Ifjúsági Magazin, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-02-01 / 2. szám
viszont az életük, a testi épségük függ attól, hogy elsőbbség helyett ne puszit kapjanak tőled, ha autóba ülsz. Azt szeretném kérdezni, hogy olyan fiúnak, aki engem szeret és tisztel, szabad-e engedni, hogy hozzáérjen a mellemhez, miközben csókolózunk? Már előfordult a suliban, hogy a fiúk letapiztak és nagyon haragudtam érte. De ha ezt nem rossz szándékkal teszi a fiú, hagyhatom-e? Csorba esik-e az erkölcsömön, ha hagyom? „Erkölcs” Férfiasan bevallom, hogy ilyen ötleteim nekem is voltak, amikor udvarolni kezdtem. S akárhogy töröm a fejem, nem emlékszem, hogy kellő tisztelettel tettem-e. Abból a tényből kiindulva, hogy ilyen problémád van, azt kell gondolnom: a csókolózást is elkapkodtad... A becsületeden persze nem esett csorba attól sem, de én még türelemre intenélek. S hogy meddig? Amíg úgy érzed, hogy magad is el tudod dönteni. Nagyon sok bajom van! Először is az, hogy rettenetesen ronda vagyok! Nehogy azt hidd, hogy ezt csak én gondolom így, már annyian mondták... Volt már olyan, hogy úgy gondoltam, engem még a halál sem fog elvinni, mert ha meglát, rémületében elrohan. Küldök egy fényképet, ha megnézted, légy szíves, égesd el.... Ezenkívül úgy érzem, hogy engem senki sem szeret. Anyukám is mindig kiabál velem. Ráadásul reménytelenül szerelmes vagyok... „Bányarém” Megnéztem, elégettem. Ahogy kívántad. De szerintem nem vagy ronda. Olvastad Andersen meséjét a rút kiskacsáról? Ha nem, olvasd el, az ő meséiből a felnőttek is sokat tanulhatnak... Az a tapasztalatom, hogy az „angyali szépségű" gyerekekből jellegtelen felnőttek lesznek, a csúnya kisgyerekek viszont kimondottan érdekes, szép arcú nagyokká érlelődnek. Te kamaszlány vagy talán a hajadat nem ártana másként vágatni... De ne is ezzel foglalkozz egyelőre, hidd el: az, hogy egy ember szép-e vagy csúnya, nem a külsőségektől, nem a fodrásztól, nem is a kozmetikustól függ. Hanem a belső értékeitől, a tartásától, a lelkétől. Attól, hogy van-e sugárzása. A többi gondodat nem tudom „kapásból” elintézni, s mivel vidéken élsz, azt sem javasolhatom, hogy gyere be a legközelebbi fogadóórára. Egyet tehetünk még: írj névvel-címmel, s a többit levélben megbeszéljük. Nagyon sok fiú barátom van, de egyikkel se tudom elképzelni, hogy vele járjak. Ha ugyanis meglátok egy nála helyesebbet, rögtön abba vagyok „szerelmes”. Van olyan is, hogy egyszerre több fiú tetszik, és ha elkezdenék az egyikkel járni, rögtön attól félek, hogy a többiek (akik tetszenek) esetleg kiábrándulnak belőlem. És még valami: általában olyan fiúk tetszenek, akik nálam alacsonyabbak. Miért van ez? „Szenvedő szív” Talán azért van ez, kedves szenvedő szív, mert ha alacsony fiúval jársz, jobban átlátsz a feje fölött, s észreveszed, hogy ki mindenki tetszik még rajta kívül. Ezt nevezik egyébként jobb körökben a bőség zavarának. Ám hadd emlékeztesselek egy népi bölcsességre is: két szék között könnyen a földre pottyanhatsz. Sok szék közül ez a lehetőség még valószínűbbé válik... Amíg sok fiú tetszik, egyik se tetszik igazán. Tehát te tulajdonképpen egyelőre senkivel sem akarsz „járni”. Illetve csak azért akarnál, mert ez a divat. Elárulom, hogy az új évben az a divat, hogy az ember nem törődik a divattal... 20 éves vagyok, Salgótarjánban lakom. Sokak szerint jóképű, klassz srác vagyok (nem dicsekvés!), 87 februárja óta katona. Itt kezdődtek a bajok! Ugyanis, míg otthon voltam, „civilként” azt a lányt szedtem fel, amelyik megtetszett. Állandó barátnőm nem volt, dobálóztam a lányokkal. Most minden megváltozott. Nem sikerül senkivel kapcsolatot létesítenem, a katona senkinek se kell. (Ez nem csak az én véleményem, a többi katona is ezt tapasztalja.) Kérlek, mondd meg, mit csináljak, hiszen lány nélkül az életem semmit sem ér. „Egy reménykedő katona” Kedves Zsolt barátom! Én is voltam katona, s magam tapasztaltam, hogy ha egyenruhában vagyok, kétféle lány van. Az egyiket bakamárinak is nevezi a közvélemény. Ezek olyan lányok nem „rosszlányok", mert azok nem tesznek különbséget civil- és egyenruha között akik egy-két-három katonaidőt töltenek le az ügyeletes „katona udvarlóval", de mindegyik átverte, elhagyta őket, s ezután senki civilnek nem kellenek közvetlen környezetükben. A másik „típus” pedig nem áll szóba katonával, mert eleve előítéletei vannak. Hadd mondjam meg neked, hogy a két említett véglet között van az a sok lány, aki szeret egy fiút, s amikor az bevonul, akkor is szereli... Te megvallottad, hogy „civil” korodban is úgy viselkedtél, mint a közhit szerinti katonák, egyetlen kapcsolatodat se vetted komolyan. Biztos vagyok benne, hogy nem a ruha teszi az embert, tehát elsősorban nem az egyenruhád miatt nem tudsz komoly kapcsolatot létesíteni. Próbálj magánemberként „civillé" válni... TETTAMANTI BÉLA RAJZAI 59