Igaz Szó, 1966. január-június (11. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

Az új év küszöbén Újévkor világszerte bizakodó cikkeket szokás írni. Bizakodni sokféleképpen lehet: fellengzősen, megalapozatlanul, csupán az alkalomnak hódolva­­ vagy pedig okosan, tartalmasan, a tényekből nyert meggyőződéssel. Újévkor divatosak a jóslatok is; a köszöntő cikkek rendszerint szépnek, boldognak, sokat ígérőnek ítélik meg az új esztendőt Ezúttal szakítsunk ezekkel a szokásokkal, s nézzünk szembe őszintén a tényekkel. A nemzetközi helyzet amelyben az 1966-os esztendőhöz elérkezünk, tele van nyugtalanító jelenségekkel. Közülük a legveszélyesebb az, hogy az Egyesült Államokban olyan vezetés ragadta kezébe a hatalmat amely hivatalosan vallja az erőszakot a hatalmi politikát Johnson elnök szavaival: „Beavatkozunk minde­nütt ahol veszély fenyegeti a szabadságot" Ezt nevezik Johnson-doktrinának és alkalmazzák Vietnamtól Dominikáig mindenütt, ahol a tőkés kizsákmányolás sza­badságát az imperialista elnyomás szabad lehetőségét a népek elkeseredése és felháborodása veszélyezteti. Ennek a doktrínának a legsúlyosabb megnyilvánulása a Vietnam elleni ame­rikai agresszió. Bármi jót is hozzon az új esztendő, beárnyékolja az a körülmény, hogy a korszerű haditechnika segítségével gyilkolnak egy végsőkig elszánt, szabad­ságszerető népet gyújtó bombák hullanak a szalmatetős házakra, helikopterekről és vadászgépekről leadott géppuskatüzek tizedelik a mezőkön dolgozó parasz­tokat. Az 1966-os évben számolnunk kell azzal, hogy a Vietnam elleni amerikai ag­resszió rá fog nehezedni a különböző rendszerű országok egymás közötti viszo­nyára, bénítja az egész nemzetközi életet útját állja a megoldásra rég megérett problémák rendezésének. Jelen lesz akár a leszerelési tárgyalásokon, akár az ENSZ-ben, s mindenütt ahol a józan, békeszerető erők kibontakozást keresnek. De ez csak a dolog egyik oldala. Számításba kell vennünk, hogy a Johnson­­doktrína óriási ellenállásba ütközik szerte a világon. Korántsem diadalmenet az amerikai imperializmus fegyveres vietnami kalandja. Annak ellenére, hogy szün­telenül növelik haderőik létszámát állandóan tért vesztenek a szabadságharco­sokkal szemben. Az elmúlt évben három nagy amerikai offenzíva omlott össze, s a VDK elleni bombázások (McNamara hadügyminiszter beismerése szerint) nem hozták meg az amerikaiak által óhajtott eredményt. A harcoló Vietnam számos területen fölényben van, s fölénye egyre növekszik. Ebben a szabadságharcosok áldozatkészsége és bátorsága mellett hatalmas szerepe van annak, hogy a Szov­jetunió és szövetségesei minden segítséget megadnak a vietnami népnek az amerikai agresszió visszaveréséhez. A tények azt mutatják, hogy a vietnami hely­zet az elkövetkező hónapokban nem az agresszor, hanem a vietnami nép javára alakul. B­elpolitikai életünkben, ami a népgazdaság fejlődésének általános mutatóit illeti, 1965-ben a szokottnál kisebb feladatokat állítottunk magunk elé. To­vábbi előrehaladásunk új feltételeinek megteremtése szempontjából azonban az elmúlt év feladatai rendkívül nagyok voltak. Ezért olyan nagy jelentőségű az a minisztertanácsi bejelentés, hogy 1965 kitűzött feladatait a magyar népgazdaság lényegében teljesítette. Mit értünk a további előrehaladás feltételei alatt? Ahogy azt már korábban megírtuk, népgazdaságunk fordulóponthoz érkezett. Mindinkább át kell térnünk az intenzív fejlődésre, vagyis az olyan jellegű gazdasági növekedésre, amely főleg a technika és a technológia előrehaladása, a munka- és a termelési folyamatok jobb megszervezése, a dolgozók szakképzettségének növekedése, a termelési erő­

Next