Igaz Szó, 1948. július-december (4. évfolyam, 26-51. szám)

1948-07-01 / 26. szám

tv. évf. 26. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP csütörítve EMELKEDIK AZ ÉLETSZÍNVONAL ŐRJÁRAT A BÜROKRÁCIA ŐSERDEJÉBEN VArSO Szepember 1-én lesz kilenc esz­tendeje, hogy Hitler katonái átlép­ték a lengyel határt és ettől a naptól kezdve hat éven keresztül repülőgépek zúgtak a sötétbe bur­­kolódzó európai városok f­előtt, bombák robbantak, halottak és se­besültek milliói hevertek a csata­tereken és az összerombolt váro­sok falai között. Varsó, ahol most Európa nyolc külügyminisztere tárgyalt a béké­ről, talán leginkább viseli magán a germán vandalizmus nyomait. S ha véletlen is,­ mindenesetre elgondolkoztató véletlen az, hogy a nyolc külügyminiszter éppen an­nak a városnak falai között tilta­kozott az egyre szemérmetlenebbé váló imperializmus ellen, amely talán legtöbbet szenvedett a német imperializmus puszító dühétől. És ott volt ezen a megbeszélé­sen a Szovjetunió külügyminisz­tere, annak az országnak képvise­letében, amely tengernyi áldozat árán, katonáinak példátlan hősies­ségével letiporta a béke és a hala­dás akkor legnagyobb ellenségét, Hitler Németországát. Ott volt a varsói konferencia ke­rekasztal mellett a magyar kül­ügyminiszter is, amikor a békéről tárgyaltak. Ami más szavakkal any­­nyit jelent, hogy ezen az értekezle­ten többek között a magyar ügyről is szó volt. A mi békénkről is. Ar­ról is, hogy ne kelljen ismét sötét­ségbe borulnia esténként a­ buda­pesti utcáknak, hogy ne kelljen­ még egyszer romokból felemelni az országot, hogy nyugodtan dolgoz­hasson a magyar gyárban a mun­kás, földön a paraszt és az író­asztalánál a tisztviselő. Miről volt hát szó tulajdonképpen Varsóban? Arról, hogy ne ismét­lődjék meg az a politika, amely 1919 után tudatosan készítette elő 1939-et. Ne ismétlődhessék meg, hogy Németország, vagy Németor­szág felhasználásával bárki, har­madszor is lángra lobbantsa a vi­lágot. Felmerül a kérdés, miért volt szükség a varsói értekezletre? Váj­jon egy hat évig tartó pusztító há­ború keserves tapasztalatai nem győzték-e meg eléggé a világot ar­ról, hogy a német támadás lehető­ségének el kell tűnni az emberiség történetéből? Sajnos meg kell állapítani, hogy nem tartunk messze attól, hol 1919- ben álltunk. Az imperialista államok az Egye­sült Államok vezetésével ma is régi németországi politikájukat pró­bálják folytatni. Azt a politikát, amely egyenes vonalban vitt a máso­dik világháborúhoz, és mindahhoz a szenvedéshez, amelyet számunkra a második világháború jelent. Az első világháborúban is le­győzték Németországot. És a győ­zelem után szinte hónapok múlva már az imperialista erők ott áll­tak Németország mellett, hogy is­mét előmozdítsák felfegyverzését, alkalmassá tegyék arra, hogy tá­madó fegyver legyen az angol­szász hódító kezében a szocialista világot békésen építő Szovjetunió ellen. Aki belelapoz az első világhábo­rú utáni események történetébe, olvashatja a párizskörnyéki béké­ről nyilvánosságra került okmá­nyokat, a résztvevők emlékiratait, világosan látja, hogyan vetették meg a hitleri Németország alapjait amerikaiak, angolok, franciák egyesült erővel a német nagyipar hatalmasságaival. Nyugati politi­kusok és főnökeik, a nagy nyugati monopóliumok és trösztök urai. És most nemrégen Londonban Ugyanezek az imperialista vezetők — nem egy esetben személy sze­rint is ugyanazok, akik 1919-ben a második világháborút felidéző Németország alapjait lerakták — — pontosan ugyanazt a politikát másolják, amely kilenc évvel ez­előtt vérbe és vasba kényszerítette a világot. Londonban Amerika, Anglia, Franciaország és az úgy­nevezett Benelux államok arról hoztak határozatot, hogy Német­országot ketté kell szakítani, és a Rajna mentén, a Ruhr-vidéken a nagytőkés vállalatok, a Standard Oil, a General Motors, és a többi monopólium zsoldjában újjá kell éleszteni a német nagytőkések, a porosz junkerek és a kardesönető tábornokok országát. Ezért ült össze Varsóban a béke­­szerető országok külügyminiszteri értekezlete és állapította meg tö­mör