Ifjúsági Magazin, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-11-01 / 11. szám
Popzenész a hőskorból Negyedszázada üzemel a legrégebbi magyar popegyüttes, vagy ahogyan alakulásakor nevezték: beatzenekar. E jeles jubileum arra ingerelte életbe kiszalajtott munkatársunkat, hogy a hazai pop dicső 25 évének tanulságait körkérdésben vegye górcső alá! Első útja egy ma már nagymamaként funkcionáló énekesnőhöz vezetett. - Bezzeg a mi időnkben! - sóhajtott nagyot az énekesnő. - Kiálltam az út szélére stopolni, egy óra múlva már lenn is voltam a Balatonnál. Néha még ma is stopotok, de ma már főként az unokáim kardigánját. Tudja maga, milyen drága ma egy kardigán? - A beat hőskoráról ha lenne szives .. - merengett el életbe kiküldött munkatársunk. - Amikor mindenkinek egyszerre dobbant a szive, meg ilyenek. Ilyeneket tessék mondani! -Jó, van ilyen sztorim is. Amikor első zenekarom megalakult, a felszerelésünk mindössze három nokedliszaggatóból és egy pléhlavórból állt. Ez utóbbi volt a dob, a nokedliszaggatókra pedig leloptam apám pecabotjáról a százas damilt, azon gitároztak a fiúk. De szép is volt, istenem ... - Mára megváltozott a helyzet, ugye? - reménykedett munkatársunk. - Ma csak az a hangos csörömpölés megy, meg a hejehuja! Ilyen a mi időnkben elképzelhetetlen volt. Mi kérem, még akartunk mondani valamit! - Jó, hogy tetszett ezt említeni! Tulajdonképpen most, huszonöt év elteltével, elárulná nekünk, hogy mit akartak mondani? - Sok mindent, de nem lehetett. Meg voltunk tiltva. - De most már lehet! - bizakodott kollégánk. - Most sem lehet! - mondta az énekesnő. Végzett a kardigánokkal, kötésmintát vett elő, olaszt, egy sima, két fordított. - Ma azért nem lehet, mert lehet. Most még a csapból is mi folyunk, ezért semmi értelme, hogy bármit is mondjunk. Kinél van manapság hitele egy vízcsapnak? - Más volt akkoriban a közönség? - Más. De ma is más. Akkoriban még a közönség is túlságosan fiatal, éretlen volt ehhez az egészhez. Összevissza csápoltak, kiabáltak, egyre-másra növesztették a hajukat. Én már akkor éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége! Szövetkezve az ifjúsági mozgalommal, velük karöltve, csápolási tanfolyamot szerveztünk. Most meg lehet nézni bármelyik koncertünket: mindenki egyszerre csápol, egyszerre boldog. Akkor tettük a döntő lépést, amikor rájöttünk, hogy le kell váltani a közönséget. Nem volt könnyű, de megtettük. A közönség is megértette, hogy a huszonöt évvel ezelőtti lelkesedés ma már kevés. Új idők járnak, másképp kell csápolni! -Látom, kötögetni tetszik! - jegyezte meg az életbe elugrasztott munkatársunk. - Sapka lesz belőle a kisunokának? - Könyökvédő! - lágyult el az énekesnő tekintete. - Mindig is ez volt a vágya, de idáig nem engedhettük meg magunknak ezt a fényűzést. - Ha szabadna még egy kissé a családi ügyeknél időznöm, úgy tudom, maguk éppen negyedszázada élnek boldog házasságban a férjével. Mi erről a véleménye? - A férjemről? - merengett a nagyi. - Néha hamisan énekel, egyébként jó ember. De egy előnye feltétlenül van. Az ő segítségével sikerült rájönnöm a nagy igazságra: huszonöt évig együtt maradni valakivel, nem mindig érdem. Néha csak igénytelenség. - Végezetül: mit üzen a fiataloknak? - Azt, hogy vegyenek példát rólunk. Legyenek elégedetlenek, lázadjanak, váltsák meg a világot - de mindezt a jó ízlés határain belül! Vagyis ne ellenkezzenek a szüleikkel, a tanáraikkal, a főnökeikkel, mert abból csak baj lehet. Föld S. Péter hal vegyesen, ahogy adódott. A legfontosabb az egészben, hogy mindennap mással. Ez most a divat, ez most a sikk. Azé a dicsőség, akinek sikerül teljesítenie az íratlan normát. És mi van az AIDS-szel - kérdezte meg az ifjú hetvenkedőt egy korosztállyal följebb tartozó beszélgetőpartnere, akinek mesélt. - Ki gondol arra, kinek jut eszébe az AIDS a Balatonon? - szólt a vállvonogatós, vidám válasz. Eszemben sincs moralizálni, ízlésről, életvitelről, érzelmi és kulturális sivárságról elmélkedni. A veszély, amelyet ez az állítólagos divat teremt, elnémít minden prédikációt. Még a szociológiai háttér sem érdekel, a nevezetes tétel, hogy azért rombol valaki maga körül telefonfülkét, metrókocsiülést, utcai villanyégőt, mert nem azonosul a hatalommal, így lázad. Nem érdekel, nem hiszem, hogy ebben a divatban hetykeség, szembefordulás, valamit megmutatni akarás volna. Azt sem, hogy örömkeresés, a magánytól való menekülés, a hátrányos helyzet kiegyenlítésére való törekvés. Sziklaszilárd ostobaság és tudatlanság itt a háttér, minden egyéb csak ezt színezi. Igen ám, de a gyerekek, a fiatalok tájékozatlanságában, szamárkodásaiban mindig tetten érhetők a felnőttek súlyos mulasztásai. Nem kellene ez ügyben a legegyszerűbb vészharangot kongatni, de azt folyamatosan? Amíg a legsötétebb agy is fölfogja, hogy nem kanalazzuk ki a bacilustenyészetet, ha százszor húslevesnek látszik is. Nem kellene folyton-folyvást addig beszélni az AIDS-ről, amíg szükséges? Szülőnek, pedagógusnak, mozgalmi vezetőnek, mindenkinek, aki a fiatalok között él, dolgozik. Az AIDS elsősorban egészségügyi baj, elkerülendő, gyógyíthatatlan, halálos betegség. Rettenetesebb, mint a kolera, a szifilisz, a rák vagy a szívinfarktus. Pőrén, körítések, romantikus szavalatok és prüdéria nélkül ezt szükséges elmagyarázni minden egyes, amúgy gyors felfogású, de úgy látszik, mégis nehézfejű gyereknek minél hamarabb. Például az iskolában, ha már szülők és más fórumok nem elég hatékonyak e tekintetben. A kényszerűség is erre kötelez, nem csupán az emberszeretet. Az AIDS ugyanis nemcsak azt gyilkolja, aki vidám flörtben maga megy elébe. Áldozata lehet egy aszkéta is, ha kórokozóit mindennap mással terjesztik, terjesztetik a világban. CSONTOS MAGDA 57 KÖZNEVELÉS És az AIDS? Jó házból való tizenhét éves fiú meséli a balatoni élményeit. A két hét alatt, amit nyáron ott töltött, csaknem mindennap összefeküdt valakivel. Többnyire külföldi lányokkal, keletiekkel, nyugatiak