Igaz Szó, 1955. július-december (3. évfolyam, 7-12. szám)
1955-11-01 / 11. szám
torzítja el. Gondoljunk pl. az Emberhalál. Gőzös a határban, vagy A vasút hőseire, akik fellázadnak ugyan embertelen sorsuk ellen, de a társadalmi igazságtalanságok elleni harcuk, individualista lázadásuk és nem egyszer anarchista magatartásuk miatt, eleve elbukásra van ítélve. Thury világszemléletének egyik legnagyobb korlátja — miként helyesen látja Hajdú —, hogy társadalomszemlélete, ellenzékisége „soha nem törte át az ösztönösen lázongó paraszttömegek vagy az összefogás felé tapogatózó öntudatlan paraszttömegek lázadozásainak szűk, perspektívában határait.” Az új Thury-kötet figyelemre méltó értéke Hajdú Győző bevezető tanulmánya. Hazai olvasóink ebből a tanulmányból pártos és hű képét kapják nemcsak Thuryéletművének, de annak a kornak is, amelyben ez az életmű kibontakozott. Thury — írja összefoglaló értékelésében Hajdú — „eddig ismeretlen világot hoz magával, új területet hódít meg a magyar irodalom számára. A kilencvenes évekig, mikor írói fejlődése kibontakozásnak indult, nincs magyar prózaíró, aki az életet annyira a társadalom elnyomottjainak szemével látná, annyira a szegények szemével és lelkével érezné, mint ő.” A bevezető tanulmány komoly értékei mellett rá kell mutatnunk annak néhány fogyatékosságára is. A bevezető írója aránytalanul többet foglalkozik Thury publicisztikájával és viszonylag keveset magukkal a novellákkal. Thury közírói tevékenységének ismerete feltétlenül szükséges mind az író világnézetének, mind a közölt elbeszélések eszmei mondanivalójának megértéséhez, de véleményünk szerint a hangsúlynak éppen a közölt szövegek elemzésére kellett volna esnie. A 35 oldalas bevezetőből mindöszsze 8 oldalt szánt Hajdú a novellák tárgyalásának, holott a sokoldalú elemzés révén az olvasó világosabban látná Thury kritikai realizmusának értékét és korlátait is. Ez egyúttal hozzásegítette volna a bevezető íróját ahhoz, hogy ne csak érintse, de pontosan ki is jelölje Thury helyét kora irodalmában. Erről a kérdésről Hajdú keveset ír: „Realizmusa új hang a századvégi magyar irodalomban. Tolnai Lajos, Mikszáth Kálmán, Petelei István, Papp Dániel, Justh Zsigmond, Gozsdu Elek, Bródy Sándor kritikai realizmusa mellé új életmű sorakozik fel.” Ez mind igaz, de nem eléggé dokumentált, pedig éppen e fenti írókkal való beható összehasonlítás nyújtott volna alkalmat Hajdúnak arra, hogy Thury kritikai realista módszerét, írói alkotó eljárásainak sajátosságait kifejtse. Alig érinti a bevezetés a prózaíró Thury nyelvének, stílusának kérdéseit is. Ez a vizsgálat Thurynál különösen értékes eredményhez vezetett volna, mert nála is, mint Adynál, a harcos, haladó publicisztika szorosan összefonódik későbbi írói tematika jával, részben formaművészetével is. Azonban, míg Adynál a publicisztika csak előkészület világnézete és írói tematikája kialakításához, kulcs költői kibontakozása megteremtéséhez, addig Thury nem tud elbeszéléseiben megszabadulni a közíró, stílus és nyelv hátráltató, elbeszélő stílusa sajátosságait gátló elemeitől. Talán ezzel magyarázható, hogy elbeszélései nagy részében elsősorban az eszmei mondanivaló kapja meg az olvasót, nem pedig a kidolgozott stílus. Kétségtelenen Thury értékelésénél nem szabad elfelejtenünk életpályája kettétörtségét, viszonylagos rövidségét és írói sorsa tragikus voltát sem, mégis felmerül a kérdés, hogy a magyar kritikai realizmusnak melyik szakaszához tartozik pontosan életműve, és ezt a szakaszt milyen új eszmei, formai elemekkel gazdagította? E kérdés fontosságára Hajdú világosan utal akkoramikor Thury szellemi körét, a vele rokordúton járó írók csoportját kijelöli, de ugyanakkor a kérdést nyitva is hagyja kívánatos volna, hogy Hajdú maga későbbi írásaiban folytassa a Thury-értékeelésével megkezdett munkáját A Thury-kötet — a fenti hiányosságok ellenére — komoly eredménye könyvkiadásunknak. Mind a közölt szemelvények, mind pedig Hajdú Győző értékes bevezetőie hozzájárulnak ahhoz, hogy dolgozóink megismerjék haladó hagyómlányainkat JANCSÓ ELEMER Julius Fucsik : Utak és állomások Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955 Novellás kötetet, versgyűjteményt nem úgy szoktam olvasni, mint a regényt, legyvégtében az első laptól az utolsóig Először a tartalomjegyzéket veszem célba: ízlelgetem a címeket, próbálok mögéjük kukucskálni, néha még a terjedelem is latba esik, úgy látok neki a szellemi falatozásnak. De azután is vissza-vissza lapozok, átugrom, megállok — kedvemre kószálok az elémtárt világban. Fucsik könyvét is így olvastam. Az alcíme ugyanis: Válogatott cikkek, tanulmányok