Igaz Szó, 1963. január-június (8. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
kadt el a régi, megszokott életformájától, de egyúttal az új életbe vetett reménységgel szállt szembe a lélekölő szárazsággal, és már a közös gazdálkodás legelső esztendejében is emelte a mezőgazdaság hozamát. Társadalmunk a legnagyobb elismeréssel adózott a katonáknak, akik megértve a helyzetet, önként is vállalták a szolgálat meghosszabbítását, ameddig ezt a haza érdekei megkövetelik. Szívet-lelket melengető öröm volt hallgatni a kongresszuson ezeket a tényeket, amelyek társadalmunk helytállását idézték, s amelyek világosan mutatták, hogy a nép megértette és helyesen válaszolt a párt helyes politikájára. Több mint hat esztendő tapasztalata meggyőzően bizonyította, hogy e politika azért tudott oly mély hatást elérni az emberekben, mert teljesen azonosult a tömegek érdekeivel, helyesen fejezte ki gondolataikat, mindig az embert tartotta szem előtt. Pártunk VIII. kongresszusát többnyire gazdasági problémák foglalkoztatták. De megfigyelhettük, hogy a témák keretein belül is az ember maradt a figyelem középpontjában. Továbbra is nagy hangsúlyt kapott az a követelmény, hogy a szocializmusnak egyszerre egyidőben kell épülnie az anyagi termelés frontján és az emberben. Az, hogy mit kell tenni a munka termelékenységének fokozása érdekében, a legfejlettebb nem .