Igaz Szó, 1955. július-december (3. évfolyam, 7-12. szám)
1955-12-01 / 12. szám
megállapít, helyzeteket rögzít, míg Gozsdu vívódik, gyötrődik magában. Peteleiben az emberibb életre vágyó kispolgár szólal meg, aki azonban végső fokon belenyugszik a változhatatlanba. Milyen más Gozsdu, akiben a látszólagos hasonlóság ellenére is ott forrnak az igaz cselekvésre ösztönző indulatok, bár a cselekvés közvetlen módjai el vannak zárva előle. Filozófiája — mert Gozsdu kifejezetten filozofikus író — egy tőről fakad a 80-as évek fiatal írónemzedékének, Reviczkynek, Komjáthynak, Justh Zsigmondnak a pesszimizmusával. Őbenne is megvan az a reménytelenséggel való vívódás, amely Reviczky lírájára olyan jellemző, ő is megtagadja néha az emberi civilizációt, mert úgy érzi, akárcsak Justh, hogy az az ember kizsákmányolásának csak rafináltabb eszközeit biztosítja ahelyett, hogy az ember felszabadulását hozná el. Ez a pesszimizmus nem valami mal du siecle, nem valami nemzedéki betegség, hanem a 48-as nagy eszményektől már elszakadt, de az új forradalom eszményeihez még el nem jutott írógárda tétovázása a két forradalom: a múltba vesző 1848 és a messze távoli jövőben készülődő 1919 között. Ezt a pesszimizmust indokolja a történelmi helyzet is, hisz ekkoriban a 48-at vezető középnemesség (amelyről Gozsdu is olyan gyilkos képet fest a Nemes rozsdában) már eljátszotta történelmi szerepét, a polgárság beállott a kiegyezés szekértolói közé, a munkásmozgalomnak pedig még csak létéért való első küzdelmei folytak. Gozsdu hőseiben ott éltek egy boldogabb élet eszményei. A harc formái azonban rendszerint eltorzultak s ők maguk kettétörve, vagy meghasonlottan vesztek el a szemünk elől. Akad közöttük volt katonatiszt, aki megutálja az erőszakot, a hadseregben divatozó kegyetlenséget, de nazarénussá lesz s az országúton vándorolva zárja ki szabadság-rajongó lelkét a természet tisztasága és szépségei előtt. (Országúton) Van közöttük bukott leány, akit a nyomor és a kapitalista társadalom álerkölcse vitt erre az útra, de aki lelkében tiszta marad. Amikor találkozik az első férfivel, aki az embert keresi benne, elpusztítja magát, mert nem akarja szerelmesét a maga nyomorultságával beszennyezni. (Cecil). Van közöttük forradalmár, Diniszin Péter, aki egíti életét, vagyonát a szerb nép szabadságának kivívására akarja szentelni. Harcolni akar a népért, de a nép nélkül, s természetes, hogy ilyen körülmények között csak a magasztos ügy szekerébe kapaszkodó kisebb-nagyobb haszonlesők érvényesülnek, őt magát pedig meghasonlásba s népe érdekeinek elárulásába kergeti az elő alkalom, amikor rádöbben arra, hogy mennyire idegen az ő fanatikus, de tartalmatlan rajongásától a nép mindennapi élete, vágya és reménysége. (A mártír). Gozsdu szenvedélyesen tárja fel az uralkodó osztályok életének tartalmatlan ürességét, a köznemességét, amely már csak kétes emlékű múltjának felidézésére, úri kivagyiságára büszke, de ezzel aztán ki is merült minden igénye (Nemes rozsda), s az arisztokráciáét, amelynek életében nap mint nap szemérmetlenebbül tárul fel a teljes élősdiség, az undorító és csömörbe hajszoló élvezetvágy, amelynek vége az átdorbézolt élet úri gesztussal való elhajítása (Spleen), vagy a kiélt fiatalság után az öregkor „kegyessége” (Nirvana). A 80-as évek fiatal nemzedékéből Gozsdu az, akinek szemei előtt feltárult a nép életének mélységes kitaszítottsága, nyomorultsága is. Igaz, csak egyetlen írásában, de ez az egy, az Ultima ratio is elég volna ahhoz, hogy nevét számunkra megőrizze. A szenvedésekre, az élet eltorzító hatásaira érzékenyen reagáló író itt jut el a népi élet mélységeinek megsejtéséig. Itt sikerül Gozsdunak igazán megmutatnia azt, hogy a legfájdalmasabban a dolgozó népet érinti ez a vakvágányon veszteglő élet . GOZSDU életének nem egy részét homály fedi meg. Nem sokkal tudunk róla többet, mint amennyit írásai elárulnak. Azt sem tudjuk, milyen módon fogadta az új korszak hajnalát hirdető proletárforradalmat. Az azonban kétségtelen, hogy műve egészével igenelte azt a világot, amely hadat üzen az embert elsenyvesztő polgári-földesúri elnyomásnak, amely felszabadítja az addig gúzsba kötött erőket s egy igazabb szebb és boldogabb világ birtokosává teszi a népet. DÁVID GYULA