Igaz Szó, 1973. január-június (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-04-01 / 4. szám
azokat a művészeket, akik ezen a sikamlós talajon is tudnak művészileg igényest és ízlésest nyújtani. Példának említeném Molnár Zoltán japánpapírra nyomott, keleti finomságú „kakemonóit“, amelyek nagyméretű, ipari festékkel, fúvószerkezettel készített absztrakt kompozícióinak szín- és formaritmusát veszik át, vagy Kazinczyné Vitályos Magda fára festett, dekoratív foltúvonal játékait, Jeczáné Bíró Klára batikolt lakástextíliáit, Szakács Zoltán mozaik-virágtartóit, Gál András kovácsoltvas csillárait és így folytathatnék a felsorolást. S a hazai magyar értelmiség körében országszerte a népművészetnek „saját képükre és hasonlatosságukra“ való átlényegítésével valóságos divatot teremtett lakásberendezésben Bandi Dezső, Szentimrei Judit, Csulak Magda, Kósa Huba Ferenc, az ékszer- és ötvösművészet terén Fuhrmann Károly. Befejezésül a közelmúltban és a jelenben tallózó számbavétel után kockáztassunk meg a jövőre nézve is néhány szerény észrevételt és javaslatot. Először is némelyik nagy jövedelmű és újabban főleg külföldi valutabevétellel kecsegtető závlatokra, szerződésekre összpontosító, nemzetközi hírnévre szert tett művészünktől elvárnak, hogy ne feledkezzen meg egészen a kétkezi dolgozók tömegeiről sem, akiknek soraiból valaha kiemelkedett, s akiknek országépítő szorgos munkája lehetővé teszi többek között számára is, ma is a tehetségét megbecsülő, magas állami vásárlásokat, hazai és külföldi tanulmányutakat, egyre jobb élet- és munkafeltételeket, amelyekért cserébe, jó szülő módjára nem kér, de azért mégis elvár egy kis önkéntes és szívből jövő viszonzást. Ilyen értelemben említhetnénk pozitív példaként az árvízkárosultak megsegítésére eladással egybekötött képzőművészeti tárlatokat országszerte, vagy a nagyszalontai Arany János emlékmúzeumnak adományozott képzőművészeti anyagot az 1967-es, 150. születési évfordulón rendezett emlékkiállítás alkalmából, amikor olyan neves képzőművészek alkotásai kerültek a már ott levő Barabás-portré, Izsó- és Szervátiuszszobor mellé, mint Nagy Pál és Fux Pál tollrajzai, Petru Feier akvarelljei, Tóth László kollázsai, Hunyadi László bronz plakettje, Kozma István fémdomborítása, Paulovics László vagy Árkossy István grafikái. A képzőművészeti galériák — mint közvetítő közegek — számára kívánjunk olyan közönségvonzó szervezési és működési formát, amit például az úgynevezett „élő-múzeum-mozgalom“ is célul tűzött maga elé, így többek között gyakorlatilag is megvalósult már az országos és nemzetközi viszonylatban is közismertté vált, erős temesvári avantgarde-centrum esetében a színészi szavalatokkal, lemez- vagy diafilmvetítéssel egybekötött tárlatmegnyitók sora a főutcai képcsarnokban. 1972 tavaszán a nőnap tiszteletére, Ferenczy Annamária egyéni előadóestje alkalmából a temesvári Állami Magyar Színház előcsarnokában rendezte meg egyéni tárlatát Gál Anna festőművésznő, kizárólag helybeli, a munkában és közéleti tevékenységben kitűnt asszonyokról, lányokról készített pasztell- és akvarell-portréiból. A külföldi (főleg német, szerb és olasz) állampolgárok sorozatos temesvári műtárgy vásárlásai bizonyítják, hogy hazai művészeink színvonalban bármikor felvehetik a versenyt a nemzetközi mezőnnyel, árajánlataink pedig szintén előnyösek a határokon túli árfolyamokhoz viszonyítva. A hazai vásárlás ösztönzésére viszont fokozottabb részletfizetést, a külföldiek számára az idegen valutában való megtérítés lehetőségét is bevezettük, de ez még nem nyert eléggé széles körű alkalmazást. 564