Igaz Szó, 1954. január-június (2. évfolyam, 1-5. szám)
1954-03-01 / 3-4. szám
A paraszti világot tükröző írásaiból a századvégi magyar faluról gazdag, sokoldalról megvilágított képet kapunk. A sötétségben élő, babonákba fulladó falu rajza mellett (például: Orvosságok) több novellában találkozunk azzal a témával, hogy a kapitalizmus kibontakozása a hűbéri rendből kilépett parasztságot milyen rendkívül súlyos helyzetbe hozta. A kapitalizmus fejlődése a parasztság túlnyomó tömegeit elnyomorította és rétegekre bontotta. A paraszti tömegeknek ez az elnyomorodása és rétegekre való tagozódása is tükröződik Thury novelláiban (például: GŐZÖG a határban, A vasút, A töltés alatt). Egyik legdrámaibb írásában (Van igazság) már a zsírosparaszt Figurája is jelen van, aki furfanggal és embertelen módon zsákmányolja ki és taszítja a teljes megsemmisülésbe a falu szegényeit. De a falusi proletártömegek forrongásai és a kapitalizmus fejlődése következtében elnyomorított paraszti rétegek fel-fellobbanó, ösztönös harca mellett. Thury egész sereg novellájában hangot kap az ipari munkásság és a bányászok megmozdulása, forradalmi törekvései is. Mint ismeretes, a magyar munkásság osztállyá szerveződésének nagyarányú kibontakozása a múlt század utolsó évtizedeire és a huszadik század kezdetére esik. Thuryt az ipari munkások harca ugyanúgy foglalkoztatja, mint a kisemmizett paraszti tömegek lázongása. Felfigyel a sztrájkoló munkások tömegeire, megrázó képekben örökíti meg a századvégi bányákban sínylődő munkások szenvedéseit (Éjjel). Ebben a tárgykörben olyan írásokat is találunk, amelyekben a novella hősei titkos gyűlésekre járnak (például: Gondviselés), ahol a nyomorban sínylődök bajait vitatják meg. Szegényemberek pártja című novellájának munkásalakja így beszél a szegényemberek pártjáról: ......bolond az, aki tovább vár. Van már a szegényembereknek is partja, oda be kell menni. A báró megy a bárokhoz, a gróf a grófokhoz, miért ne álljon a szegényember is a szegényember mellé... így csak nem mehet a világ végéig... Én is mennék, dehát nálunk betiltották. Az igazgató kihirdette, hogy mindjárt kicsapja a gyárból azt, aki elmegy a szocialistákhoz." Ez a novella arról tanúskodik, hogy Thury, ha nem is itt a proletáriátus jövőt kovácsoló harcának győzelmében, felfigyelt a munkásosztály szervezkedésére és mélységesen együttérzett az életüket alig tengető, harcra szervezkedő proletárokkal. Társadalomszemlélete, ellenzékisége azonban soha nem törte át az ösztönösen lázongó paraszttömegek, vagy, az összefogás felé tapogatózó öntudatlan proletártömegek lázadozásainak szűk, perspektívátlan határait, Írásaiban a nincstelenek kétségbeesett reménytelenségénél, a meggyötörtek vad lázadásainál és a kisemmizettek életre-halálra menő kitöréseinél többet nem tudott megmutatni. Nem látta, hogy a paraszti és proletár tömegek egyre gyakrabban ismétlődő, duzzadó forrongása a századfordulón azt a növekvő erőt jelenti, amely feltartóztathatatlanul előre tör s megássa az úri Magyarország sírját. A ferenczjózsefi magyar társadalom elkerülhetetlen és szükséges pusztulását ő is, akárcsak legnagyobb prózaíró kortársa, Mikszáth, összetévesztette a magyar nép megsemmisülésével. Ezért nem látta meg a jövőt tudatos harccal munkáló erőket, ezért nem bízott a forradalom győzelmében. Novelláinak hősei tragikus sorsú emberek, akik vad dühvel lázadoznak az elviselhetetlen elnyomás ellen. De a tőkés-földesúri rendszerrel való szembenállásnak ez az erőszakos formája, amelynek belső motorja a könnyeket fakasztó keserűség és indulat, soha nem vezet eredményre. Hősei ebben az embertelen, tragikus küzdelemben többnyire elpusztulnak, vakon belerohannak a halálba (például: Emberhalál), öngyilkosok lesznek, (például a Gabay kiskáplár), vagy reménytelenül tengetik tovább keserves kínoktól terhes, sivár életüket. A Thury-novellák drámai erejét az író sajátos helyzetteremtése fokozza. Általában olyan helyzetekben állítja elénk hőseit, hogy azok elkeseredése és halált szülő dühe nem a rendszer tulajdonképpeni urai ellen irányul, hanem csak az elnyomók puszta eszközei ellen: nyomorgó emberek és tisztviselők ellen (például Gőzös a határban). A magyar kritikai realizmusnak ez a kiváló képviselője a megtörtség, a tompa megadás, a tört remény, a lankadt küzdelem, a szívtelenség, a benső meghasonlás, az igazságtalanság, az elnyomás, a pusztulás és éhség képeinek festője, akiből az élet hiába akart rabszolgát csinálni, minél nyomasztóbban nehezedett rá a valóság, minél