Igaz Szó, 1966. július-december (11. évfolyam, 13-24. szám)

1966-07-01 / 13. szám

LUiak­u * utakon Az erdő csendjét vezényszavak verik fel, a füttyös madarak béké­sebb tájakra menekültek. Nekik könnyű, fák, hegyek fölé emelked­nek, de a katonák úttalan utakon, vízmosásokban, keskeny horhosok­ban, szűk völgyekben törnek előre. Aztán úgy tűnik, nincs tovább. Több mint száz méteres sziklafal mered a katonák előtt, s itt valóban csak a madár jut át. Vagy talán mégsem? Újabb vezényszó hangzik, kötelek, kalapácsok, vas­kampók kerülnek elő, s a lövészek percek alatt hegymászó alpinistákká válnak. A csaknem 90 fokos meredek sziklafalon lélegzetelállító mutat­vány kezdődik. Farkas Ambrus szá­zados, az alegység parancsnoka azon­ban mosolyog a suta hasonlaton. — Nem mutatvány az ilyesmi, ha­nem a kiképzés része. Közben Gábor István honvéd ön­ként jelentkezik előmászónak. Dere­kára erősíti a biztosítókötelet, magá­hoz veszi a vaskampókat, a kalapá­csot és már indul is a meredek szik­lafalon felfelé. Bizony, csak erős idegzetű embereknek való még a látvány is. Centiméterről centimé­terre halad előre. Megvizsgál, kita­pint minden kiszögellést, minden be­mélyedést. Itt minden mozdulatnak, minden fogásnak kétszeres jelentő­sége van. Végzetes lehet a legkisebb könnyelműség vagy hibás mozdulat. Sziklatörmelék, sós verejték hull

Next