Igaz Szó, 1985. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)
1985-01-01 / 1. szám
KA JUIVT Aki járt már súlyemelőversenyen, ismerősnek találhatja a címet. Az, aki emelteti a súlyt, azaz néhány kilóval még rálicitál az éppen rúdon levő menynyiségre, feltehetően bízik az erejében, jó formában érzi magát, szeretne jó eredményt elérni. De hogyan emeltetheti a súlyt egy egész szakosztály? Természetesen átvitt értelemben, az eredményesebb munka érdekében kifejtett erőfeszítéseket kell itt a tárcsák helyébe képzelnünk. A Budapesti Honvéd súlyemelő szakosztálya 1984-ben a korábbi évekhez képest új elképzelésekkel, merészebb célokkal és néhány — eddig nem alkalmazott — módszerrel vágott neki a munkának. Erről beszélgettünk Adám Lászlóval, a piros-fehérek mesterével. — Nem árt elmondani az elején, hogy itt nem egy vadonatúj, minden előzmény nélküli váltásról van szó — kezdte Adám László, aki 1984 májusától vezető edzője a szakosztálynak , hanem csupán arról, hogy hosszú évek folyamatos munkáját most néhány új elemmel szeretnénk gazdagítani. Régebben a Honvéd súlyemelői sok nagy sikert értek el, aztán szinte törvényszerű visszaesés következett. Most tartunk ott, hogy ismét célul tűzhettük magunk elé: legyen minél több élvonalbeli, nemzetközi mércével mérve is eredményes versenyzőnk. De ez nem az én vezető edzői kinevezésemmel kezdődött, hiszen 1973 óta — egy kisebb megszakítással — folyamatosan itt dolgozom. — Törvényszerű visszaesésről beszélt. Mit ért ez alatt? — Azt, hogy egy olyan kis szakosztály, mint a miénk, nem függetlenítheti magát az élettani periódusoktól. Pontosabban, ha itt egy tehetséges és sikeres gárda kiöregszik, eltelik egy kis idő, mire hasonló utánpótlás akad. Nincs ugyanis annyi versenyzőnk, akkora utánpótlásbázisunk, amely folyamatosan ontaná az őstehetségeket. A különböző korosztályokban összesen negyvenöt súlyemelőnk van, és ebbe már a Kassa utcai tagozatos általános iskola úttörőit is beleszámítottam. A létszám növelésére nincs lehetőségünk. Az sem igaz — sokan még mindig így hiszik —, hogy a Honvéd a bevonultatásokkal könnyen szerezhet kiforrott, kész versenyzőket. Az élversenyzők behívását ugyanis egyeztetni kell a klubjukkal. — Milyen új módszerekkel gazdagították az edzésmunkát? — Az egyéni felkészítés híve vagyok, figyelembe veszem a versenyzők jelentéktelennek tűnő sajátos tulajdonságait, adottságait, gondjait is. Évek óta végzünk különböző technikai eszközökkel teljesítményméréseket, és próbáljuk ezek eredményeit felhasználni. Tavaly először jutottunk el oda, hogy két sportolónk — Hlavati András és Csóka Péter, mindketten sérülés után álltak újra munkába — felkészítését teljesen tudományos alapon terveztük meg és végeztük. Ennek lényege az, hogy igyekszünk a tévedés lehetőségét, a rizikófaktort mind kisebbre csökkenteni. Csóka és Hlavati eredményei biztatóak, tapasztalataink igazolják kísérletezésünket, érdemes ezeket a módszereket fejleszteni és a többiek edzésmunkájára is kiterjeszteni. — Kiket tart esélyesnek arra, hogy a nemzetközi élvonalba kerüljenek? — Oda tartozott Stefanovics Imre, aki hamarosan befejezi a versenyzést. Hlavati már oda tartozik, és hamarosan oda kerülhet Csóka, Haragos Attila és Nagy Péter. Az utánpótlás korúak közül Mészáros István és Várvölgyi Attila emelkedik ki, és van az úttörők között öt nagyon tehetséges fiú. Sikerült megszilárdítanunk a szakosztályi fegyelmet. Most jó légkörben dolgozunk, bizalom van a szakvezetők és a fiúk között. Ilyen közegben könynyebben születhet a siker. Fazekas Endre, a Honvéd tudományos kutatásokkal foglalkozó csoportjának tagja korábban súlyemelő edző volt. Tőle afelől érdeklődtünk: milyen konkrét eredményeket értek el eddig az új módszerekkel? — Három éve kezdtünk hozzá ezeknek a módszereknek a kidolgozásához, s közben folyamatosan bővítettük a hozzá szükséges technikai parkot. A lényegük az, hogy nem áttételesek, hiszen a konkrét edzéskörülmények között mérjük a számunkra érdekes teljesítményeket, és ezek elemezése után igyekszünk gyakorlati tanácsokkal segíteni az edzőket és a versenyzőket. Az én profilom a testi képességek vizsgálatában az erő fejlesztése. Sikerült már a súlyemelésben fontos szerepet játszó főbb izomcsoportok fejlesztésében néhány általánosítható tapasztalatot szeretn. Munkánkba a Kecskeméti Repülőorvosi Kutató Intézet és a Testnevelési Főiskola Kutató Intézetének néhány munkatársa is bekapcsolódott. Meghívtak már több országos és nemzetközi versenyre, ahol egyrészt szélesebb körből gyűjthetek adatokat, másrészt így az eredményeinket nemcsak a Honvéd, hanem az egész magyar súlyemelősport kamatoztathatja. Végül lássuk, mit szól az újhoz a kísérletek egyik alanya, Hlavati András. — Hasznos dolognak tartom, nekem eddig több apró szakmai fogás finomításában segített, így könnyebben felismerjük, mikor és miben hibázunk és könynyebb javítani is. — Nem nyomasztják azok az elvárások, amelyekről az edzője beszélt? — Egyáltalán nem, nem vagyok ideges típus. Tisztességesen készülök, és ez önbizalmat ad, mindig nyugodtan lépek a dobogóra. Az aktív versenyzéstől búcsúzni készülő Stafanovics Imrétől, — aki az elmúlt években a magyar súlyemelés egyik nemzetközi klasszisa volt — arra kértünk választ, miért döntött a visszavonulás mellett. — Harmincéves vagyok, az utóbbi időben rendre sérülések zavarták a felkészülésemet. Ádám László edzővel megbeszéltük a dolgot, s úgy döntöttünk, hogy abbahagyom. Visszavonulásról azonban nincs szó, maradok a szakosztálynál, és a fiatalok nevelésében fogok segédkezni. Még nem döntöttem el véglegesen, hogy az edzősködést választom-e, de ha megtetszik, és sikereim lesznek a gyerekekkel, akkor talán megragadok emellett. Egy-két év múlva eldöntöm. FREÉSZ KÁROLY Fotó: MÁRKUS ANDRÁS Hlavati András ma a Bp. Honvéd súlyemelő szakosztályának legnagyobb reménysége 43