Igaz Szó, 1946. június-december (2. évfolyam, 11-35. szám)

1946-06-05 / 11. szám

tWgfflMps 5 Juna CO ezen adegenaő n. évfolyam té­mám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Részletes jelentés 11 ........................­■■.... 1 1 ■■■■■­ ............ ■■............ . .­­ ■ „Zöldsegély" támogatja a politikai foglyokat Kapnak-e menedéket a Nyugatra szokott magyar fasiszták ? BÉKÉBEN ÉS SZABADON Írta: BETLEN OSZKÁR Ezekben a napokban, öt­negyed esztendővel Szlová­kia felszabadítása után, állítottak első ízben szlo­vák háborús főbűnöst a pozsonyi Nemzeti Bíróság elé. A szlovák Endre László: Anton Vasek, a »zsidóki­rály«, 50.000 ember gyilko­sa, felel tetteiért. De tár­sai és vezérei, a két Tiso­­fivér, Tuka, Mach és a töb­biek felett még nem hang­­zott el ítélkező szó. Vádló még nem lépett fel ellenük, de annál több védőjük akadt. Védelmü­kre keltek a szlovák püspökök, akik ki­jelentették: Jozef Tisót mű­ködésében a legjobb szán­dékok vezették. Védele­mükre keltek nyilvános gyűléseken a jobboldali De­­mokrata Párt képviselői, védelmükben tüntettek a fasizált szlovák diákok Po­zsonyban és a vidéken.. A felszabadult népek Európa­­szerte leszámoltak quisling­­jeikkel. Elnyerte büntetését Laval, Mussert, Szálasi, Quisling, Nedics, Antones­­cu. Egyedül a szlovák quis­­lingek nem. És ha­­_ nem festettek volna Tisót éltető fasiszta jelszavakat a szlo­vák házak falára, akkor is tudnák, hogy nem­ véletlen jelenségről van szó. Arról van szó, hogy a szlovák demokrácia mindmáig nem érzi magát elég erősnek ah­hoz, hogy végezzen a hábo­rús főbűnösökkel. Arról van szó, hogy a szlovák reakció komoly erőket tudott moz­gósítani a háborús bűnösök érdekében. Ezt a helyzetet tükrözte vissza a májusi szlovákiai választások eredménye, a jobboldali Demokrata Párt nagyarányú győzelme is. És mindez abban az ország­ban történik, amely az európai demokrácia egyik legnagyobb reménysége volt, amely sok tekintet­ben élen járt a demokra­tikus országok között és amelynek cseh-morva terü­letein erős munkáspárti többség alakult ki. A magyar demokráciát nem lepte meg a szlovák reakciós erők előtörése. Kezdettől fogva a reakció erejét láttuk abban a poli­tikában, azokban az intéz­kedésekben, amelyek Szlo­vákiában a magyarok ellen — nemcsak a magyar fasisz­ták, hanem a magyar de­mokraták ellen is, az egész magyar nép ellen irányul­tak. A reakció erejét láttuk ezekben az intézkedésekben akkor is, ha azokat demok­ratikus politikusok képvi­selték. Nem a demokrácia, ha­nem a reakció erejére val­lott az a megállapítás, hogy »a magyarok« felelő­sek Csehszlovákia szétveré­séért. A reakció erejére val­lott, mert a magyar demo­kraták ellen irányult, azok ellen, akik — ha kis szám­ban is — a szlovák demo­kratákkal vállvetve harcol­tak Szlovákia felszabadítá­sáért és akik a csehszlovák demokrácia támaszává le­hettek volna. A reakció ere­jére vallott »a magyarok« bűnösségének hangoztatása, mert elterelte a figyelmet a szlovák fasiszták bűnéről, erőtlenné tette a szlovák háborús bűnösök elleni har­cot, lehetővé tette, hogy a szlovák reakció »tolvajt« kiáltson a magyarokra, s maga bántatlanul és bün­tetlenül folytathassa tevé­kenységét Nem a demokrácia, ha­nem a reakció erejét jelen­tette — és növelte — hogy megfosztották a magyar kisbirtokost földjétől, de meghagyták a szlovák nagybirtokot. Nem a demo­krácia, hanem a reakció erejét jelentette, hogy ki­dobtak állásából minden ős­lakos magyar tanítót, köz­­tisztviselőt, de meghagyták azokat a szlovákokat is, akik a fasiszta rendszer hűséges hívei voltak. Ez