Igaz Szó, 1979. július-december (24. évfolyam, 13-24. szám)

1979-07-01 / 13. szám

lógusok ennél az aka­dálynál mérték a leg­nagyobb vérnyomás­­emelkedést.) Aki túlju­tott, annak a lángok nyaldosta betonkeríté­sen is át kell másznia. A szennyezett terepen túljutva vehető le a vé­dőruha. Vezényelnének a tisztesek, de úgy li­hegnek, hogy suttogás­­nyi parancsszavuk a szomszédig is alig jut el. Pihenni lenne jó, de nincs megállás. Néhány perc jut a részleges mentesítésre, s a kö­vetkező pillanatban lángra lobban az előt­tük húzódó épületsor. A házak között dróthen­ger, csak a lángot, füs­töt okádó ablakokon át lehet előbbre jutni. Az épületek falai között el­helyezett hangszórók fé­lelmetes harci zajt dü­börögnek. Újabb akadály: harc­árok, fedett árok labi­rinttal, amit a fáradó lövészeknek rohammal kell bevenniök. Persze nem egyedül, mert itt vannak már a harcko­csik és a páncélozott szállító harcjárművek is. A harckocsialegység a részleges mentesítés után szabaddá teszi az utat az aknáktól, a fa­torlaszoktól, a spanyol­bakoktól, és támogatja a lövészek rohamát... Kísérteties a fedett­­árok-labirint. A korom­sötétben hol erre, hol arra jut zsákutcába a katona, és dermesztően hat a hangszórókból vá­ratlanul felsikoltó har­ci zaj is. A ciszternasze­rű kijáraton át kimászó katonák arcán már lát­szik, hogy megviselte őket a gyorsan pergő, sűrített összpontosítás. Pedig még hátra van néhány nehéz akadály. A harmincfokos mere­dek lejtő, s az azt kö­vető tereplépcső meg­mászása sem könnyű feladat. A hat méter magas kőfalon kötél se­gítségével lehet feljut­­niok, s amikor felér­nek, irdatlan kövekkel terített­ mezőn botla­doznak át. És ezután jön a java! A 150 méter széles és 30 méter mély völgyön drótkötél ível át. Né­­hányan megtorpannak az akadály előtt. Úgy markolják a csigára akasztott vasat, hogy a kézfejeken pattanásig feszülnek az erek. A csiga indul, de a láb nem akar lépni. A ba­kancs orra kétségbe­esetten kaparja a kőtör­meléket, aztán a csiga mégis elrántja a kato­nát a földről. Csikorog­va gurul a­z orsó, s bi­zony a katona fél. De csak néhány másod­percig. Az út felénél észbe kap: ez nem is olyan borzasztó! És a harchelyzetről is meg­feledkezve kiáltja azok­nak, akik már előtte át­értek a szakadékon: „Fiúk, megyek!” Mi van még hátra? Terepakadály kötélpá­lyákkal ... Harc az er­dőben visszavonuló „el­lenséggel” ... Aztán mentesítés követke­zik ... És vége a hatvanper­ces „háborúnak”, amely csak a gyakorlótéren folyt. Ujvári Imre László

Next