Igaz Szó, 1967. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)
1967-09-01 / 9. szám
394 HUSZONÖT ÉVE HALT MEG MÓRICZ ZSIGMOND történetét. Lilire a későbbiek krónikája maradt. Leányfalu, üdülőhely Szentendre fölött, a Duna-kanyarban, olyan volt Móricznak ez a hely, mint Adynak Csúcsa, még több is annál, olyan, mint Tolsztojnak Jasznaja Poljana, mint Alecsandrinak a moldvai Mircetti. A csécsei Móricznak Leányfalu igazi szülőföldjévé vált. Itt élt Gyulai Pál is, de a helybeliek szemében zord öregúr maradt végig. Móriczot a falu egyszerű fiai, iparosok, kertészek maguk közé fogadták, maguk közül valónak érezték. Ma is szívesen mesélnek róla az őslakók. A ház egy kert mélyén bújik meg, a kert hosszan elnyúlik az országút mentén, nem messze a Dunától. Ebben a kertben élte ki Móricz gazdálkodási szenvedélyét. „Jaj, apukám, mennyi pénz ment el erre a kertre — emlékezik Lili. — Nálunk minden százszor olyan drága volt, mint a boltban! Az a sok napszámos! Pedig örökké köztük járkáltál nagy karimás szalmakalapoddal, mint egy brazil ültetvényes. Már ugyan, ha akad ültetvényes, aki azért ellenőrzi szüntelenül a munkásait, hogy egyetlen mesét se mulaszszon el! Meséltek is neked napszámba! Mit bánod te a kapálást, csak mondja az öreg Jani bácsi vagy Ábris bácsi. Neked sosem volt probléma napszámost találni, minden jó meséjű ember megtalálta az ingyen napszám felé az Utat. Te megjegyezted, és szeretted a lazsálást. Egynapi kapálás nálunk két hétig tartott.“ Nagy keret ez a ház, az egész Móricz-famíliát, barátok sokaságát, örömet és bánatot fog össze. Itt írta meg annyi nagy művét, itt álmodott, szenvedett, a tornác kövein sétálva tervezte meg műveit — nem volt ösztönös alkotó, ez is tévhiedelem róla, minden művét pontosan kigondolta, szinte mérnökileg felépítette — és itt teperte le az agyvérzés, huszonöt esztendővel ezelőtt. Járt itt Csinszka, a nagy barát felesége, aztán Medgyessy Ferenc, a nagy szobrász és a másik nagy barát; még a debreceni kollégiumból datálódott a barátságuk. A híres házi vendégkönyvön, a vasajtón még látszik négy aláírás: Flittner Rózsi, Somlay Artúr, Halász Gyula és Reinitz Béla kézjegye. Igen, Reinitz, az Adydalok zeneszerzője, akinek a kedvéért, és persze az Ady kedvéért, Holics Janka a híres fekete zongorát vásárolta, mert ők ketten, Ady és Reinitz nem élhettek muzsikaszó nélkül! Megfordult itt gyakran Karinthy Frigyes s a Nyugat annyi más kiváló munkatársa. Ide futottak össze a Móricz-család tagjai. Egyik fényképen Móricz a fa alatt ül a kerti padon, karjában Balázs, az unoka, a kép szélén a mosolygó Gyöngyi. Móricz arca komoly, tekintetét az unokájára függeszti, csupa figyelem az arca. Mennyi boldog percét őrzi ez a kert. Családját istápoló, a rokoni érzelmeket sokra tartó ember volt Móricz. Nagy folytonosságban élt benne, körülötte a család, élők és holtak együttesen. Minden halottak napján végigjárta a Kerepesi úti temetőt, megállt kedves halottainak sírjánál. Mindenütt emlékeket idézett, de derűset, vidámat, élőhöz illőt. Köszöntötte is a régieket, „Kezicsókolom“ — mondta a szüleinek, „Szervusz, Bandi“ — így az Ady sírjánál. Csak egy sírnál nem volt soha ereje tréfálni. Azon a síron Medgyessy Ferenc szobra áll, magányos asszonyalak s rajta egyetlen szó: Janka. Az első feleség neve. Három asszony sorsa fűződik a leányfalusi házhoz. Az első — Holics Janka — a ház egyik megálmodója volt, az író ihletője és bírálója, aki nélkül talán nem bontakozik ki Móricz egész írói nagysága. Virág és Lili új könyvei keveset beszélnek az édesanyjukról. A Virág által most feldolgozott időben már nem élt. Lili azt fájlalja, hogy alig van emléke róla. Csak a fényképét nézve rezzen össze, hogy mennyire hasonlítanak. „Most már kutatom, bányászom magamban a hozzá fűződő, de egyelőre