a politika nem is vezethetett máshová, mint a szlovák reakció megerősödéséhez. A szlovák reakció válasz­tási győzelme után a szlo­vák­ baloldal egyik képvise­lője kijelentette: hibát kö­vettünk el, kesztyűs kézzel bántunk a fasisztákkal. Igen, kesztyűs kézzel bán­tak velük. De nem is bán­hattak máskép, ha kesz­­tyűtelen, kemény kézzel bántak a magyarokkal. Nem harcolhattak eredményesen a fasizmus ellen, ha erőiket a magyarellenes harccal kö­tötték le. Nem nevelhették népüket a demokrácia szel­­lemében, ha engedték, hogy a reakciós sovinizmus, a magyargyűlölet úrrá le­gyen rajta. És hiába hirdet­nek ma a szlovák demokra­ták erélyesebb harcot a re­­akció ellen, ha az nem pá­rosul egy politikai fordu­lattal, a magyarellenes irányzat megszüntetésével. A reakció elleni harc nem­csak rendészeti kérdés. Sőt, elsősorban nem az. Ehhez a harchoz a­ kemény kéz egymagában nem elég. Amíg nem húzzák meg vi­lágosan az arcvonalakat de­­mokrácia és reakció között, amíg a magyarellenes sovi­nizmus hirdetése elködösíti ezeket az arcvonalakat, ad­dig a szlovákiai helyzet to­vábbra is akadályozni fogja Európa demokratikus át­alakulását. Az utolsó események azt mutatják, hogy Csehszlová­kiában nem vonták le a he­­lyes tanulságot a szlovák reakció előtöréséből. El­lenkezőleg. Még fokozzák, még erősítik az iramot ma­gyarellenes politikájukban. Úgy látszik Csehszlovákia dűlőre akarja vinni a ma­­gyar-csehszlovák kérdést, de nem a megegyezés, ha­nem a magyar kisebbség eltörlése útján. Erre vall a »reszlovakizálási« rendelet, amellyel a­rra akarják bírni a szlovákiai magyarokat, hogy mondjanak le anya­­nyelvükről, nemzetiségük­ről, vallják magukat szlo­vákoknak. Erre vall, hogy Csehszlovákia Párisban a nagyhatalmak engedélyét kérte kétszázezer magyar kitelepítéséhez. Masaryss csehszlovák külügyminisz­ter azzal indokolta ezt a ké­relmet, hogy nem fogadhat­ják el Magyarország állás­pontját, nem biztosíthatnak nemzetiségi jogokat a szlo­vákiai magyaroknak, mert nem akarnak visszatérni a háborúelőtti állapotokhoz, amelyek Csehszlovákia ka­tasztrófájához vezettek. A háborúelőtti állapotok­­hoz mi sem akarunk visz­­szatérni. Mi sem akarjuk, hogy megismétlődjenek az országdúlásnak, a háború­nak, a fasizmusnak évei. De a háború előtti állapoto­kat nem az jellemezte , és Csehszlovákiát sem az so­dorta katasztrófába, hogy, magyarok voltak Szlová­kiában, hanem az, hogy a fasizmus erős volt. Erős volt Németországban, erős volt Magyarországon és erős volt Szlovákiában. A magyarok kitelepítésének, elszlovákosításának, üldözé­sének politikája nem a fasizmus veszélye ellen, nem a háborúelőtti állapo­tok ellen irányul, hanem növeli a fasizmus erejét, növeli a háborúelőtti álla­potok veszélyét. Növeli a fasizmus erejét Szlovákiá­ban, de növeli Magyaror­szágon is, mert a Szlová­­kiában megnyilvánuló so­vinizmus magyar sovinisz­­ták malmára is vizet hajt. És növeli a nemzetközi reakció, a háborúra speku­láló körök erejét, mert ahogy a dunamenti népek viszályából mindig a sza­badság ellenségei, a Habs­­burgok, a Hitlerek húztak hasznot — úgy most is azoknak kedvez a csehszlo­vák-magyar viszály szele, akik ellenségei a békének, ellenségei a szabadságnak. A békétlenség, a háború, az elnyomás korszaka után békében, szabadságban aka­runk élni. Békénkkel és szabadságunkkal nem egyeztethető össze, hogy Csehszlovákia 650.000 ma­gyarját gazdaságilag és kul­turálisan kisemmizzék, ott­honából kiűzzék. Bennünk­ket, magyar demokratákat, a csehszlovák néppel szem­ben jóbaráti viszonyra való törekvés szelleme hat át.

Next