Igaz Szó, 1974. január-június (19. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám

rnnnm... — Az érdekelne, hogyan illesz­kednek be az újoncok a katonaélet­be, hogyan bírják erővel, edzettség­gel, hogyan alakul a katonai szolgá­lathoz való viszonyuk? — Én először az „öregekről” szól­nék. Már csak azért is, mert őraj­­tuk sok múlik. — Valami probléma­­van az „öre­gekkel”? — Nem kell nagy dolgokra gon­dolni, de azért... Szóval nem min­dig az új kátyus, van úgy, hogy sze­kérben van a hiba. Oda kell figyel­ni, nehogy valami gikszer legyen. Az egyik „öregnél” észrevettem, hogy néha bizony szívesen megtán­coltatná az újoncokat. Szóltam ne­ki, mire őz így felelt: „És nekem mi­lyen volt a kopasz­ korom?" És ugyanez az „öreg” katona egyszer­egyszer elfeledkezik arról, hogy ne­ki is vannak kötelességei. — És az újoncok? Hogyan halad­nak? — Ahogyan tanítjuk őket. Mert a java rajtunk múlik. Türelem kell hozzájuk. Itt van például az egyik, Somogyi Ferenc honvéd. Kezdet­ben több apró-cseprő hibát vétett Figyelmetlen volt látszott rajta, hogy sok minden nincs ínyére. Be­szélgetni kezdtem vele. Egy idő után észrevettem, hogy ő keresi a találkozást. Neki is van nemcsak kérdezni­, de mondanivalója is. Egyik délután például örömmel új­ságolta, hogy a foglakozásvezető egy órán kétszer is megdicsérte. Ez szárnyakat adott neki. Érzi, hogy a katonai ismeretek elsajátítása nem ördöngös dolog, csak figyelni kell. A dicséretek fokozták a munkaked­vét és most már ott tant, hogy a leg­jobbak közé akar tartozni. Meg is mondtam neki: ha így folyttatja, jó­ba leszünk és az elismerés sem ma­rad el. — Persze, ahány újonc, annyifé­le. Gondolom, azért másféle problé­ma is akad. Takács Gyula szakaszvezető !

Next