Igaz Szó, 1966. július-december (11. évfolyam, 13-24. szám)
1966-07-01 / 13. szám
LUiaku * utakon Az erdő csendjét vezényszavak verik fel, a füttyös madarak békésebb tájakra menekültek. Nekik könnyű, fák, hegyek fölé emelkednek, de a katonák úttalan utakon, vízmosásokban, keskeny horhosokban, szűk völgyekben törnek előre. Aztán úgy tűnik, nincs tovább. Több mint száz méteres sziklafal mered a katonák előtt, s itt valóban csak a madár jut át. Vagy talán mégsem? Újabb vezényszó hangzik, kötelek, kalapácsok, vaskampók kerülnek elő, s a lövészek percek alatt hegymászó alpinistákká válnak. A csaknem 90 fokos meredek sziklafalon lélegzetelállító mutatvány kezdődik. Farkas Ambrus százados, az alegység parancsnoka azonban mosolyog a suta hasonlaton. — Nem mutatvány az ilyesmi, hanem a kiképzés része. Közben Gábor István honvéd önként jelentkezik előmászónak. Derekára erősíti a biztosítókötelet, magához veszi a vaskampókat, a kalapácsot és már indul is a meredek sziklafalon felfelé. Bizony, csak erős idegzetű embereknek való még a látvány is. Centiméterről centiméterre halad előre. Megvizsgál, kitapint minden kiszögellést, minden bemélyedést. Itt minden mozdulatnak, minden fogásnak kétszeres jelentősége van. Végzetes lehet a legkisebb könnyelműség vagy hibás mozdulat. Sziklatörmelék, sós verejték hull