Igaz Szó, 1966. január-június (11. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
források hatékonyabb felhasználása, s ezáltal a társadalmi munka termelékenységének emelkedése révén valósul meg. Nagyszabású reform előtt állunk, amely ki fog terjedni a népgazdaság irányításának egész rendszerére, a gazdasági tervezés formáira és módszereire, az árrendszerre, vagyis arra az egész mechanizmusra, amelynek alapján az anyagi javak termelése hazánkban végbemegy. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elvetjük és helytelenítjük mindazt, amit eddig tettünk, hanem túlhaladunk a korábbi céljainkon és ezért felcseréljük eszközeinket, alkalmazkodunk fejlődő világunk új követelményeihez. Az alapot ehhez a nagy vállalkozáshoz éppen múltbeli eredményeink szolgáltatják. A múlt év tulajdonképpen már az új mechanizmusra való áttérés kezdete volt anélkül, hogy a népgazdaság irányításának eszközei lényegesen változtak volna. Mindenekelőtt a munka termelékenységének a korábbinál nagyobb arányú növekedése, az álló- és forgóeszközök jobb felhasználása, az elfekvő készletek csökkenése mutatja az irányt, amelyen a jövőben is haladni fogunk. Egy ilyen nagyszabású átrendeződés nem jár nehézségek nélkül. Elmondhatjuk, hogy az áttérés előkészületei nem hoztak stagnálást az anyagi javak termelésében, hanem biztosították a nyugodt, megalapozott fejlődést. Nem volt látványos az 1965-ös esztendő. Nem volt látványos az a megfeszített munka, amely a vezető szervekben és intézményekben folyt. S tegyük hozzá, az új mechanizmusra való áttérés sem ígér azonnali látványos eredményeket. A reform nem csodaszer, hanem szükségesség. Ha azonnal nem is, de hosszú távon sokszorosan visszafizeti majd a végrehajtására fordított energiát. Egy idő múlva meg fogja gyorsítani a műszaki fejlődést, az életszínvonal emelését, ésszerűbbé, célirányosabbá, gazdaságosabbá fogja tenni az egész társadalmi termelést. S ez nemcsak gazdasági, hanem nagy horderejű politikai kérdés is. Hibát követnénk el, ha valamilyen gyors, mutatós eredményre várnánk. Az új mechanizmus fokozatosan érezteti majd hatását az ország életében, megvalósítása elkerülhetetlen és végső fokon minőségileg magasabb színvonalra emeli egész népgazdaságunkat. De rosszul dolgozni és nagyobb eredményeket várni - több mint ostobaság. A termelőtevékenység hiányosságainak jelentékeny része nem az elavult irányítási rendszer következménye, hanem közönséges hanyagság, nemtörődömség, vagy felelőtlenség szüleménye. Ilyesmi ellen csak egy orvosság van: a munkafegyelem keményebb megkövetelése, a hanyagok, a felelőtlenek megbüntetése, s olyan légkör kialakítása, amelyben a lógósok, az ingyenélők, a herdálók rosszul érzik magukat és nem tudnak boldogulni. De nem kevesebb kárt okozhat a konzervativizmus, a régihez való ragaszkodás, a reformintézkedések meg nem értése. A régi, a megszokott mindig nagyon erős. 1966-ban - nem kell hozzá nagy jósnak lenni - fel fog pezsdülni az országban a régi és az új, a haladó és a begyöpösödött, szűklátókörű maradiság harca. Néphadseregünk élete elválaszthatatlan mindazoktól a problémáktól, amelyeket itt érintettünk. Elválaszthatatlan mindenekelőtt a nemzetközi helyzettől, amely - ezt aligha kell külön hangsúlyozni - a harckészültség szilárdítását, hazánk védelmi képességének fokozását követeli. Ami pedig 1966 hazai célkitűzéseit illeti: nem szabad elfelednünk, hogy a hadseregben is anyagi javakkal bánunk, rendkívüli értékű javakkal, amelyeket a magyar népgazdaság teremt elő. Ezeknek a javaknak a jobb megbecsülése, a velük való takarékosság, az ésszerű felhasználásuk milliókkal és milliókkal enyhítheti a népgazdaság terheit. Izgalmas, fontos, vonzó célkitűzésekben és feladatokban gazdag új esztendő előtt állunk. Bizakodva lépjük-e át a küszöböt? A kérdés az, hogy kit, mi hangol bizakodóvá. A bátrakat, az erőseket a hozzájuk méltó feladatok teszik bizakodóvá. Olyan feladatok, amelyek munkát követelnek és cserébe sok sikert ígérnek. Ilyennek ígérkezik az 1966. esztendő. 2