Igaz Szó, 1967. január-június (12. évfolyam, 1-12. szám)
1967-04-01 / 7. szám
Jó kisüstit árulnak a szövetkezeti apák boltjában. Kitűnő orvosság szerelmi csalódásra. Vele tartottam és öblítettünk, sőt öblögettünk. Ám csudák csudájára, kétféleképpen hatott ránk az ital. Kenyeres az ötödik féldeci után ellankadt, mint töklevél a kánikulában, én meg rettentő narcias lettem. — Te Kenyerest — Mit akarsz Bebenecském? — bucskázott a nyelve. — Én megmutatom ennek a Fűz Julinak, ki vagyok ... — Tudja ... Azért választotta a Ragyást... Igyál inkább. — De amit én most mutatok, olyat még nem látott. — Beniekém, azaz Becne, a fene a nevedbe. A Ragyásnak is biztosan van mutogatni valója. Ne szivóskodj. Inkább igyál... Mivel Kenyeres nem állt ki mellettem megcsúfoltatásomban, ott hagytam, s elrobogtam Julikáék házához. Ott elővettem a fentebb már említett puffancsot, meggyújtottam a zsinórt és a hűtlen lány ablakába helyeztem. Már előre örültem, hogy fog sikoltozni az ijedtségtől, ha a puffancs felrobban. S az öreg Fűtznek hogy remeg majd a térde a rémülettől! Nem baj. Legalább megtudják, velem nem tanácsos kibabrálni. Gyönyörködve néztem, mint ég a zsinór. Ám egyszercsak . . . nagy ég, kinyílt az ablak és megjelent benne egy kéz. Valami nagyot villant előttem, s szemem szám tele lett korommal. — Segítség !. . . Megtámadtak! ... — feledkeztem meg a katonavirtusról nagy meglepetésemben. Jött is a segítség tüstént. Bár ne jött volna. Megragadta a gallérom és egy utcai lámpa alá penderített. — Segédrendőrség! Igazolja magát! — förmedt rám. Nosza, fel is tápászkodott bennem a katonai önérzet mentén. — Én csak a mesterrendőrségnek igazolom magam, segédnek nem. — Úgy is jó ... — egyezett bele a segédrendőrség. — Akkor így várjuk be a mesterrendőrséget ... — mondta és fogta a galléromat, mint mesterkocsis a paripa zablását. Az igazi rendőrségre, Komótos III. János főtörzsre kereken egy órát vártunk. Gallérom fogója közben többször is meglevegőztetett, mert elevenen akart átnyújtani a hatóságnak. Közben csődület támadt körülöttünk, s találgatták, ki lehetek (ki voltam). Elfeketült ábrázatom után ítélve, volt, aki Csömbe emberének vélt, akit azért küldtek, hogy felforgassa Makkosbütykot. Egy másik személy elkésett farsangi maszkának hitt, s követelte kiszabadításomat. A találgatásoknak a mesterrendőrség kiszállása vetett véget. — Ki maga, minek van itt, mért fogják a nyakát, és kifija? — hangzott az első keresztkérdés. A gallérfogó belém szorította a szuszt, majd jelentett helyettem. — Ragyás Mihály tartalékos szakaszvezető segédrendőr jelenkezem ez az alak merényletet kísérelt meg Fűtz Julikáék háza ellen. Tetten értem — mutatott rám. „A Ragyás... a kézfogó . .. Julika ... jaj!" minden eszembe jutott egy pillanat alatt, s végképp összeomlott bennem fit önérzet. Azzal sem törődtem már, hogy rám zárták a fogda ajtaját. Csókol mindenkit szerető fiúk Bence Erdei Sándor illusztrációja