Igaz Szó, 1974. július-december (19. évfolyam, 13-24. szám)
1974-07-01 / 13. szám
UJCIUC ÉS A HADSEREG Persze, nem ért váratlanul a dolog. Bár akkor ért, amikor szinte mindent, ami veled és körülötted történt, akarva-akaratlanul is úgy mértél, ítéltél, ragadtál meg vagy taszítottál el, hogy az menynyire fogható be életcélod megvalósításának szolgálatába. Akkor kopogtatott be hozzád a társadalomb a haza, hogy közvetlen egyéni érdekeidtől, érdeklődésedtől, terveidtől, dédelgetett vágyaidtól látszólag messzi tájakra, a közérdek legszigorúbb törvényű s fegyelmű, a személyes szabadság köré a legtöbb korlátot állító tájaira vezényeljen. Tudtad, hogy sor kerül erre, s azt is, hogy miért. És talán nem is csak lélekben készültél rá, hanem tényleges ismeretszerzéssel is az MHSZ valamelyik klubjában, tanfolyamán. Ám most mégis nyugtalanul pislogsz katona-önmagadra, katona-környezetedre. Mi nyugtalanít leginkább? — Hogy vajon nem távolít-e el túlságosan egyéni életutad vágányától, nem tart-e fel túlságosan személyes vágyaid elérésében, nem pótolhatatlanul elveszett ideje lesz-e életednek ez a kétesztendős kényszerű „kitérő”? — Igen, ott feszengenek benned ezek a kérdések, ha így nyíltan röstelled is, vagy nem akarod kimondani őket. Ezek foglalkoztatnak, amikor izgatottan érdeklődsz: vajon az alapkiképzés után olyan helyre kerülhetsz-e, ahol hasznosíthatod, esetleg tovább is fejlesztheted eddig szerzett ismereteidet? Természetes, talán azt is mondhatnánk: ösztönös aggodalom ez. De ne várd, hogy bárki azt mondja majd neked: fölösleges is egyben. Nem mintha nem lehetne tucatnyi tényt, körülményt felsorolni aggodalmad fölösleges vagy eltúlzott voltának igazolására. Hivatkozhatnánk ezrekre, akik szakmát tanultak a hadseregben, akik szolgálati idejük jelentős részében a saját tanult mesterségüket gyakorolhatták, s nem is akármilyen szinten. Hivatkozhatnánk a hadsereg rohamos korszerűsödésére, arra, hogy sok szakma, tudományágnemcsak természettudományos, hanem humán is) épp a hadseregben éri el, feltételezi a csúcsteljesítményeket, világos tehát, hogy az egyes beosztásokat ellátó katonákkal szemben is rohamosan növekszenek a rátermettségi, felkészültségi igények; világos tehát, hogy a hadsereg építenikénytelen — épít is — újoncai előképzettségére, egyéni adottságaira. Hiszen egy elektroműszerésszel nem érdeke hidat építtetni, egy útépítő technikust pedig a lokátor képernyője elé ültetni. Hivatkozhatnánk végül azokra az általános emberi értékekre — politikai tisztánlátás, az emberekkel való bánni tudás, vezető- és szervezőkészség, felelős önálló döntés és cselekvés, rendszeretet, lé-