Igaz Szó, 1974. július-december (19. évfolyam, 13-24. szám)

1974-07-01 / 13. szám

kéne az illetékeseknek, hátha a tömegnyomás ha­­­tására a valóságban is elő­léptetnének ... — Buta vagy. Mi civilek vagyunk. — De azért nem rossz játszani a gondolattal. Képzeld el, hogy katona­­lány vagy. — Igen. És? — És akkor például sze­rinted a civil fiúk szóba állnának veled? Felkérné­nek táncolni? Próbálnának udvarolni? — Hááát.. . persze. Az természetes . .. Illetve at­tól függ. Úgy érzem tőlem, és attól, hogy kinek mi­lyen az ízlése. — És most nem így van lényegében? — Lényegében igen, de a fiúk mégis­­ panaszkodnak, hogy csak­­ amióta az an­gyalbőrt viselik, nincs si­kerül, pedig korábban . .. — Messziről jött ember .. hiszen tudod? " — Jó, akkor térjünk a gyakorlatra. Te, hogy vagy a katonákkal? Hányat is­mersz a seregből szemé­lyesen. — Kérlek, ne hozz za­varba. Ez csúnya kereszt­­kérdés. Ha most azt mon­dom, hogy csak egyet, vagy egyet sem, akkor a fiúk azt mondják: no, ugye, ti is ilyenek vagy­tok. Ha azt mondom, hogy tizennyolcat, akkor a fiúk azt mondják, hogy . . . — Ki ne mondd! Elég, ha ném­elyik fiú kimond ilye­neket. Aztán még csodál­kozik, ha némelyik lány felhúzza az­­orrát. — És hány katonát is­mersz te? — Nem szoktam az isme­rőseimet számolgatni. Egyébként sokat. A leg­több barátom előbb-utóbb bevonul, és én nem szok­tam megtagadni őket. És azóta is ismertem még né­hányat. — Katonát? — Igen. Vagy egy hónap­ja Budán, a Széchenyi he­gyen jártam a fogaskere­kűvel. Lefelé jövet beszél­getni kezdtem egy sráccal, aki Vácon van. — Természetesen talál­kozni akart veled? — Persze. Ki tudna ne­kem élenállni? De kenyér­törésre került a sor. — ? — Nem hitte el, hogy az egyetem megeszi az idő­met. Nem akart a fejébe menni, hogy az embernek a randizáson kívül más dolga is lehet, s hogy nem az dob vissza, hogy a ka­tona. — Megsértődött ? — Kicsit. Pedig az igaz­sághoz tartozik, hogy já­rok valakivel. S ha ez a váci katona is oly szigo­rúan­­végzi a lányok hűségét, mint a többiek, a levelükben, akkor talán megbocsát... — Katonával jársz leg­alább? — Katonával kellene? — A fiúk így nehezen hi­szik el, hogy átérezzük a helyzetüket. — És az nem jut eszük­be, hogy minden katona leszerel egyszer? — Nem tudom. De Varga Lali szerint például mi nem értjük meg a helyzetüket. — Ugyan már. Szerin­tem nem a katonát, ha­nem az embert kell meg­érteni. Szomorú, ha valaki így nézi magát: én kato­na vagyok, én kéménysep­rő, én orvos, én segéd­munkás. Ha ez így lenne, akkor be kellene vezetni, hogy orvos csak orvosnő­vel, kéményseprő csak ké­ményseprőnővel, katona csak katonanővel ismer­kedjék. — Mit akarsz ezzel mon­dani? — Azt, hogy végered­ményben minden lánynak joga van választani, hogy kivel jár vagy nem jár. Ez, ha nem tudnád, a mi jogunk. A katona pedig nem valami különleges embertípus. Vagy ha mégis az, akkor talán annyiban, hogy többet várunk tőlük, mint másoktól. Jó fellé­pést, jó modort, kevesebb lomposságot, fegyelmezett­séget, becsületességet, bá­torságot, sőt — jellemet. S ha ez hiányzik, akkor az egyenruha, sajnos, tényleg megbosszulja magát. — Szóval mégis csak véd­jük a szoknya becsületét? — Az ilyen fiúkkal szem­ben nem kell. A megbíz­hatatlanokkal szemben vi­szont természetesen. — Te, én attól félek, a fiúk sem mind bíznak meg bennünk. Sok srác attól tart, hogy megütheti a bo­káját, ha túl őszinte. Lásd az „Én” jeligét. — Az előbbi felsorolásból még kifelejtettem a ge­rincességet. — Te félistenekre gon­dolsz ! — Inkább egész embe­rekre. Például olyanokra, akik ismerik a Váci Mihály verset. Arról, hogy nem elég sopánkodni, hanem tenni tenni kell. — De mit tegyen szegény „átlagember” katonasrác, amikor ott, a helyőrségen az elődei már elrontották a dolgot? — Talán­­ez sem remény­telen. Gondolod például, hogy a civil KISZ és a ka­tonai KISZ elérhetetlen messze van egymástól? Nekem tetszettek azok a levelek, amelyekben arról írtak, hogy miképp kell el­kezdeni a barátkozást, mondjuk katonák, és a ci­vil fiúk között. Amit Lá­zár Pista javasolt, az nem csak a katona és a lányok viszonyához ad kulcsot, ha­nem sokkal többhöz. Ez az, ami mindent megold­hat. — S gondolod, hogy most válaszoltunk a lényegre, úgy ahogy várják tőlünk, „női szemmel"? — Azt hiszem, igen. Újabbat már aligha mond­hatnánk. Ajánlom, néz­zünk újabb téma után. Pél­dául kérjük meg a fiúkat. Írják meg nekünk, hogy miképp változnak meg a bevonulás után. A címünk változatlan: GABI és ZSU­ZSA, Igaz Szó szerkesztő­sége, 1055 Budapest, Baj­­csy-Zsilinszky út 78.

Next