Igaz Szó, 1971. július-december (19. évfolyam, 7-12. szám)
1971-08-01 / 8. szám
az Apai örökséget, a „fölösleges ember“ történetét, Iványi pedig készülődik egyetlen művére, A püspök atyafiságára. Megoldást keresnek és talán együtt olvassák Csernyisevszkij Mi a teendőjét. (Iványi hősei olvasták ...) És minden bizonnyal találkozik Reviczky Justh Zsigmonddal, aki Párizsból látogat haza. Justh is „ködlovag“ és megoldást keres. (Akkoriban történik, hogy az Arad környéki román nazarénusok, a szektába menekülők, Tolsztojhoz fordulnak — magyar nyelvű levéllel...) Justh párizsi tárcái (Iványi lapjában) a fénykép hűségével rögzítik a nagyváros életét. És megoldást keresnek mind, akik írnak. Angol festőbarátját, Ruppert C. W. Bunnyt is elhozza Aradra. (A festő a helyi népéletből merít témát.) Aztán egy szép napon megszűnik Reviczky lapja — és a költő elutazik. (A laptulajdonos főispánnál „elfelejtett“ bemutatkozni. . .) Iványi pedig, tüdejében a rettenetes kórral — írja tovább „beszély“eit, „karc-kép“-eit, „szomoreszik“-jeit és éles hangú vezércikkeit. „Városos“ irodalmat követel, és elavultnak tartja a kései népies, „faluról élő“ irodalmat. Pedig két szerkesztőtársa, Sümegi Kálmán és Murai Károly (igazi nevén Kovács László), a paraszt tárgyú, igazából ál-problémákat feltáró irodalmat „műveli“. (Márki Sándor az aradi irodalomnak ezt a korszakát „Iványi-Murai kor“-nak nevezi...) A város „nagy élménye“ ezekben az években Frangois Coppée és Lesseps Ferdinand aradi látogatása. A Petőfi-rajongó Copée („színészies külsejűdnek mondják a lapok ...) és a Szuezi-csatorna építője a Petőfiszobor leleplezésére jöttek. Aradon fejedelmi fogadtatással tisztelték meg őket. A franciák ettek-ittak, rajongtak a „csárdásáért, a vértanúkért — és igazából, a vesztett 70—71-es háború után, szellemi szövetségeseket kerestek. (A német sajtó nagyon idegesen reagált a látogatásra . ..) Iványi tagja a fogadó és rendező bizottságnak. A cikkei: élesek, pontosak. A franciák — mondja — ne kuriózumot lássanak, hanem az igazi, reális életet. . . Lesseps a városligetben (az igazi aradiak „Kiserdő“-nek nevezik...) egy helyre menyecskével ropta a csárdást — és talán nem gondolt arra, hogy néhány év múlva, csalódottan, egy „másik“ csutoráért a börtönt is meglakja... A vértanúk obeliszkjénél Coppée Jankai József, aradi költő, hevenyében lefordított versét akarta elszavalni, de lebeszélték . . . (Jankai, a volt 48-as főhadnagy, az aradi március 15-e egyik rendezője a szocialista hírében állott, noha mérnökember volt.) Kivitték a franciákat a Hegyaljára is, és derekasan berúgatták . . . (Sőtér István szerint, szinte alig voltak józanok...) És Iványi azt írta, hogy inkább a líceumot mutatták volna meg a franciáknak — és ne a Szabadság téri borospincéket. .. ★ Az író, itt a kórházi ágyon, nem gondolt arra, hogy néhány évtizeddel előbb az öreg kórházi fák alatt egy kisfiú futkározott. Az igazgató-főorvos fia volt, a kis Csiky Gerő ... Jeles tanuló, lelkes aradi — és később jeles drámaíró ... És azt sem tudhatta Iványi, hogy valahol a Pernyóvában, a Sarló utcában egy ifjú anya hajolt a bölcső fölé, egy kisfiút altatott... (A kisfiút Tóth „Arpiká“-nak hívták .. .)