Igaz Szó, 1974. január-június (19. évfolyam, 1-12. szám)

1974-02-15 / 4. szám

az ezredes­ ben? Pompás! A jobboldali érzelmű tisztek a műhelyében találkoznak? Ragyogó. Szegény Borbás, tartalé­kos karpaszományos honvéd így lett az ügy érdekében páncélos szá­zados. Ficzere pedig főhadnagy és jobboldali érzelmű. Rekettye, tekintély dolgában, négy fokkal ugrott előre és valamelyik magas funkció komoly várományo­sa lett a hatalomátvétel után. Som­ján Bertalannal senki se tárgyaljon. Bízzák rá! Nem akarja, hogy évek nehéz és megfeszített munkáját el­rontsák. Ha szükség van Berci bá­csira, a stratégára és taktikusra, ő majd szállítja. Szerencsétlen Berci bácsi nem is sejtette, hogy akaratán és tudtán kívül mi mindent jegyeztek fel róla a különböző kartonokra. Mert nem­csak Hajagosék írtak a neve mögé egy nem létező életrajzot, hanem az erős Mácsik jóvoltából a politi­kai rendőrség is. De ott a megfigye­lendő baloldaliak között szerepelt, mint olyan ember, akit tizenkilenc­ben Kun Béla nevezett ki ezredes­nek. Csillát másnap délelőtt a kövér Hajagos felkereste otthonában. Nemcsak Rekettye játszotta meg a jól értesültet, hanem Hajagos is. Kettőjük között az volt a különbség, hogy Hajagos testvér, aki korábban gyerekmese írással és misztériumjá­tékokkal foglalkozott, jól működő fantáziája segítségével alaposan, de elfogadhatóan kiszínezte Berci bácsi életrajzát. Amikor befejezte az is­mertetést, Csilla már nemcsak dús­gazdag embert látott Berci bácsi­ban, aki konspirációs okokból lett szabó, hanem a Mozgalom egyik tit­kos irányítóját és szervezőjét is, azt a romantikus hőst, aki a jövő em­bere. A hír annyira megörvendeztette, hogy engedett Hajagos testvér ra­jongásának. Délután Berci bácsinál ült. Ilyen elragadó még sohasem volt, mint ezen az augusztusi szombat délután. Kedves volt, szellemes. S amikor azt mondta, hogy az Elektrából akar részleteket előadni, Berci bácsi szó nélkül lehúzta a redőnyt. Berci bácsi később úgy érezte, meg kell vallania titkát. Csilla le­hunyta a szemét és várta a vallo­mást. Milyen titka lehet az ő szerel­mének? És Berci bácsi mindent őszintén megvallott. Fogadtak Borbással. De örül, hogy nem Palinak lett igaza. A mesékből egyetlen szó sem igaz, de hiszen ezt mindenki tudja, az emberek csak tréfálnak, ő valóban szabó, az volt az apja is. Az igaz, hogy van egy kevéske pénze, de va­gyona? Buta tréfa .. . Nem bánja, hogy belement. Csilla az első pillanatban azt hit­te, hogy meghal. Ilyen végzetesen még nem sértették meg. Holnap raj­ta röhög az egész város. Borbás meggyilkolta. Alaposan visszafize­tett. De nem. Lélegzik még, még mozdulni tud, még nem adja meg magát. Ezt a szerepet most már to­vább játssza. Nem csinált jelenetet. Halálosan fáradt volt és megalázott, de tovább folytatta a játékot. Néha úgy érezte, hogy nem bírja tovább, de úgy ha-

Next