Igaz Szó, 1973. január-június (18. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Orvosszemmel A természet szépsége, a hegytetőn emelkedő várrom látványa perceken belül hatalmába keríti a romantikát kereső idegent. Bármennyire szívet gyönyörködtető a táj, a katonák mégsem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy turista módjára járják be a vidéket, ők inkább az alpinistákkal hasonlíthatók össze. Drótkötélpályákon és függőhídon közlekednek, s mivel kiképzésről van szó, a teljes „kelléktár”, azaz a menetfelszerelés sem nélkülözhető. Az arcokat figyelem. Egy-egy ki­fejezés, az összeszorított száj — az erőösszpontosítás tükörképei, az el­végzett feladatokról, s a megtett ki­lométerekről. Az órámra pillantok. Már két órája folyik a kiképzés, pontosabban fogalmazva — öt hó­napja és két órája. Tehát első idősza­kos katonák valamennyien. Többsé­gükben tizennyolc évesek. Óhatatla­nul ott motoszkál a fejemben a gon­dolat: valamikor huszonegy éves korban volt a bevonulás, ma három évvel korábban is kezdik a szolgála­tot... A gondok nem tartanak örökké... A korszerűen berendezett rendelő­­szoba, dr. Pálinkás Béla orvos-fő­hadnagy második otthona. Négy éve végzi felelősségteljes munkáját a laktanyában. Nem csupán a gyógyí­tás a feladata. Szakszerű tanácsaival, az orvos hozzáértésével gondoskodik a katonák kifogástalan erőállapotá­ról. — Különösen az újoncokat, a nemrég még az iskolapadokat kop­tató fiúk állapotát kísérem állandó figyelemmel — kezdi a beszélgetést. — Nem véletlen, hogy a legnagyobb problémát ők jelentik a számomra. Vannak, akik bevonulásuk előtt hí­vei voltak a rendszeres testmozgás­nak, aktívan sportoltak. Szerencsére ők vannak többségben. Inkább azok a fiúk okozzák a gondot, akik fizi­kailag nem készültek fel megfélően a katonaéletre. Sajnos nem egy olyan fiatalember is akad közöttük, akik még életükben sohasem végez­tek testi munkát. Fogalmuk sem volt, mit jelent egy-egy komolyabb éstizennyolc évesekről

Next