Igaz Szó, 1980. január-június (25. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

való munka is. Ez utóbbit a katonai főiskolákra beküldött jelentkezési lapok magas száma is igazolja. No és a kabi­net ablakából elénk tá­ruló panoráma is sokat segíthet a hazafias ér­zelmek plántálásában: éppen a laktanyára lát­ni... **• Névjegykártyát for­gatok a kezemben, öt­letes darab, de nem ke­vésbé humoros maga a szituáció sem. Gyakorló­­ruhás honvéd, László Endre nyújtja át a kör­letfolyosón, olyan ma­gától értetődő termé­szetességgel, mintha csak ügyvédi fogadóiro­dából kísérné ki klien­sét, mondván: ezen a számon mindig megta­lál. A kártyán mestersége címere — no persze nem a katonai, hanem a polgári, vízözön előt­ti állványos gép mögött fekete lepel alatt búvó, talán éppen „most repül a madárká”-t kiáltó mester, fényképész. Ci­vilként a foglalkozása volt, most a hobbyja. Itt is biztosították szá­mára a lehetőséget, s hogy ő élt vele, azt te­kintélyes archívuma bi­zonyítja. Heteket kelle­ne a laktanyában töl­­tenünk ahhoz, hogy fo­tóriporter kollégám a katonaélet olyan színes és széles skáláját meg­örökíthesse, mint aho­gyan azt László honvéd tette; katonai eskü és harcgyakorlat, sportve­télkedő és társadalmi munka és így tovább. A sok kitűnő felvétel kö­zött akad minden bi­zonnyal egyedülálló is; az alakulatnál tett lá­togatása során Kulikov marsall, a Varsói Szer­ződés Egyesített Fegyve­res Erőinek főparancs­noka — tévéfocit ját­szik a katonákkal! *** Zalaegerszeg 85-ös vá­lasztókörzete tanácstag­jának nincs fogadóórá­ja, mégis rendelkezé­semre áll, így szokta meg. Nem küld el vá­lasztót, s mivel parancs­nok­i katonát se. Miért tenne kivételt pont az újságíróval? Délután a városban van hivatalos dolga, reméli fél négyig elintézi, utána beszél­gethetünk, öt órakor már kezdek gyanakodni, hátha elfelejtkezett ró­lunk. Segédtisztje meg­nyugtat, ha megígérte, biztos, hogy visszajön. Neki lesz igaza. Kiss József ezredes arról beszél, hogy már magáénak érzi ezt a várost szelíd dombjai­val, s hogy nem létezik magánember — tanács­tag — parancsnok Kiss József külön-külön, csak együtt a három, akinek az a legnagyobb öröme, ha valamelyik beosz­tottjának — választójá­nak — elvtársának ügyes-bajos dolgát sike­rül elintéznie. *** Szerződések és közös akciók, az összefonódás számtalan példája rep­rezentálja a város és a honvédség kapcsolatát. De a hosszúnak ígér­kező lista helyett talán elegendő egyetlen fél­mondat is. Kustos La­jos, a városi tanács el­nöke mondta, amikor legutóbb a gyakorlatról visszatérőket köszöntöt­te: „A mi katonáinkat vártuk...” Kárpáti Tamás A honvédelmi képzés java már az új honvédelmi kabinetben történik „ de ott van például Zalaegerszeg”

Next