Igaz Szó, 1970. január-június (15. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

­ Sok ilyen országút van Nyugat-Euró­­pában: egyre többen tüntetnek a béke mellett a nukleáris háború fe­nyegetése ellen együttműködés kontinense legyen. A hét szocialista ország vezetőinek legutóbbi moszkvai tanácskozásáról kiadott nyilatkozat mellett, persze, lehetetlen volt elmenni. Valamit mondaniuk kellett a NATO-tanács brüsszeli ülésén résztvevő minisztereknek ... Nos, azt mondták, elvileg nem ellenzik a konferenciát, de... Szóval „alaposan elő kell készíteni”, aztán­ két- és többoldalú tárgyalásokon kell tisz­tázni bizonyos előzetes kérdéseket, esetleg már a konferencia egybe­­hívása előtt „kiegyensúlyozottan csökkenteni kellene a Kelet és a Nyugat fegyveres erőit” és így to­vább. Ki ne látná, hogy a konkrét ellenjavaslatot helyettesítő szóla­mok, mellébeszélések, a különféle feltételek csak arra szolgálnak, hogy elodázzák a nyílt és egyértelmű vá­laszt. Mire jó ez? Nyilván elejét akarják venni a NATO fellazulá­sának, a hadiköltségvetések és a je­lenlegi feszültség csökkentésének. A NATO „héjái” féltik a hideg­háború éveiben szerzett és azóta is megőrzött pozícióikat. És kü­lönben is: ne ringassuk magunkat illúziókban! A kollektív biztonsági rendszer létrehozása — azt­ hiszem, erre senki sem számíthat! — nem megy egyik napról a másikra. Még akkor sem menne, ha a szélsőségesen háborúspárti körök nem akadályoz­nák lépten-nyomon. Csakis lépésről­­lépésre lehet előrehaladni, éspedig állandó harcban a visszahúzó erők­kel. Nincs okunk arra, hogy felad­juk a reményt, hiszen most egészen mások a nemzetközi erőviszonyok, mint a második világháború előtt, amikor egyedül csak a Szovjetunió küzdött a fasizmus megfékezéséért, a világméretű fegyveres konfliktus ki­robbanásának megakadályozásáért. Erről sohasem feledkezzünk meg, mert akkor aligha érthetjük meg ko­runk realitását. — Szóval van esélyünk? — kér­dezte egy harmadik katona, akit

Next