egyszerűséggel: «A londoni határozatok nem arra irányulnak, hogy meggátolják az új német tá­madás lehetőségét, hanem arra, hogy Németország nyugati részét és mindenekelőtt a Ruhr-vidéki ne­hézipart, a német háborús poten­ciál helyreállításának eszközévé te­gyék, hogy azt az Egyesült Államok és Anglia katonai és hadászati cél­jaira felhasználják.» A világnak pedig elege volt a né­met ágyú­gyárosokból. És elege volt az amerikai acéltrösztök urai­ból A népek békét tikárnak. Azok­ a népek is, amelyeknek kormányai a londoni értekezleten képvi**­**­­­voltak. Az amerikai munkás nem akar európai csatatereken harcolni, hogy a Standard Oil­ Company tulajdonosainak hatalmát a saját rovására ideig-óráig meghosszab­bítsa.­­ Az angol kisember is emlékszik még a német repülőgépek zúgásá­ra és a francia városok és falvak lakóinak fülébe cseng a német tankok dübörgése. Belgium, Hol­landia és Luxemburg lakói pedig elmondhatták volna a londoni ér­tekezleten, ha nemcsak gyárosai­kat és áruló szociáldemokrata ve­zetőiket kérdezték volna meg, ha­nem őket is, mit jelentett a kis or­szágoknak a porosz csizma. Ezeket a népeket is a nyolc külügyminiszter képviselte Varsó­ban. Az ő békevágyukat és béke­akaratukat nem a londoni hatá­rozatok, hanem a varsói záróköz­lemény történelmi mondatai feje­zik ki. Nekik semmi érdekük nem fűző­dik ahhoz, hogy feltámadjanak a német monopóliumok, a nagybir­tokok, hogy újra visszanyerjék hatalmukat a frontokon levitézlett német tisztek. Ők tartós békét akarnak, békés Németországot trösztök és monopóliumok, nagy­birtokok és bunker-tisztek nélkül. Mert ez a békét jelenti, amíg a rivásik Németország Hitlerrel, vagy Hitler nélkül az új háborút. Ott állnak a nyolc külügyminisz­ter mögött együtt a Szovjetunió né­peivel és a népi demokráciák haladó tömegeivel, őket nem képviselte senki Londonban, de a nyolc kül­ügyminiszter őket is képviselte Var­sóban. ők egyetértenek a varsói öt ponttal: Németország demilita­rizálásával, a Ruhr-vidéki nehézipar négyhatalmi ellenőrzésével, a béke­szerető egységes német tömegek egységes Németországának egységes kormányára irányuló követelésével, a megszálló csapatoknak a béke­­szerződés megkötése után Német­országból való kivonásával és a né­met jóvátétel rendezésével. Ezt jelenti Varsó, amely fölött elsőnek jelentkeznek a második vi­lágháború hajnalán a német nehéz bombázók és amelynek elpusztított falai közül a béke külügyminiszte­­rei figyelmeztetik a világot, mire akarják ismét felhasználni a német népet az Egyesült Államok vezér­igazgatói szobáiban. Több mint Harmincezer ember nézte végig a Magyar Szabadságharcos Szö­vetség megismételt hatalmas népi táncbemutatóját. A tömeg végig tapsol­ta a csillagos éjszakát. A Hősök tere ezúttal teljesen új ar­cában mutatkozott meg. A Múzeum oszlopkoloriszusai között piros-fehér­­zöld zászlódíszből vont háttér húzódott, a görög stílusú épület óriási timpanon­ja alatt pedig a Magyar Szabadság­­harcos Szövetség hatalmas jelvénye függött. A kék, zöld, piros, sárga színekkel váltakozó reflektorok fényében ragyogó színpad, a zenekarok hangszereinek felbúgó hangjai, az eredeti pásztoneip- és fuvolaszólók, melyet a hangerőskék a tér minden sarka felé szórtak széjjel, felejthetetlen és lenyűgöző látványt nyújtottak. A nagy érdeklődés nem is volt hiábavaló. A táncosok alaposan kitettek magukért Az első műsorban résztvettek újra hatalmas sikert arat­tak. A Vásárhelyi kórus azokból a kedveltté vált dalokból és többszólamú férfikor-számot W*ji adóé elő, amelyek­kel egy évvel ezelőtt éppen ebben a hónapban Angliában oly nagy dicső­séget­­sémit a magyar névnek: öt­venegy nemzet fiai közül megnyerték az ősrégi walesi dalosversenyt, melyet már késosé évek óta mindig a walesi kérdők késes utódai, az angol bányász kórusok nyertek. Hajnalig szólt a zene és a hatalmas téren felszabadult, boldog örömmel táncolt a nép, a dolgozó tömeg. VÁLASZ AZ „ÚJ EMBERINEK FELÉRE CSÖKKEN AZ ÉPÍTKEZÉSI KÖLTSÉG • FELEJTHETETLEN VOLT A MÁSODIK NÉPI TÁNCBEMUTATÓ Szalai Karola, unz Operaház szólótáncosnője és tánccsppartja.

Next