Ifjúsági Magazin, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-11-01 / 11. szám
Hiszen - és ezt ők nem értik - egy érettségizett lány alig kap jól fizető állást, míg egy fiú szakmunkásként jóval többet kereshet. Mit lehetne tenni, hogy ez az egyre roszszabbra forduló kapcsolat helyreálljon ? „Mit tehetek?” Sokszor meggyanúsítanak azzal, hogy a „Válogatott magánügyek" egyik-másik levelét én találom ki. Egy időben esküdöztem, hogy tényleg minden levél postán érkezik, újabban már csak a vállam vonom meg és azt mondom, aki nem hiszi, annak fogalma sincs, miféle összevisszaságban élünk. Itt ez a panaszos levél: hinnétek, hogy a huszadik század végén, Európában, a felszabadulás után több mint négy évtizeddel s Magyarországon íródott? Költői kérdés, sokan naponta tapasztalják, hogy itt él velünk ma is sok ősrégi eszme, hiedelem, hogy régvolt „mércék" szerint is sok ember él. Nevessünk? Sajnálkozzunk? Káromkodjunk emiatt? Egyik se jogos és egyik se segítene. Ennek a majdnem felnőtt lánynak a mamája, a keresztanyja régvolt s nem érvényes elvek szerint gondolkodik, ám a maguk módján biztosan jót akarnak. Ők azt tanulták, hogy az „érettségizett" lány már több, mint a szakmunkás, a paraszt, tehát ha szegény is ráadásul, ,jobb" embert, jobb „partit" érdemel. Nem vették észre, hogy ma már a „tanult", az érettségizett lány nem fehér holló, s nem tudják, hogy egy érettségi vizsgától korántsem lesz művelt az ember, sőt, sajnos, az érettségi rangja-értéke egyaránt kisebb, mint volt és mint kellene lennie. Jól látja ez a lány: a társadalom fizetésben is kevesebbre értékeli az érettségizett lányt, mint a szakmunkás fiút. Mert a munkája nyilvánvalóan sokkal kevesebbet is ér. Aki „csak" érettségizett, azt lassan - s joggal - úgy tekintjük, hogy félbehagyta a tanulmányait, irodai segédmunkás lehet belőle legföljebb (ami ugyancsak tisztes foglalkozás, de nem nevezhető „karriernek"). Ez a lány érti már, hogy két ember boldogságához semmi köze annak, melyikük mennyit keres, és el tudja képzelni, hogy „érettségizett" létére egy „csak" szakmunkás felesége legyen. Higgyétek el, ez is jelentős lépés, sok lány még eddig a felismerésig se jutott el. (Egyre nagyobb gond, hogy a „diplomás" nők nem találnak diplomás partnert . ..) Azt viszont mintha elfelejtené, hogy - mint írta - neki is van szakmunkás-bizonyítványa. Ezt a bizonyítványt ő is kevesebbre becsüli, mint azt, amit most fog megszerezni a dolgozók gimnáziumában. Hát. .. Szerintem az előbbi többet ér, s az érettségijével együtt még inkább. Nem értem tehát, hogy miért nem akar érettségizett szakmunkásként dolgozni? Úgy alighanem többet is keresne, mint egy irodában. S azt sem értem, miért volna szükség arra, hogy majd a jobban kereső szakmunkás férje eltartsa őt és leendő családját. A gyerekeiket persze el kell tartaniuk majd közösen, egymást viszont egy házaspárnak nem kell eltartania. Meg kell majd élniük, ez se kis erőpróba. Kedves 19 éves lány! Szerintem félúton vagy. Már nem hiszed, hogy a mamád és a keresztanyád elvei érvényesek, de még nagyjából te is úgy gondolkodol, ahogyan ők. Leveled alapján azonban azt hiszem, hogy alkalmas vagy a továbbtanulásra. Nem feltétlenül az iskolapadban, hímem az életben. Ha szeretitek egymást, házasodjatok össze. Anyád és a rokonok majdcsak megbékélnek a gondolattal. De gondolkodj el mindazon, amit leírtam, s ne képzeld, hogy több vagy kevesebb vagy, mint az a fiú. „Egy tehetetlen lány” Azt írtad, hogy „ha szükséges", megírod a neved és a címed. Hát írd meg. Bár még egyszerűbb lenne, ha eljönnél a legközelebbi fogadóórára. 