Igaz Szó, 1985. július-december (30. évfolyam, 7-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
Schubert Éva „állt modellt”. De előbb elmentem a múzeumba, hogy ne csak reprodukcióról, hanem „élőből” is megismerjem a színeket. — Fogorvosi vagy inkább gyóntatószék az öné? — A színész nálunk kezd és nálunk végez, s ami közte éri, az rendszerint nálunk csapódik le. Van aki csak fásultan ül a székiben, s némán tűri a néha bizony másfél óráig is eltartó procedúrát. Van aki velem ordít, pedig nem rám mérges, csak én vágyoik a közelében, aztán van, akivel vidáman eldiskurálunk. Neveket szándékosan nem mondok. — Azért bizonyára vannak kedvenc színészei. — Inkább kedvenc maszkjaim vannak. Nagyon szerettem a 79-ben készült diszkóparódiát, amelynek eredetijét néhány héttel az adás előtt szintén láthatták a tévénézők, így még hatásosabbak voltak a párhuzamok. Márkus László mint Demis Roussos, Hernádi Judit Donna Summerként, Csala Zsuzsa és Mányai Zsuzsa Baccara-duója, aztán a Pálos Zsuzsa, Szabadi Edith, Bán Teodóra, Keveházi Gábor összetételű Boney M. vagy a Takács Mari, Kudlik Juli, Knézy Jenő, Murányi László felállású Abba, hogy Harsányi Gábor Amanda Learjéről ne is beszéljek. Egyébként érdekes módon Harsányittalán többször kellett nőnek maszkíroznom, mint férfinak. S ha már a „lányoknál” tartunk, szívesen emlékszem vissza Csehov Három nővérére Körmendi János, Haumann Péter és Márkus László interpretálásában. Sajnos, ilyen feladatok csak ritkán adódnak. — Mire a legbüszkébb? — Szakmailag arra, hogy másfél esztendővel ezelőtt összemérte tudását a magyar és a cseh televízió 6-6 főből álló maszkmester-válogatottja, s Erzsébet királynő arcmásával — Pápai Erzsi volt a médium — elnyertem a , ,legtelevízióbb -szerű” maszk különdíját. „Másik” büszkeségem nyolcéves Dóra lányom, aki szintén hűséges megrendelőim közé tartozik, legutóbb egy sulibulira kellett Miss Röfire formálnom a Muppet show-ból. Ám az iskolai ■zsűri szigorúbb volt a szakmainál, ezzel a produkcióval nem kerültem dobogóra. — Kommentálná -e röviden a kissé szokatlan fotót? — Finn—magyar koprodukcióban készült egy meglehetősen vidám hangulatú összeállítás, erre utal az én feladatom is, aképen látható gömbölyded formákra két nyelven kellett felpingálnom: Káros az egészségre! Adrienne Személyesen kevesen ismerik, mégis, ha a közértben előttünk állva kér húsz deka felvágottat, egész nap azon törjük a fejünket, hol találkoztunk már, honnan ismerjük ezt a hangot. Aztán három nap múlva a rádióból ránk köszönt ugyanaz az orgánum, s a homlokunkra csapunk, megvan, ő volt az. Mikortól datálódnak az effajta ismeretségek? — kérdezzük Zahorán Adrienne rádióbemondót. — A rádióújságban megjelent apróhirdetésre jelentkeztem 1980 végén, mintegy kétszázadmagammal. A sok-sok szűrőt követően végül ketten maradtunk, s bekerültünk a szerencsés két és fél-három tucatnyi ember közé, aki a rádió bemondójának nevezheti magát. — Miért szerencsés? — Hát nem szerencse, ha az ember azt csinálhatja, amit imád? Én rettenetesen szeretem ezt a munkát, pedig eredetileg magyar— ének szakos tanár vagyok. De igaz, ami igaz, nem volt elég pedagógiai érzékem, no meg rögtön a mélyvízbe is dobtak, kevésbé szerettem iskolába járni, mint a tanítványaim. Itt viszont talán épp azt élvezem a legjobban, hogy nincs két egyforma nap. Szerdán hajnali háromkor kerülök ágyba, csütörtökön akkor kelek. — Előbb-utóbb túl kell esnünk ezen a kérdésen is. Természetesen a bakikról van szó, önnek van mumusa? — Nem tagadom, hogy néha átfutva a hírt, egy kicsit beleborzongok: Úristen, hogy fogom én ezt kimondani? De „állandó ellenségem” még nincs. Van akinek a püspöki kar az, rendre „püskösi” kar kerekedik belőle. Az eddigi legemlékezetesebb dobásom: „Lukács Prál búcsúzik”. Legendás elszólásom pedig azt hiszem, nem is lesz, mert hamar megtanultam a rádiósok tízparancsolatának legfontosabbikát: ahol mikrofon van elhelyezve, olyat mondani, ami nem mehetne adásba, szigorúan tilos! Buktak már bele néhányan a technika tréfájába. — Ha egy-egy fárasztó nap után hazaér, mi jelenti önnek a kikapcsolódást? — Hogy bekapcsolom a rádiót. Én ugyanis nemcsak „csinálom” a műsort, hanem az egyik leglelkesebb fogyasztója is vagyok. KÁRPÁTI TAMÁS Bakács Katalin: A színész nálunk kezd és nálunk végez Zahorán Adrienne: - Itt nincs két egyforma nap