Igaz Szó, 1973. január-június (18. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
Orvosszemmel A természet szépsége, a hegytetőn emelkedő várrom látványa perceken belül hatalmába keríti a romantikát kereső idegent. Bármennyire szívet gyönyörködtető a táj, a katonák mégsem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy turista módjára járják be a vidéket, ők inkább az alpinistákkal hasonlíthatók össze. Drótkötélpályákon és függőhídon közlekednek, s mivel kiképzésről van szó, a teljes „kelléktár”, azaz a menetfelszerelés sem nélkülözhető. Az arcokat figyelem. Egy-egy kifejezés, az összeszorított száj — az erőösszpontosítás tükörképei, az elvégzett feladatokról, s a megtett kilométerekről. Az órámra pillantok. Már két órája folyik a kiképzés, pontosabban fogalmazva — öt hónapja és két órája. Tehát első időszakos katonák valamennyien. Többségükben tizennyolc évesek. Óhatatlanul ott motoszkál a fejemben a gondolat: valamikor huszonegy éves korban volt a bevonulás, ma három évvel korábban is kezdik a szolgálatot... A gondok nem tartanak örökké... A korszerűen berendezett rendelőszoba, dr. Pálinkás Béla orvos-főhadnagy második otthona. Négy éve végzi felelősségteljes munkáját a laktanyában. Nem csupán a gyógyítás a feladata. Szakszerű tanácsaival, az orvos hozzáértésével gondoskodik a katonák kifogástalan erőállapotáról. — Különösen az újoncokat, a nemrég még az iskolapadokat koptató fiúk állapotát kísérem állandó figyelemmel — kezdi a beszélgetést. — Nem véletlen, hogy a legnagyobb problémát ők jelentik a számomra. Vannak, akik bevonulásuk előtt hívei voltak a rendszeres testmozgásnak, aktívan sportoltak. Szerencsére ők vannak többségben. Inkább azok a fiúk okozzák a gondot, akik fizikailag nem készültek fel megfélően a katonaéletre. Sajnos nem egy olyan fiatalember is akad közöttük, akik még életükben sohasem végeztek testi munkát. Fogalmuk sem volt, mit jelent egy-egy komolyabb éstizennyolc évesekről