Igaz Szó, 1974. január-június (19. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
rnnnm... — Az érdekelne, hogyan illeszkednek be az újoncok a katonaéletbe, hogyan bírják erővel, edzettséggel, hogyan alakul a katonai szolgálathoz való viszonyuk? — Én először az „öregekről” szólnék. Már csak azért is, mert őrajtuk sok múlik. — Valami problémavan az „öregekkel”? — Nem kell nagy dolgokra gondolni, de azért... Szóval nem mindig az új kátyus, van úgy, hogy szekérben van a hiba. Oda kell figyelni, nehogy valami gikszer legyen. Az egyik „öregnél” észrevettem, hogy néha bizony szívesen megtáncoltatná az újoncokat. Szóltam neki, mire őz így felelt: „És nekem milyen volt a kopasz korom?" És ugyanez az „öreg” katona egyszeregyszer elfeledkezik arról, hogy neki is vannak kötelességei. — És az újoncok? Hogyan haladnak? — Ahogyan tanítjuk őket. Mert a java rajtunk múlik. Türelem kell hozzájuk. Itt van például az egyik, Somogyi Ferenc honvéd. Kezdetben több apró-cseprő hibát vétett Figyelmetlen volt látszott rajta, hogy sok minden nincs ínyére. Beszélgetni kezdtem vele. Egy idő után észrevettem, hogy ő keresi a találkozást. Neki is van nemcsak kérdezni, de mondanivalója is. Egyik délután például örömmel újságolta, hogy a foglakozásvezető egy órán kétszer is megdicsérte. Ez szárnyakat adott neki. Érzi, hogy a katonai ismeretek elsajátítása nem ördöngös dolog, csak figyelni kell. A dicséretek fokozták a munkakedvét és most már ott tant, hogy a legjobbak közé akar tartozni. Meg is mondtam neki: ha így folyttatja, jóba leszünk és az elismerés sem marad el. — Persze, ahány újonc, annyiféle. Gondolom, azért másféle probléma is akad. Takács Gyula szakaszvezető !