Igaz Szó, 1965. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-04-01 / 4. szám

HAJDÚ GYŐZŐ: A TŰZ, A TŰZ, A SZENT TŰZ... 569 Csíky, a „szélhámosok, szent özvegyek, kártyázok, sikkasztók, szoknyavadá­­szok, lóversenyhősök“ micsoda dzsentripanoptikumát vonultatta fel! No és az a tűz, amit Tolnai után Mikszáth rakott ez „alkotmányos tolvajokat“ kite­nyésztő eszem­-iszom társadalom alá! Tovább fújni ezt a „tüzet“?! Szinte lehetetlennek tűnt. Móricz vállalta, és bírta — tüdővel, szenvedéllyel, teremtő akarással! Az ő tüzének lángjai csaptak a legmagasabbra: az egész úri Magyarország benne perzselődött... Az Úri muri utolsó nagy jelenetében Szakhmáry Zoltán nemcsak saját tanyáját gyújtja fel. Az önpusztításba menekült dzsentri egy világot borít lángba. A történelem döntött, s ennek megfelelően az írói ítélkezés félelme­tes­e új Dózsák és Rózsa Sándorok jöttét sürgeti. Ne feledjük: Móricz élete utolsó évében fogalmazta újra az Úri muri szövegét. Indulata már a népi forradalom igényét fejezte ki. Tisztító viharként zúg végig a színdarabon ez az indulat. A darabban az „egész gentry“ áll előttünk — a hulla felboncolva, kiterítve. De a tetem fölött az író könnyet nem ejt, elérzékenyülés többé nem kísérti... Dzsentrit sirató műveiben annak idején megpróbálta a lehetetlent: a sírból visszarántani s „a munka, a céltudatos, építő munka felé“ terelni a „régi, becses, nagyértékű osztály“ legjobbjait. De védelmező szava az idők folyamán egyre keményebb váddá szigorodott. Sőt, már akkor is benne sis­­tergett a vád, amikor gondolatait és érzelmeit még a dzsentri-életstílus nyűgözte. A Kerek Ferkék vonzásköréből nehezen tudott kiszakadni. A Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül idilli állóvizét azonban már a józanító kri­tika szele borzolja: „Élni, csak azért, hogy éljen az ember. Enni, hogy él­jünk, főzni, hogy ehessünk . . . Vetni, kapálni, dolgozni, tehenet tartani, ser­tést, tyúkot, birkát, termelni búzát, kukoricát, rozsot, nagy határ földeket bevetni, szántással, aratással, csépléssel, vevéssel, eladással, cselédekkel, ide­genekkel, rokonokkal, férjjel harcolni, hogy legyen mit főzni, s főzni, hogy legyen mit enni, enni, élni!“29 A fáklya Dékány tiszteletesének boros állapotban kibuggyant szavaiban az író „rohamozott“: „Dzsentri!... kedves öcsém... a dzsentriuralom, az csak olyan pictus masculus, a dzsentriuralom csak arra való, hogy végre­hajtsa a nagybirtokos uralom akaratát, az csak egy olyan adminisztratív gé­pezet. Hát persze így együvé vannak forrva, mert egymást támogatják, a nagy urak fenntartják ezeket, ezek meg szolgálják azokat... “30 A megkezdett „rohamot“ lépésről lépésre, könyvről könyvre szélesebb fronton folytatja. A Kivilágos kivirradtig adoma-sorozatából valósággal árad a gúny és a szatíra. A dzsentri saját testére szabott vallással ámítja önmagát. Szalay Péter „vallása“ szinte valamennyi dzsentri krédója: „Mert már az maga vallás — mondta emelt hangon, — ahogy a magyar ember a szép fehér abrosszal leterített asztalhoz ül, és áhítattal megeszi azt a jó sárga tyúklevest, avval a jó mennyei ízű csigatésztával, s utána azt a felséges kolozsvári káposztát és a rózsapiros csörögét, és issza azt a jó meszes, kel­lemes szilágysági bort és szíjja a pompás tajtékpipából a jóízű dohányfüstöt, s azt kifújja és nagyokat böfög! .. . Mondom, ez is vallás, csak hit legyen benne! Szent és nagy hit! hogy ez szép és jó és ez az isteni rendeltetés az életben“.31 A Kivilágos kivirradtig megjelenésétől (1926) alig telt el egy esztendő, és máris újabb regényben, az Úri muriban rohamoz. Az ügyvéd szavai mögé 29 Móricz Zsigmond regényei és elbeszélései. Magyar Helikon, 1. kötet, 759. oldal. 30 Móricz Zsigmond regényei és elbeszélései. II. kötet, II. oldal. 31 Móricz Zsigmond regényei és elbeszélései. IV. kötet, 44. oldal.

Next