16 éves gimnazista lány vagyok, másfél éve járok egy 19 éves főiskolás sráccal. Az a bajom, hogy rendkívül féltékeny, ha vele vagyok, másra rá se nézhetek. Barátaim se lehetnek, ha valakivel szóba állok, egyből jelenetet rendez, és ilyenkor nagyon agresszív. Előfordult már, hogy mások előtt is megpofozott. Pedig a vádjai alaptalanok! Már többször mondta, hogy hagyjuk abba, mert megcsalom, de a vége mindig az lett, hogy szinte térden állva fogadtam neki újból és újból hűséget. Hiszen szeretem, és nyilván ő is szeret, különben nem lenne ennyire féltékeny. Mit tehetek, hogy boldogok legyünk? „Egy szerelmes lány” Fogalmam sincs. Aki teljesen ki akarja sajátítani a másik embert, az jobban teszi, ha vesz magának egy kanárit vagy egy kutyát. S aki állandóan és alaptalanul gyanúsítgatja a másikat, aki nem bízik a másikban, az még kutyát se tartson, mert ki tudja, nem egy másik kutyáról álmodik-e titokban a dédelgetett eb? A féltékenység : betegség. (Hiszen aki „hűtlen", akit joggal „kell" félteni, azt többnyire nem érdemes félteni és nem lehet „megtartani") Az alaptalan féltékenység az esetek többségében személyiségzavar, ám hogy pontosan mi okozza (sok rossz tapasztalat, az önbizalom hiánya, a túlzott egoizmus, a „kivetítés", vagyis az, hogy a féltékenykedő önmagából indul ki, s mert ő maga csapodár, megbízhatatlan vagy sok egyéb ...), azt látatlanban nem tudhatom. Ha tehát konkrét tanácsot akarsz, gyere el legközelebbi fogadóóránkra, s lehetőleg a fiúval együtt. Közösen rájöhetünk, mi a baj oka, netán arra is, mit tehettek, hogy rendbejöjjön a kapcsolatotok. Mert nem nevezhető rendjén levőnek, ha megpofoz időnként, s az sem, hogy te ezt követően esküdözöl. Ebből semmi jó nem származhat, ha nem tudtok megbízni egymásban, sürgősen el kell búcsúznotok. Tarthatalan a helyzetem. 17 éves fiú vagyok, a lányok jó fejnek, helyes srácnak tartanak. Szinte azt szerzem meg barátnőmnek, akit csak akarok. De egy idő óta nem örülök ennek. Mert képtelen vagyok ideális lányt találni. Azt gondoltam, bennem van a hiba, de sok barátom is így van ezzel. Úgy látom, újabban a lányok megint azokat a srácokat hajtják, akik „jól állnak”, akiknek kocsijuk van, pénzük van. A fiúk jelleme nem érdekli őket, sőt a korkülönbség sem ... Nekünk, fiúknak az ad igazi rangot, ha helyes a barátnőnk. A lányokat ez nem érdekli, ha csupa csont-bőr sráccal járnak is. Nem sül le a képükről a bőr abban az esetben, ha az illető srác anyagilag „menő", vagy a pasas, aki viszi őket ide-oda, s az se baj, ha az apjuk lehetne .. Szerintem buggyantak ezek a csajok! Önnek, mint szakértőnek, mi a véleménye erről? „Egy tapolcai fiú” Nem nekem címezted ugyan dühös leveledet, de meg kell elégedned az én válaszommal (igaz, magam sem vagyok ez ügyben „szakértő"). Szerintem nincs igazad. Azt írod, hogy szinte azt szerzed meg barátnődnek, akit csak akarsz ... aztán arról panaszkodsz, hogy a lányok nem értékelnek, hogy inkább a „csont-bőr", de pénzes, kocsival is rendelkező - s szerinted nálad eleve és feltétlenül kevesebbet érő - „menők" után érdeklődnek. Mindebből arra következtetek, hogy ugyan - állításod szerint - bárkit „meg tudsz szerezni", de egyiket se tudod megtartani. Biztos, hogy azért nem, mert nem vagy „gazdag"? Biztos, hogy nem benned a hiba? Az is írtad, hogy „nektek", fiúknak az ad igazi rangot, ha helyes a barátnőtök. Szerintem tévedsz. Valamikor tényleg emelte a férfi tekintélyét, ha szép felesége volt (hiszen akkoriban még vették és elvették a lányokat, a női szépség is pénzre átszámítható érték volt), a mohamedán országokban pedig egyértelműen az számított rangos, gazdag embernek, akinek sok felesége volt. .. De hát változnak az idők és az értékrend is! Te tényleg azt képzeled, hogy a „barátnő" olyan, mint valami státusszimbólum, s annyit ér, mint egy dísz a gomblyukadban? Azt hiszem, mégiscsak benned lehet a hiba . . . Legközelebb december 7-én, hétfőn délután 16-20 óra között kérhettek személyesen tanácsot, segítséget munkatársainktól: Csörgő Anikótól (pályaválasztás), Köves Istvántól (irodalom), Lékó Etától (magánügyek) és dr. Veres Páltól (egészségügy, szexuális kérdések).