Igaz Szó, 1954. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)
1954-07-01 / 7. szám
MOLTER KÁROLY AZ ÚJÍTÓ CSEHOV élévszázada, hogy egy német gyógyfürdőhelyen tüdővészben meghalt Anton Pavlovics Csehov, a nagy orosz író, aki könnyes humorával, szatirikus karcolataival, kora társadalmát bíráló novelláival és „lírai“ drámáival világhírt szerzett már életében, akit azonban halála után Európa polgári irodalomkritikája a naturalizmus késői hajtásaként búcsúztatott el. E bírálat okai a polgári esztétikában gyökereztek, annál is inkább, mivel Csehov világnézete, társadalmi magatartása és néhány viharos tette magára haragította a burzsoázia szolgálatában álló kritikusokat. Ez a nagy író, a francia Riviérán keresve gyógyulást, a Dreyfuss-perben és a zsidóüldözés ellen élesen nyilatkozott meg Zola Emil mellett, világ-, szerte tárgyalt vádirata, a „J’accuse“ idején. Aztán, mikor Maxim Gorkijt kizárták az orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjai közül, Csehov azonnal lemondott saját tiszteletbeli tagságáról, hogy együttérzését fejezze ki lelki munkatársával és bizalmas barátjával. Aki ugyanis a századforduló idején, mint Csehov, a társadalom visszásságait bírálta és a kisemmizettek és megalázottak sorsáról írt, azt a burzsoá dekadens széptan okvetlenül sietve bélyegezte naturalistának ... Pedig Csehov nagy alkotásaiban nyoma sincs a naturalizmusnak. Az író, hangját sohase tartotta azonosnak a gramofonlemezével és a valóságot bíráló írását sohasem tévesztette össze a fényképezés technikai műveletével, a nyomorúság és robot céltalan, verista bemutatásával. A múlt századvég legnagyobb realistái közt tartotta számon Csehovot a világhaladó közvéleménye, amely hamar nevezte el „csehovi“-nak a szenvedő szegények panaszának humanista megszólaltatását, a nyomor föltárását és a kizsákmányolok kemény leleplezését. Akár apró gúnyképekben, akár érzelemdús színdarabokban, vagy akciós novellák útján ismerte meg a lángeszű orosz alkotónak a cári Oroszország bomló társadalmi erkölcsével való szembeszállását, a korabeli világfölszi piszka iránti undorát, és az olvasók óriás többsége szíves-örömest fogadta Csehovot. Kis-szatócs környezetből való Csehov, az ateista, materialista orvos, aki az orvostudományban éppenúgy, mint az irodalomban, az emberi közösségért való küzdelmet tartotta legboldogítóbb életcéljának. Tehetséges testvérei korán hullanak el a kispolgári ellentmondások reménytelenségében, de Csehov töretlenül végzi 44 éves korában bekövetkezett haláláig orvosi és irodalmi kettős munkáját. Főként az irodalomnak élt és nem, nagy könyvek zajos sikerével indult, hanem az aprómunkában való remekelésével. Csehov a „miniatűr“ mestere, önmagát kezdetben, élclapi munkája közben „szilánkistá“-nak nevezte. Ebben a szatirikus ,,rövid“műfajban alig van versenytársa a világirodalomban. Pedig számos, kiváló írót ismerünk e téren, (hogy csak Mark Twain-t vagy Swift késői tanítványait említsem), akik szintén szűkszavúan fejezik ki a legbonyolultabb igazságot, vagy a legbántóbb társadalmi fonákságot, gazságot. Csehov nemcsak a komikumnak meglepő hirtelenségével, hat, hanem a mondanivalója élével is mellbe talál, ütőereje pedig társadalmi jellegű, módszere a kritikai realista íróé, aki a leplezetlen igazmondást egyesítette a páratlan rövidséggel, ennek művészetével. Rövidséget, tömörséget jelent nála a szóbőségéből való válogatás, a kevés szóval