Igaz Szó, 1981. július-december (26. évfolyam, 13-24. szám)

1981-07-01 / 13. szám

és dolgozzon. Eleinte a titkár, meg a vezetőség gyakran beszélt a pa­rancsnokkal, hogy adjon tanácsot: kivel és ho­gyan foglalkozzunk? Ké­sőbb már kialakult a mi saját módszerünk és elébe mentünk az ese­ményeknek. Az is elő­fordult, hogy a parancs­nok nem is szerzett tu­domást akcióinkról, csak az eredményt lát­ta: egy-egy katona ma­gatartása megjavult. Mert a végén már min­denkire és mindenre ügyeltünk. Egyszerűen nem tűrtük, hogy vala­ki leszédelegjen a ren­des útról! Történt egy érdekes eset, azt hiszem érde­mes elmondani. Az egyik honvéd megismer­kedett egy lánnyal a szomszéd faluban. Úgy alakult, hogy a nagy szerelem figyelmetlenné tette és késve jött be a kimaradásról. A pa­rancsnok persze megfe­nyítette. A laktanya­fogságot mindig jókora adagban szabták, így a barátunk egy hónapig nem találkozhatott vol­na a lánnyal. Egy ideig be is tartotta a tilalmat, aztán észrevettük, hogy délután fel-felbukkan a sportpálya irányában. Persze mi figyeltük. A katona egy ideig néze­lődött a pályán, figyel­te a többiek játékát, az­tán kezdett távolodni. Aki figyelte, elébe ka­nyarodott és megkér­dezte: hova készül? „Csak sétálok!’’ — mondta a katona. Meg­kapta az intelmet, ne­hogy kilógjon, mert szó­lunk a parancsnoknak. A katona tudomásul vet­te, hogy figyeljük, de azért nem mondott le a szándékáról. Egyik délután zsúfolt programunk volt. Szem­lére készültünk és ilyen­kor mindenkire jut a munkából bőven. Barát­a­tunk néhány más szá­­­zadbeli katonával a­­ kislőtéren dolgozott. A nagy munkában oda se figyeltünk, hogy ki, hol dolgozik. Egyszeresek keresni kezdték a lakta­­nyafogságosokat és a mi barátunk nem jelent meg a sorakozón. Nyom­ban tudtuk, hol kell ke­resni. Ketten nekivág­tunk és a laktanyával egybeépített gyakorlóté­ren elébe vágtunk, tud­tuk, hogy a szomszéd falu felé csak erre jö­het. Néhány perc múl­va meg is jelent. Ugyan­csak meglepődött, ami­kor egy földhányás mö­gül elébe léptünk. Csak hebegni tudott. Persze nekünk volt mondani­valónk. Nyíltan beszél­tünk, nem a parancs­noknak szólunk, hanem a lánynak, hogy milyen fegyelmezetlen, felelőt­len emberrel van dolga. Kérte, hogy ne tegyük, de mi hajthatatlanok voltunk, hiszen csak hajszál választotta el a fogdától. Levelet írtunk a lánynak, amelyben megírtunk mindent őszintén. Kértük, segít­sen nekünk a barátun­kat megtartani a becsü­letes úton. Itt is a lány, de olyan levelet, hogy a végén már sajnáltuk a katonát, hiszen szerel­mes volt, mégis azt mondtuk: kellett neki ez a lecke! Mikor lejárt a fenyítése és megint megérdemelte az eltávo­zást, elment a lányhoz. Visszatérve elmondta, hogy alig akart vele szóba állni, azt hitte engedély nélkül hagyta el a laktanyát, s csak nagy nehezen békült ki vele. „Azért jó, hogy így történt” — mondta. Persze volt, amikor nem mi kezdeményez­tünk, hanem a parancs­nok tette fel a kérdést: mi legyen a fegyelem­sértővel? Egy eset kü­lönösen sokat foglalkoz­tatott bennünket. Az egyik katonánk a ki­képzésben folyamatosan kiváló munkát végzett, de ahányszor kiment a városba, mindig késve és ittasan jött be. Be­széltünk vele, ígérte, megváltozik, aztán leg­közelebb megint csak leitta magát. Hosszas beszélgetés következett, ami újabb ígérettel zá­rult. Ekkor az egyik KISZ-vezetőségi tag ér­dekes megfigyelését kö­zölte: a katona tíz hó­nap alatt nem kért sza­badságot, csak kimenőt, meg eltávozást. Engem bíztak meg, hogy erről óvatosan beszéljek vele. Szeret ejtettem, de nem sokra mentem. Kitérő válaszokat adott. Erre a következő kimenője al­kalmával megfigyeltem, hová tér be inni? Vár­tam egy órát, aztán én is bementem. Addigra már jócskán ivott és örömmel üdvözölt. Együtt ittunk és beszél­gettünk. Ekkor elmond­ta, hogy egyedül él a világban. A laktanyá­ban jól érzi magát, a munka leköti, de a vá­rosban nyomasztóan ne­hezedik rá a magány . ■. Végre tudtuk a diagnó­zist s a gyógyítás már könnyebben ment. A „magányos” katonának ezután volt hova men­nie szabadságra. Valaki mindig meghívta. Lesze­reléskor egyik társunk húgával tartotta az es­küvőjét. Ott voltunk va­lamennyien. Elmondta: Vornicsák Ferenc őrvezető Lejegyezte: Ujvári Imre László Rajok, szakaszok élén 5

Next