontosan mi okoz­za (sok rossz tapasztalat, az önbizalom hiánya, a túlzott egoizmus, a „kivetítés", vagyis az, hogy a féltékeny­­kedő önmagából indul ki, s mert ő maga csapodár, meg­bízhatatlan vagy sok egyéb ...), azt látatlanban nem tudhatom. Ha tehát konkrét tanácsot akarsz, gyere el legközelebbi fogadó­óránkra, s lehetőleg a fiúval együtt. Közösen rájöhetünk, mi a baj oka, netán arra is, mit tehettek, hogy rendbejöj­jön a kapcsolatotok. Mert nem nevezhető rendjén levő­nek, ha megpofoz időnként, s az sem, hogy te ezt követően esküdözöl. Ebből semmi jó nem származhat, ha nem tudtok megbízni egymásban, sürgősen el kell búcsúznotok. Tarthatalan a helyzetem. 17 éves fiú vagyok, a lányok jó fejnek, helyes srácnak tarta­nak. Szinte azt szerzem meg barátnőmnek, akit csak akarok. De egy idő óta nem örülök ennek. Mert képte­len vagyok ideális lányt ta­lálni. Azt gondoltam, ben­nem van a hiba, de sok ba­rátom is így van ezzel. Úgy látom, újabban a lányok megint azokat a srácokat hajtják, akik „jól állnak”, akiknek kocsijuk van, pén­zük van. A fiúk jelleme nem érdekli őket, sőt a korkü­lönbség sem ... Nekünk, fi­úknak az ad igazi rangot, ha helyes a barátnőnk. A lá­nyokat ez nem érdekli, ha csupa csont-bőr sráccal jár­nak is. Nem sül le a képük­ről a bőr abban az esetben, ha az illető srác anyagilag „menő", vagy a pasas, aki viszi őket ide-oda, s az se baj, ha az apjuk lehetne .. Szerintem buggyantak ezek a csajok! Önnek, mint szak­értőnek, mi a véleménye er­ről? „Egy tapolcai fiú” Nem nekem címezted ugyan dühös leveledet, de meg kell elégedned az én válaszom­mal (igaz, magam sem va­gyok ez ügyben „szakértő"). Szerintem nincs igazad. Azt írod, hogy szinte azt szerzed meg barátnődnek, akit csak akarsz ... aztán arról pa­naszkodsz, hogy a lányok nem értékelnek, hogy inkább a „csont-bőr", de pénzes, ko­csival is rendelkező - s sze­rinted nálad eleve és feltétle­nül kevesebbet érő - „me­nők" után érdeklődnek. Mindebből arra következte­tek, hogy ugyan - állításod szerint - bárkit „meg tudsz szerezni", de egyiket se tu­dod megtartani. Biztos, hogy azért nem, mert nem vagy „gazdag"? Biztos, hogy nem benned a hiba? Az is írtad, hogy „nektek", fiúknak az ad igazi rangot, ha helyes a barátnőtök. Sze­rintem tévedsz. Valamikor tényleg emelte a férfi tekin­télyét, ha szép felesége volt (hiszen akkoriban még vet­ték és elvették a lányokat, a női szépség is pénzre átszá­mítható érték volt), a moha­medán országokban pedig egyértelműen az számított rangos, gazdag embernek, akinek sok felesége volt. .. De hát változnak az idők és az értékrend is! Te tényleg azt képzeled, hogy a „barát­nő" olyan, mint valami stá­tusszimbólum, s annyit ér, mint egy dísz a gomblyukad­ban? Azt hiszem, mégiscsak benned lehet a hiba . . . Legközelebb december 7-én, hétfőn délután 16-20 óra között kérhettek személye­sen tanácsot, segítséget mun­katársainktól: Csörgő Ani­kótól (pályaválasztás), Kö­ves Istvántól (irodalom), Lé­kó Etától (magánügyek) és dr. Veres Páltól (egészség­ügy, szexuális kérdések).

Next