Igaz Szó, 1974. január-június (19. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-15 / 4. szám
gondoltam, arra a régi képeslapra. — Azt igen. — Egy kicsit annak is köszönhetem, hogy színész lettem. Látva értetlen tekintetemet, azonnal megmagyarázta. — Nagyváradon születtem, tizenhárman voltunk testvérek. Szükség volt minden fillérre, így kilencéves koromban újságot árultam. Mindegyiket kiolvastam elejétől végig, főleg a Színházi Életet faltam. A képeslap utolsó oldalain minden számban szövegkönyvet is közölt. Egy ízben például a Sztambul rózsáját, amit akkoriban adtak a nagyváradi színházban. Nagyon megtetszett nekem a liftesboy szerepe, aki játékosan, versben beszélt. Megragadtak a fejemben ezek a strófák. Az egyik reggel, amikor eladtam az újságokat, odamentem a színházhoz, megvártam amíg kinyit a pénztár. A meglepett pénztárosnőnek bejelentettem, hogy színésznő akarok lenni. Szeretnék fellépni a Sztambul rózsájában. A pénztárosnő felvitt Erdélyi Miklós igazgatóhoz, aki meghallgatott, s a következő előadáson már én játszhattam a liftesboyt. Addig ezt a szerepet egy sovány kis gyerek „alakította”, s az ő méretére szabott nadrágot kellett felvennem, hogy színpadra léphessek. Minthogy teltebb voltam nála, ahogy mozogni kezdtem a színpadon, szétrepedt rajtam a nadrág. Ekkor kaptam az első tapsot életemben, így lettem színész — mondja és elnyomja a cigarettáját. — Vagy nem ezt akarta kérdezni tőlem? Valóban ezt akartam. A kérdéseimet egyébként — mondván, hogy rossz riportalany — előre, írásban kérte. Most maga elé teszi a papírt és kipipálja az egyes számú kérdést. Csortos, Rátkai, Kabos — „Lámpalázas vagyok-e?” — szótagolja a következő sort. Leteszi a papírt, nagy sóhajjal: — Valósággal halálfélelemmel léptem a színpadra. Sokszor két-három órával hamarabb bementem a színházba, magamra zártam az öltözőm ajtaját és csak az ügyelő sürgetésére jöttem elő. Még akkor is azt hittem, sose jutok el a színpadig, a folyosón összeesem a félelemtől. — „Kikkel szerepeltem már együtt?” — teszi fel újra a szemüveget. — Ha most felsorolnám, reggelig itt ülhetnénk. Elmondhatnám a Színházi Lexikont Á-tól Z-ig. Így csak néhány név: Törzs Jenő a Két lány az utcán című darabban a legelső pesti partnerem volt. Aztán Csortos Gyula! Vele folyton veszekedtünk. Úgy kezdődött, hogy már az első közös próbánkon nevetségessé tett. Ezt kikértem magamnak, összevesztünk. Később mindenáron ki akart békíteni. Egyszer belépek a társalgóba, s egy nagy akváriumot látok a szoba közepén, tele gyönyörű aranyhalakkal. „Kié ez a gyönyörűség?" kérdeztem. Csortos a sarokban ült, rám se nézett úgy morogta „A magáé!” De játszottam együtt a legendás hírű „Árgyéllal”, Somlay Artúrral is, meg Rátkai Mártonnal, Tímár Józseffel. A Piri mindent tud-tól a Macskajáték-ig A filmre terelődik a szó. Színházban ma már nem játszik, csak filmen. — A legelső filmemet lassan ötven éve forgattam, a címe ez volt: Piri mindent tud. Rátkaival, Págerrel, Kabos Gyulával együtt szerepeltem benne. Akkoriban inkább játszadozás volt a filmezés. Szériában, néhány nap alatt „dobtak össze” egy-egy filmet. Az alázatos színpadi munka után inkább csak lazításnak tűnt az egész. Legújabb filmszerepemről is kérdezett, nos ez a Macskajáték Orbánnéja. Ennek külön története van. Amikor Soós Edit férjhez ment, az esküvőjén ott ült mellettem Makk Károly és én valami — magam előtt is érthetetlen — merészséggel azt mondtam neki: „Hogy lehet, hogy a Liliomfi óta annyi filmet csináltál, és én soha nem jutottam az eszedbe?” – titokzatosan mosolygott és mondott va-