Igaz Szó, 1985. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)

1985-01-01 / 1. szám

K­A JUIVT Aki járt már súlyemelő­­versenyen, ismerősnek ta­lálhatja a címet. Az, aki emelteti a súlyt, azaz né­hány kilóval még rálicitál az éppen rúdon levő meny­­nyiségre, feltehetően bízik az erejében, jó formában érzi magát, szeretne jó eredményt elérni. De ho­gyan emeltetheti a súlyt egy egész szakosztály? Termé­szetesen átvitt értelemben, az eredményesebb munka érdekében kifejtett erőfe­szítéseket kell itt a tárcsák helyébe képzelnünk. A Bu­dapesti Honvéd súlyemelő szakosztálya 1984-ben a ko­rábbi évekhez képest új el­képzelésekkel, merészebb célokkal és néhány — ed­dig nem alkalmazott — módszerrel vágott neki a munkának. Erről beszélget­tünk Adám Lászlóval, a pi­ros-fehérek mesterével. — Nem árt elmondani az elején, hogy itt nem egy va­donatúj, minden előzmény nélküli váltásról van szó — kezdte Adám László, aki 1984 májusától vezető edző­je a szakosztálynak , ha­nem csupán arról, hogy hosszú évek folyamatos munkáját most néhány új elemmel szeretnénk gazda­­gítani. Régebben a Honvéd súlyemelői sok nagy sikert értek el, aztán szinte tör­vényszerű visszaesés kö­­vetkezett. Most tartunk ott, hogy ismét célul tűzhettük magunk elé: legyen minél több élvonalbeli, nemzetkö­zi mércével mérve is ered­ményes versenyzőnk. De ez nem az én vezető edzői ki­nevezésemmel kezdődött, hiszen 1973 óta — egy ki­sebb megszakítással — fo­lyamatosan itt dolgozom. — Törvényszerű vissza­esésről beszélt. Mit ért ez alatt? — Azt, hogy egy olyan kis szakosztály, mint a miénk, nem függetlenítheti magát az élettani periódu­soktól. Pontosabban, ha itt egy tehetséges és sikeres gárda kiöregszik, eltelik egy kis idő, mire hasonló után­pótlás akad. Nincs ugyanis annyi versenyzőnk, akkora utánpótlás­bázisunk, amely folyamatosan ontaná az ős­tehetségeket. A különböző korosztályokban összesen negyvenöt súlyemelőnk van, és ebbe már a Kassa utcai tagozatos általános iskola úttörőit is beleszámítottam. A létszám növelésére nincs lehetőségünk. Az sem igaz — sokan még mindig így hi­szik —, hogy a Honvéd a bevonultatásokkal könnyen szerezhet kiforrott, kész versenyzőket. Az élverseny­zők behívását ugyanis egyeztetni kell a klubjuk­kal. — Milyen új módszerek­kel gazdagították az edzés­munkát? — Az egyéni felkészítés híve vagyok, figyelembe ve­szem a versenyzők jelenték­telennek tűnő sajátos tulaj­donságait, adottságait, gondjait is. Évek óta vég­zünk különböző technikai eszközökkel teljesítmény­méréseket, és próbáljuk ezek eredményeit felhasz­nálni. Tavaly először jutot­tunk el oda, hogy két spor­tolónk — Hlavati András és Csóka Péter, mindketten sérülés után álltak újra munkába — felkészítését teljesen tudományos alapon terveztük meg és végeztük. Ennek lényege az, hogy igyekszünk a tévedés lehe­tőségét, a rizikófaktort mind kisebbre csökkenteni. Csóka és Hlavati eredményei biz­tatóak, tapasztalataink iga­zolják kísérletezésünket, ér­demes ezeket a módszereket fejleszteni és a többiek ed­zésmunkájára is kiterjesz­teni. — Kiket tart esélyesnek arra, hogy a nemzetközi él­vonalba kerüljenek? — Oda tartozott Stefano­­vics Imre, aki hamarosan befejezi a versenyzést. Hla­vati már oda tartozik, és hamarosan oda kerülhet Csóka, Haragos Attila és Nagy Péter. Az utánpótlás korúak közül Mészáros Ist­ván és Várvölgyi Attila emelkedik ki, és van az út­törők között öt nagyon te­hetséges fiú. Sikerült meg­szilárdítanunk a szakosztá­lyi fegyelmet. Most jó lég­körben dolgozunk, bizalom van a szakvezetők és a fiúk között. Ilyen közegben köny­­nyebben születhet a siker. Fazekas Endre, a Honvéd tudományos kutatásokkal foglalkozó csoportjának tag­ja korábban súlyemelő edző volt. Tőle afelől érdeklőd­tünk: milyen konkrét ered­ményeket értek el eddig az új módszerekkel? — Három éve kezdtünk hozzá ezeknek a módszerek­nek a kidolgozásához, s köz­ben folyamatosan bővítet­tük a hozzá szükséges tech­nikai parkot. A lényegük az, hogy nem áttételesek, hiszen a konkrét edzéskö­rülmények között mérjük a számunkra érdekes teljesít­ményeket, és ezek elemezé­se után igyekszünk gyakor­lati tanácsokkal segíteni az edzőket és a versenyzőket. Az én profilom a testi ké­pességek vizsgálatában az erő fejlesztése. Sikerült már a súlyemelésben fontos sze­repet játszó főbb izomcso­portok fejlesztésében né­hány általánosítható tapasz­talatot szeretn. Munkánkba a Kecskeméti Repülőorvosi Kutató Intézet és a Test­­nevelési Főiskola Kutató Intézetének néhány munka­társa is bekapcsolódott. Meghívtak már több orszá­gos és nemzetközi verseny­re, ahol egyrészt szélesebb körből gyűjthetek adatokat, másrészt így az eredmé­nyeinket nemcsak a Hon­véd, hanem az egész ma­gyar súlyemelősport kama­toztathatja. Végül lássuk, mit szól az újhoz a kísérletek egyik alanya, Hlavati András. — Hasznos dolognak tar­tom, nekem eddig több apró szakmai fogás finomításá­ban segített, így könnyeb­ben felismerjük, mikor és miben hibázunk és köny­­nyebb javítani is. — Nem nyomasztják azok az elvárások, amelyekről az edzője beszélt? — Egyáltalán nem, nem vagyok ideges típus. Tisz­tességesen készülök, és ez önbizalmat ad, mindig nyugodtan lépek a dobo­góra. Az aktív versenyzéstől búcsúzni készülő Stafano­­vics Imrétől, — aki az el­múlt években a magyar súlyemelés egyik nemzetkö­zi klasszisa volt — arra kértünk választ, miért dön­tött a visszavonulás mellett. — Harmincéves vagyok, az utóbbi időben rendre sé­rülések zavarták a felkészü­lésemet. Ádám László ed­zővel megbeszéltük a dol­got, s úgy döntöttünk, hogy abbahagyom. Visszavonu­lásról azonban nincs szó, maradok a szakosztálynál, és a fiatalok nevelésében fogok segédkezni. Még nem döntöttem el véglegesen, hogy az edzősködést válasz­tom-e, de ha megtetszik, és sikereim lesznek a gyere­kekkel, akkor talán megra­gadok emellett. Egy-két év múlva eldöntöm. FREÉSZ KÁROLY Fotó: MÁRKUS ANDRÁS Hlavati András ma a Bp. Honvéd súlyemelő szakosztályának legnagyobb reménysége 43

Next